Akik elvitték a főnyereményt a génlottón: kölyökképű felnőttek

Akik elvitték a főnyereményt a génlottón: kölyökképű felnőttek

Nehéz definiálni, mikor válik valaki felnőtté. Amikor elköltözik otthonról? Amikor végleg lejár a diákigazolványa? Amikor képes nemet mondani egy péntek esti bulira? Mikor?! Az már könnyebb kérdés, mikor tűnik valaki felnőttnek: egy bizonyos testmagasság felett, bizonyos szarkalábszám felett és bizonyos öltözködési minták mellett.

Tiniként mindig idősebbnek akartam tűnni. Ha valaki tizenhatnak nézett, miközben csak tizennégy voltam, az maga volt számomra a boldogság. Kényszeresen kerestem, mivel tudnék érettebbnek látszani a koromnál. Smink, ruhák, magas sarkú cipő – amit lehetett, azt bevetettem a cél érdekében, és tudom, hogy ezzel nem voltam egyedül. Aztán jött egy pont, amikor már nem éreztem a szükségét, hogy öregítsek magamon, hiszen felnőttem és ez tagadhatatlanul tükröződött a külsőmön is.

Egy viccesre sikerült kijelentésével anyukám is elismerte a tényt:

Néha úgy aggódom miattad, olyan nyúzottnak látlak. Aztán mindig rájövök, hogy valószínűleg nincs semmi bajod, csak lassan harmincéves leszel.

Hát, köszi, anyu. Igen, múlik az idő, és a testem-arcom ezzel együtt változik.

De mi a helyzet azokkal, akik harminc felé közeledve még mindig tininek tűnnek? Akiket nem egy-két évvel, hanem egy tízessel fiatalabbnak néznek a koruknál? Persze, tudom, szerintetek ez maga az álom. De vajon tényleg jó, ha radikálisan fiatalabbnak tűnik valaki a koránál?

Akit dobtak már ki buliból

Timit általában 9 évvel nézik fiatalabbnak a koránál, pedig még mindig piszok fiatal: 24 éves. Mint mondja, kifejezetten erősen kell sminkelnie magát ahhoz, hogy legalább 20-nak tűnjön.

Egy nonprofit kft. pénzügyi osztályán dolgozik. Az „örök fiatalság” családi vonás náluk, az édesanyja és a nagymamája is évtizedeket tagadhatna le a korából. Timi vegyes érzelmekkel fogadja, hogy a környezete rendszeresen 15-17 évesnek gondolja:

„Persze, jólesik, ha az ember lányának azt vágják a fejéhez, hogy fiatalabbnak tűnik a koránál, és azt is tudom, hogy egy bizonyos kor fölött ez az előnyömre válik majd. Nyilván ez a jobbik eset, nem pedig az, amikor valaki idősebbnek néz ki. Mégis úgy érzem, inkább hátránya van a dolognak.

Állandó jelleggel elkérik a személyimet, egyszer még egy öngyújtó vásárlásánál is elő kellett vennem. Ha bulizni megyek, a bejáratnál biztos, hogy igazoltatnak. Egyszer pedig egy kifejezetten rossz élményt köszönhettem a jelenségnek, pedig akkor már bejutottam a koncertre, ahová a barátnőimmel mentünk.

Az egyik barátnőmnél nagy táska volt, így miután bejutottunk a buliba, a pénztárcámat és a telefonomat rábíztam. A tömegben valahogy elkeveredtünk egymás mellől, és mire észbe kaptam, két biztonsági őr állt felettem, és arra kértek, hagyjam el a koncert helyszínét, mert 11 óra után már csak 18 év felettiek maradhatnak a szórakozóhelyen.

Hiába mondtam, hogy én már elmúltam 18, mivel az irataim a barátnőm táskájában lapultak, kitessékeltek a koncertről, és szólni sem tudtam a barátnőmnek, hogy hol keressen.

Timi egyelőre hátránynak érzi az „örök fiatalságot”, de ha úgy adódik, él is a „különleges adottságával”. Ha 14 év alatt ingyenes a belépés valahova, csak két copfba fogja a haját és máris megspórolta a belépőt.

Csá!... ööö... illetve jó napot kívánok, tanárnő!

Barbi 31 éves, és mint mondja, úgy érzi magát, mint aki véletlenül túl nagyot kaszált a génlottón. Még soha nem nézték annyi idősnek, amennyi. Középiskolai tanárként dolgozik, amiből nem kevés vicces szituáció adódott már a hétköznapok során. Ha hirtelen lép be egy terembe, a diákok hajlamosak reflexből egy laza hellóval vagy csával üdvözölni őt – aztán amikor észbe kapnak, akkor persze pironkodva javítják az illetlenséget.

Előfordult már olyan is, hogy egy szórakozóhelyen beszélgettem egy másik nővel, aki nagyon dicsérte a gyereke új tanárát. Mint kiderült, én voltam az, akit annyira dicsért. Nekem kellemes meglepetés volt a bók – neki pedig döbbenet, hogy nem vagyok huszonéves.

A bulikban az sem ritka, hogy tizenévesek udvarolnak neki, amin Barbi jól szokott szórakozni. Azzal viszont tisztában van, hogy szakmai közegben veszélyes lehet, ha az embert fiatalabbnak gondolják a koránál.

„Hivatalos megjelenéseken igyekszem magam öregíteni picit. Ilyenkor nagyon odafigyelek rá, hogy 'komolyan' öltözzek fel, és a hangomon is mélyítek. Nem akarok 'cuncimókus' lenni, aki édi, cuki – de nem veszik komolyan.”

„Ha csak 5 évvel fiatalabbnak néznek, megsértődöm”

Edit 30 éves és szintén a genetikának köszönheti, hogy ez egyáltalán nem látszik rajta. Tinikorában az édesanyját rendszeresen a barátnőjének nézték – így valószínűleg ő is „otthonról hozta” a fiatalos géneket.

18 évesen még zavart, ha fiatalabbnak néztek. Most 30 vagyok, és élvezem, hogy általában huszonegy-két évesnek néznek. Ha néha 25-re tippelik a koromat, akkor szinte meg is sértődöm.

Nemrég olvashattátok nálunk a Bódis Boglárkával készült riportunkat, melyben Bogi elárulta, milyen nehéz volt számára 30 éves fejjel tizenévesekkel együtt visszaülni az iskolapadba. Edit hasonló cipőben jár, tavaly kezdett egy egyetemi képzést. Hálát ad az égnek, amiért a külsejével teljesen beleolvad a nála jóval fiatalabbak közegébe.

Bár Edit élvezi a helyzetet, elismeri, hogy néha problémás az élet ilyen „fiatal fejjel”. A legutóbbi utazása során például duplán igazoltatták a londoni reptéren: a személyijén szereplő születési dátumot kicsit hitetlenkedve fogadták, így a biztonság kedvéért egy másik igazolványt is elkértek tőle.

Ha pedig munkáról van szó, tudja, hogy több energiájába kerül bizonyítani, mert aki fiatalnak tűnik, arra hajlamosak éretlen gyerekként tekinteni. Az viszont, hogy ki hány évesnek tűnik, nemcsak külső kérdése – így Edit is inkább a mondanivalójára helyezi a hangsúlyt.

Szarkalábak (hiánya) ide vagy oda, mégiscsak az ember kiállása és pszichéje az, ami a leginkább képes kivívni mások tiszteletét. Ugyanez fordítva is igaz: ha fiatalok akartok maradni, fejben kell fiatalnak maradnotok.