Egyéb kategória

Kapaszkodjatok meg: hízáshoz vezethet a reggeli kihagyása!

Egy kísérlet végre bebizonyította azt, amit a szívünk mélyén mindig is reméltünk: jobb két reggeli, mint egy sem! Habár általános iskolás tanulókon végezték a kísérletet, ami azt vizsgálta, hogy milyen hatással van a reggelizés a súlynövekedésre, az eredmény tökéletesen megállja a helyét felnőtteknél is.
vous - 2016.03.22.
Kapaszkodjatok meg: hízáshoz vezethet a reggeli kihagyása!

A Yale és a Connecticuti Egyetem közös kezdeményezése volt azt vizsgálni, hogy valóban többet híznak-e azok, akik reggeliznek, vagy netalán repetáznak is reggeli után, mint azok, akik esküsznek a reggelimentes életre. Mintegy 600, ötödik és hetedik osztály közötti általános iskolás tanuló étkezési szokásait figyelték meg. Naponta feljegyezték a diákok súlyát, illetve azt, hogy reggeliztek-e otthon, utána repetáztak-e az iskolában is, vagy esetleg teljesen kihagyták a reggeli étkezést – írja az NYMag.

Az eredmény meglepő lett: azok, akik reggeliztek otthon, és utána az iskolában is, a kísérlet végére nem híztak többet, mint azok, akik naponta csak egyszer reggeliztek. De még ennél is megdöbbentőbb az, hogy akik egyáltalán nem vagy csak néha szoktak reggelizni, majdnem kétszer súlyosabbak voltak, mint azok, akik duplán ettek reggel! A megfigyelt tanulók között egyébként általában tízből egy olyan akadt, aki rendszeresen kétszer reggelizik.

Forrás:
Pexels

A kísérletnek az már nem tartozott a céljai közé, hogy meg is indokolja ezeket a kifejezetten meglepő eredményeket, de a téma kutatóinak azért van egy-két teóriájuk. Például, hogy azok az emberek, akik kihagyják a reggeli étkezést, lehet, hogy a nap folyamán aztán többet esznek, mint a reggelizők, s ahogy egyre inkább észreveszik magukon a hízás jeleit, már azért nem esznek reggelente, mert ódzkodnak a kalóriáktól.

Persze nem szabad elfelejtenünk, hogy az iskolai reggeli inkább csak valami harapnivaló, így nem feltétlenül számít teljes étkezésnek, arról pedig semmiképp se feledkezzünk meg, hogy az érintettek éppen tinédzserkorban voltak – és mind tudjuk, hogy a tinik elképesztő mennyiségű ételt képesek magukba lapátolni.

Forrás:
Giphy

Mindenesetre, ha azért nem szoktatok reggelizni, hogy spóroljatok a kalóriákkal, ne kínozzátok magatokat tovább. Azonkívül, hogy mint kiderült, nem ettől lesztek a legjobb formátokban, megtagadjátok magatoktól az élet egyik legélvezetesebb dolgát: a legfinomabb ételeket, amiket el lehet készíteni délelőtt.

Ajánlott cikkek