„Úgy éreztem magam, mintha megerőszakoltak volna” – Másállapot, avagy szülés egy magyar kórházban

„Úgy éreztem magam, mintha megerőszakoltak volna” – Másállapot, avagy szülés egy magyar kórházban

Alulról szerveződő kampányba kezdtek anyák, apák és családok, hogy véget vessenek az erőszaknak a szülészeteken. A március 20-án megtartott figyelemfelkeltő sétát követően kampányoló mamikkal beszélgettem arról, milyen élmény volt egy magyar kórházban szülni.

Egy Facebook-csoport és egy, szintén a közösségi oldalon meghirdetett esemény hozta létre március 20-án azt a sétát, a Másállapotot a szülészetben! nevű demonstrációt, ami a Rózsák forradalma megmozdulás legfontosabb offline eseménye. „Együtt leszünk mi, anyák és családjaink, nők, férfiak, szakemberek, mindannyian, akik szeretnék, hogy a magyar szülészeti rendszerben végre pozitív és valódi változások induljanak meg” – fogalmazták meg a célkitűzést az oldal létrehozói, akik arra kívánják felhívni a figyelmet, hogy a hazai szülészeti ellátás ebben a formában senkinek nem jó. Nemcsak a szülő nőknek, gyerekeiknek, az egész családnak, de a szakemberekre nézve is rossz, akik nem tudják tudásuk legjavát nyújtani.

Az alulról szerveződő, semmiféle politikai párthoz nem tartozó, nők által életre hívott kampánynak két fontos pillére van, az egyik a március 20-ai séta, a másik pedig az érintettek által beküldött fotók, üzenetek és történetek. Ennek apropóján mi is megkérdeztünk pár fotón szereplő anyukát. A szerencsés szüléstörténetű Anna mellett egy másik Annával, a Mommynity mamiközösség egyik alapítójával beszélgettem a témáról, de én is megosztom veletek a történetemet és üzenetemet.

„Nem gondoltam, hogy nekem kell orvos”

A huszonnyolc éves, kétgyerekes édesanya, Anna története:

„Én mindkét gyerekemet természetes úton szültem az ügyeletes orvosnál, fogadott orvosom egyik esetben sem volt. Nem gondoltam, hogy nekem kell orvos. Teljesen úgy volt a fejemben, hogy én bemegyek majd, és szülök – ahhoz meg minek egy orvos? Szülésznőt ott amúgy sem tudtam volna fogadni. Férjem ott lesz, nekem ez már maga a biztonságérzet (volt). Így született mindkét fiunk, az épp ügyeletes orvos aláírása alatt, szülésznő segítségével, természetes úton egy bababarát (!) kórházban. Elégedett vagyok. Ebben a bababarát kórházban még a hordozás is megengedett, így ott volt a kendőm is, az pedig, hogy végül nem használtam, csak annak volt köszönhető, hogy egész nap szopizott. (Mert igen, sok kórházban a hordozást sem nézik jó szemmel.) Amin változtatnék, hogy komolyabb szülésfelkészítő tanfolyamokat tartsanak, amiken már előre elhitetik a kismamákkal, hogy tudnak szülni!

Illetve a lemaradt kórházak átvehetnék a gondolatmenetet, miszerint egy szülő nő nem beteg, nem kell mindenféleképpen beavatkozni, nem kell, hogy orvosi esemény legyen egy szülés. A szülőszobán, de még a műtőben is egy család születik egy új csoda érkezésével.

„Úgy éreztem magam, mintha csoportosan megerőszakoltak volna”

Forrás:
Séllei Lilla

A két és fél éves Mór anyukája, Anna véleménye:

„Az esemény kapcsán sokan, akik nem értették ezt az egészet, betekintést kaphattak abba a pokolba, amin sok ezer édesanya keresztül kellett és kell hogy menjen a szülőszobák ajtajai mögött. Nem, nem a szülési fájdalmakról beszélek, hiszen a szülés fájdalmas, ezt tudjuk, vagy legalábbis sejtjük, nincs fájdalommentes verzió. De lehetne meghitt, bizalmas, háborítatlan, nyugodt, szeretetteljes verzió… Vannak szerencsések, akiknek ez megadatik, de sajnos ez sokkal ritkább. A modern kor és az orvostudomány csodálatos dolgokat hozott magával – hiszek az orvostudományban, de a szülészetekben elvesztettem a hitem.

Mert ha valóban annyi beavatkozásra lenne szükség, mint amennyit elvégeznek, akkor azt hihetnénk, hogy hoppá, tévedés történt, a nő teste nem is erre lett kitalálva.

Csak valami csoda folytán létezik még az emberiség. Nyissuk ki a szemünket, és vegyük észre, hogy nők százait, ezreit bántalmazzák fizikai és/vagy lelki alapon, miközben életet készülnek adni. Én szülés után úgy éreztem magam, mintha csoportosan megerőszakoltak volna. S mindennek tetejébe ott zengtek (máig napi szinten, többször is!) a fülemben a doktor úr szavai: 'Ne aggódjon a császár miatt. Ez csak annyit jelent, hogy ma én szülök, nem maga.'”

„Legalább egy rohadt cumit tegyen a szájába!”

Forrás:
Séllei Lilla

Reggel elfolyó magzatvíz, kórházba érve rossz szívhang, sürgősségi császár – így született az első gyerekem. Engem nem zavar, hogy „csak” császárnő lettem, úgy gondolom, az ügyeletes orvos jó és profi munkát végzett. Ami bánt, az az első 24 óra, amit külön töltöttünk, és az, hogy a csecsemősök nemhogy a szoptatásban nem segítettek, de az olyan fitymáló megjegyzéseikkel, mint hogy

ezzel a mellbimbóval biztos nem fog menni!

vagy „legalább egy rohadt cumit tegyen a szájába!”, rontották az esélyeinket, és a katasztrófától csak a világ legjobb védőnője mentett meg minket. Második terhességgel természetes szülésre készültünk, de aztán: „ha terminusig nem születik meg, császár!” – hozott ítéletet az utolsó trimeszterben orvosom. Persze nem vitatkoztam, annak ellenére, hogy tudtuk, később fogant 10 nappal, mint ahogy számolják, így igazán adhattak volna neki egy kis időt még. Az első 24 órát Borával is külön töltöttük, és őt ez szerintem csak azért nem viselte annyira meg, mint Bálintot, mert egyrészt más jellem, másrészt egy profibb anyát kapott, aki az első perctől tudta szoptatni, mert már tudta, mit kell tennie: az ösztöneire hallgatni, a csecsemősök „jó tanácsait” pedig az egyik fülén be-, a másikon kiengedni. És emellett a hordozás, a szoros kapcsolat is rengeteget segített az összehangolódásban.

Én azt szeretném, ha a csecsemőosztály dolgozói tényleg a szoptatást segítenék, és nem cukros vízzel és tápszerrel biztos hízásnak indult csecsemőket küldenének haza, talán örökre gátat állítva ezzel a természetes táplálásnak.

Nem vagyok otthonszülés-párti, mert szerintem fontos a kórház adta biztonság, de ugyanolyan fontos a háborítatlanság is – remélem, a lányomnak már mindkettő egyszerre megadatik majd.

Forrás:
Séllei Lilla