Tükör nélkül élni egy hétig – kipróbáltam a nők rémálmát

Tükör nélkül élni egy hétig – kipróbáltam a nők rémálmát

Rám került a sor, engem is elért a VOUS-kihívás. Egy hét tükör nélkül, menni fog? – kérdezték. Mit nekem a tükör, gondoltam, és könnyedén vágtam bele, hogy egy hétig ne lássam magamat. A legelső, ami eszembe jutott: no smink. Aztán átfutott az agyamon, hogy dehogyis, inkább tükör nélkül is belevágok a procedúrába. Amikor azonban a szememhez emeltem a szempillaspirált, a kezem nem tudta végrehajtani a már jól bevált mozdulatokat. Így a két jó barátnőm, smink és tükör nélkül kezdődött a hetem.

Könnyelmű voltam, és nem szégyellem bevallani, hogy nagyképű is. Nem gondoltam bele, mivel jár az, hogy tényleg tükör nélkül kell élnem egy hétig.

Tudjátok ti, hogy mennyi helyen bújik meg sunyi módon egy-egy „tükör”?

Egy olyan hétköznapi dolog, mint beszállni egy autóba is kihívást jelent, hiszen az ablaküvegben találkozhatok önmagammal. Szóval a nulladik napom azzal telt, hogy összeszedtem, az útvonalon, ahol nap mint nap közlekedem, hol találok tükörszerű felületet.

Lakás, busz, villamos, kis közért bebiztosítva, tükörtelenítve. Plázák messziről kerülendők, munkahelyen a tükörtelen mosdó használata. Napszemüveges emberre nem nézünk, metróra nem szállunk, kistükör ki a táskából, csak a már jól bevált szettek viselése.

De mi lesz a szemöldökömmel?

Forrás:
Turánszki Emőke

És igen. Villámcsapásként ért a felismerés: erre nem gondoltam. A smink nem izgat, de a szemöldök, a szemöldök: az elhanyagolhatatlan. Szóval, ott, ahol tapintottam szőrt, halványan, ha esetleg hibáznék, ne legyen feltűnő, végigsuhintottam a szemöldökecsetemet. Ez is kipróbálva, menni fog.

Elhatároztam, hogy ha odakerül a sor, hogy ki is kellene szedni, akkor anyukám megkapja a megtisztelő feladatot, mentsen meg. Apukám és a párom kispadra került, hiszen ha ők segítenek kiszedni a szemöldököm, a divatrendőrség szirénázva jön el értem. Szóval a szemöldökmacera is bebiztosítva.

Felkészültem, vágjunk bele!

1. nap

  • „Hosszú volt az éjszaka?”
  • „Fáradt vagy?”
  • „Beteg vagy?”

Ezekre a kérdésekre lehet számítani, ha smink nélkül indul útnak az ember. Mivel engem már többször is láttak festetlen arccal, megúsztam a kínos kérdéseket, inkább büszkén meséltem, ELKEZDŐDÖTT.

Reggel tükör nélkül nem sminkeltem, de azért tükör nélkül elkészítettem a hajam. Persze, úgy egyszerű volt, hogy előző este hajat mostam, és lefekvés előtt már pizsiben ki is egyenesítettem, miközben azt reméltem, hogy az éjszaka folyamán majd nem mozdulok meg. Nem tudom, milyen lett a végeredmény, tapintásra oké volt, és a VOUS-lányok sem néztek furcsán.

Szuperül ment minden. Büszke voltam magamra.

Forrás:
Turánszki Emőke

2. nap

Ezúttal copfot szerettem volna készíteni tükör nélkül, de a puklik tapinthatóak voltak, így a lófarok offos lett. Sebaj, gondoltam, ha legalább ki van engedve a hajam, lövök pár sminktelen szelfit bizonyítékul nektek, hogy kemény vagyok, tudja meg mindenki.

Reggel, induláskor a már szokásos szelfihelyemen, a tökéletes fényű lépcsőházban elkészítettem a fotókat. Mikor megmutattam a képeket a barátnőmnek, csak ennyit mondott:

Oké, Emcsi, máris buktad a kihívást! Szelfiztél, láttad magad, a telefon kamerája is tükör.

Hát ezt a kihívást bebuktam!

Neee! Amekkora szám volt, nem írhatom le nektek, hogy elbuktam – ez volt az első gondolatom, mikor rájöttem, igaza van. Próbáltam meggyőzni magamat és őt is a legbutább indokokkal, miért is nem számít a szelfizés tükörnek, aztán rájöttem, hogy a telefon első kamerájánál nagyobb tükröt keresve sem találtam volna.

Pont ez lett volna a lényege a tükörkihívásnak, hogy megtanuljam legyőzni az egómat, és anélkül éljek, hogy a tükör vagy egy kép azt mondaná: jól nézel ki.

De nem, én meg akartam nektek mutatni, jól nézek ki smink nélkül is. Most, amikor írom nektek ezeket a sorokat, eszemben sincs menteni magamat. Ha reálisan végiggondolom, igazából, ha nem készítek szelfit, akkor sem bírtam volna tükör nélkül. A tesztidőszakra esett a névnapom, és a már jó előre beígért flancos randira képtelen lettem volna tükör nélkül elkészülni.

De ha nincs névnap, van családi ebéd, egy fontos meeting... és Emőke egója mindenekfelett.

Forrás:
Turánszki Emőke

Emcsi – tükör: 0:1