Egyéb kategória

Nászútpara: úti célok, amiket utolsó pillanatban is bevethettek

Mindannyian tudjuk, hogy egy tisztességes esküvő megszervezése nem kevés idő és energia. Miközben azon fáradoztok, hogy minden a lehető legtökéletesebb legyen, lehet, hogy félrerakjátok egy időre a nászútkérdést. Nincs ezzel semmi gond, hiszen ma már nagyszerű last minute lehetőségek közül válogathattok. Mutatunk is most nektek egy párat!
vous - 2016.04.04.
Nászútpara: úti célok, amiket utolsó pillanatban is bevethettek

Minden menyasszonynak kijár egy nagy adag pihenés, miután hónapokig gürizett, hogy meglegyen az álomesküvő, amire mindig is vágyott. Hacsak nem vagytok olyan szerencsés helyzetben, hogy a párotok elintézi helyettetek a nászút megszervezését, az is előfordulhat, hogy a vendéglista és az ülésrend mellett erre jut a legkevesebb időtök. Ráadásul a tökéletes esküvő általában látványosan karcsúsítja egy fiatal pár pénztárcáját.

Pontosan az ilyen helyzetekre találták ki a last minute utakat. Attól még, hogy az utolsó pillanatban választotok, simán lehet, hogy álmaitok nászútjára találtok rá. Ráadásul így mindig lényegesen olcsóbb lesz az utazásotok, mintha jó előre megszerveztetek volna mindent, és olyan helyekre is eljuthattok, amiket egyébként nem engedhetnétek meg magatoknak. Lássuk tehát a legjobb utolsó pillanatos nászúttippeket!

1. Napozzatok a bolgár tengerparton!

Ha szeretnétek tengerpart közelében megünnepelni, hogy hivatalosan is férj és feleség vagytok, de már unjátok a horvát tengerpartot, akkor próbáljátok ki Bulgáriát! Szófia, a főváros nektek való, ha kedvelitek a hangulatos városokat: kávéházak és éttermek sorakoznak a belvárosban mindenütt, valamint sok a sétálóutca, kellemes kikapcsolódást nyújtva a turistáknak.

Ha a bolgár fővárost szemeltétek ki magatoknak, kötelező ellátogatnotok a Szent Péter-templomhoz, a Szvete Nedelje-dómhoz és bekukkanthattok a Nemzeti Történelmi Múzeumba is. A belváros ellentétes oldalán helyezkedik el a volt pártház, ami manapság szórakozóhelyeiről híres.

Azonban ha a nyüzsgő főváros helyett inkább a Fekete-tengerhez mennétek, mind a Napospart, mind pedig Szozopol a turisták kedvenc utazási célpontja a bolgár partszakaszon. Itt mindent megtaláltok, ami a kényelmet szolgálja: szabadidőközpontok, klubrendszerszerű szállodák, kiépített autópályák és olcsó buszközlekedés elégíti ki a nyaralni vágyók igényeit. A szállodák közelében megtalálhatóak a jelentősebb olyan utazási irodák, melyek német, angol illetve orosz nyelven indítanak ország- vagy városjáró, idegenvezető által vezetett programokat. Amennyiben gyönyörű tengerpartot szeretnétek látni, s mindezt olcsóbban, mint bárhol máshol Európában, egyértelműen Bulgária számotokra a legjobb választás.

Forrás:
Pixabay

2. Pizzázzatok egyet Rómában!

Ki ne vágyna Olaszországba, a tészták, pizzák és desszertek hazájába? Az olaszokról tudjuk, hogy nagyon kedves nekik a hasuk, így mindegy, melyik sarki pékségnél álltok meg, hogy megkóstoljatok egy pizzaszeletet, garantáltan odalesztek az ízektől. Ha Rómát választjátok nászutatok úti céljául, mindenképpen látnotok kell a Colosseumot, a híres Forum Romanumot és érdemes elüldögélnetek egy kis ideig a nyitott tetejű Pantheonban is – ingyenesen lehet látogatni, s ha jól helyezkedtek, épp a fejetek felett virítanak majd a csillagok. Kell ennél romantikusabb pillanat?

Ha a Pantheonnál jártok, semmiképp se felejtsétek el megkóstolni a világ legfinomabb kávéját – szó szerint így hirdeti magát a kis kávézó, és hamar egyet fogtok velük érteni. Ha egy lazább és pihentetőbb vakációzásra vágytok, ennél több programot nem is kell csinálnotok, csak sétálgassatok Róma utcáin, hiszen ott a modern építményekbe ókori történelmi ereklyék vegyülnek.

Diszkont légitársaságoknál már 25 ezer forint körül is kaphatóak Rómába repülőjegyek – ez az ár nyilván több, ha az utolsó pillanatban foglaltok, de Róma olyan élményt nyújt, ami miatt biztosan nem fogjátok megbánni a döntést.

Forrás:
Pexels

3. Romantikus vacsi az Eiffel-toronynál

Ha szeretnétek külföldön romantikázni, de még Európában maradni, az elsődleges célpont számotokra természetesen Párizs. Az Eiffel-tornyon és a híres Diadalíven kívül számos más látnivaló akad, ha kihasználnátok az alkalmat egy kis városnézésre. Megnézhetitek Napóleon síremlékét, a New York-i szabadságszobor kisebb másolatát, a Sorbonne Egyetem épületét, melyet a középkorban alapítottak, vagy ha kiállítást néznétek, a Louvre-t. De ha csak egy romantikus vacsorára vágytok, nincs más dolgotok, mint keresni egy éttermet az Eiffel-torony közelében. Mindenki irigykedni fog rátok, aki figyeli az Instátokat.

Forrás:
Pexels

4. Wellness minden mennyiségben

Ha fontos számotokra, hogy Magyarországon belül maradjatok, és aktívan szeretnétek a testi-lelki felfrissülésére koncentrálni, vagy csak megfelelő környezetet kerestek ahhoz, hogy megszokjátok: mostantól férj és feleség vagytok, egy wellnesshotel lehet a megfelelő választás. Mostanában egyre nagyobb divatja van a különböző kupon alapon működő oldalaknak, melyek összegyűjtik a hazai wellness-szállodák kedvezményes ajánlatait. Ezek szelektálásában sokat segíthetnek az olvasói vélemények, illetve a kategóriákba rendezett paraméterek. Ráadásul nem csak háromnapos pihenéseket kínálnak, egy kis keresgélés után találtok egyhetes vakációt is dögivel. Ha az utolsó utáni percre hagyjátok a foglalást, egy ilyen simán megmentheti a nászutat!

Ajánlott cikkek