Ilyen az élet az abortusz után – őszinte vallomások

Ilyen az élet az abortusz után – őszinte vallomások

Nőnek lenni talán isteni küldetés. Már a paradicsomban is mi húztuk a rövidebbet, és nem árulok zsákbamacskát, ha azt mondom, hogy ez azóta sem változott. És bár hihetetlen erős a tűrőképességünk, az akaratunk és a kitartásunk, ugyanannyira vagyunk érzékenyek és törékenyek, és ugyanannyira szükségünk van a megértésre és együttérzésre, mint amit mi nyújtunk. Pláne akkor, ha bármilyen okból kifolyólag át kell élnünk egy abortuszt.

Az élet végtelen próbatételek és megoldásra váró akadályok elé állít minket, amikre a látszólag erős férfikezek sem képesek megoldást találni. Erre szerintem ti is kapásból egy hosszú listát tudnátok felsorolni, de most egy konkrét, fájdalmas, nehéz és egy életre nyomot hagyó dologra gondolok, az abortuszra.

Az egész világot megosztó műtét kapcsán állandó vitákról és szabályozásokról hallani. De azzal ki foglalkozik, hogy mi zajlik ilyenkor egy nőben? Csak a megvetés, a véleménynyilvánítás, a hibáztatás és a sajnálkozás megy, de azt, hogy mennyire fájdalmas tudatosan véget vetni egy gyermek életének, bármilyen célból is, csak az tudja, aki átélte.

Forrás:
pexels.com

Egy barátnőmnek valósággá vált rémálma. Kiderült, hogy két szív dobog a testében. Az első reakció öröm volt, majd végiggondolva, a körülmények nem adattak meg egy gyermek felneveléséhez úgy, ahogy igazán megérdemelné. Csapások tömkelege érte, így kénytelen volt az abortusz mellett dönteni. A szervezete elkezdett ellenkezni a benne növekvő magzat ellen, ő maga pedig utálta. Mikor megkérdeztem, hogy van, csak ennyit mondott:

Alig várom, hogy kiszedjék ezt a valamit belőlem!

Lefagytam. Nem tudtam, mit reagáljak erre. Fájt, de valahol megértettem. Nem szabad ítélkeznünk, mert nem tudjuk, hogy az érintettekben mi van. Mindenki máshogy reagál, mindenki máshogy éli meg a történteket. Mindannyian egyediek vagyunk, és mások más élettel. Ennek bizonyítására jöjjön néhány nő, akik a Huffington Postnak elmondták, hogyan változtatta meg az életüket az abortusz.

Lisa

„Nincs megbánás. Soha ne gondoljátok végig, hogy hogyan fogtok érezni, ha belevágtok. Amikor én csináltam, csak egyenesen előre haladtam. A döntés nem volt nehéz, úgy érzem, már eleget küzdöttem. Próbáltam belegondolni, mi lett volna, ha anya leszek. Azóta próbálok nem gondolni rá. Csak egyszerűen nem.”

Forrás:
pexels.com

Jennifer

„Én az abortusz ellen vagyok, de tényleg ellene. Anyukámnak nagyon problémás volt a terhessége, amin én nem akartam átesni. Akkoriban csak egyik szülőm volt mellettem. Tudtam, hogy édesapám iszonyatosan csalódott bennem. Anyukám csak annyit mondott, hogy ha terhes leszek, el kell költöznöm, mert azt jelenti, felnőttem. Két hónapra rá eldöntöttem. A beavatkozás után sírtam. Amint felébredtem, sírtam. Csak sírtam és sírtam. Egy nő a korom hallatán azzal vigasztalt, hogy helyesen cselekedtem, mert túl fiatal vagyok, és az egész élet előttem áll még. 17 voltam.”

Aiyana

„Határozottan kifizetődő volt bizonyos szempontból. Legalább tudom, hogy ha egy barátomnak vagy valakinek szüksége lesz egy olyan emberre, aki megérti és tud neki tanácsot adni, vagy csak beszélgetni, sokat jelent. Szerintem fontos, hogy hangot adjunk az érzéseinknek. Azt hiszem, ez segít eltávolítani az olyan megbélyegzéseket, mint az abortusz.”

Lisa

„Sajnálom a döntést, amit hoztam a férfiak miatt, akikkel voltam. Ezt az időt soha nem hozhatom vissza. De nem bántam meg, hogy megszüntettem a terhességeim. Ez volt a helyes döntés minden egyes terhességnél, mert mindegyik az adott férfira emlékeztetne.”

Leigh

„Nem vettem félvállról a feladatot. Időbe telt, mire minden egyes porcikámba erőt gyűjtöttem, hogy képes legyek rá. Tudtam, hogy ez a helyes döntés, és soha nem is kételkedtem benne. Nem bántam meg, de nem hiszem, hogy valaha is képes leszek feldolgozni. 22 éves voltam... Azt hiszem, most lenne 4 és fél éves a gyermekem.”