Egyéb kategória

Ünnepeljétek velünk a bolondos embereket a bolondok napján!

A tarotban a bolond a belső gyermek szimbóluma, de nem csupán a gondtalan, életvidám, nyitott, játékos és előítéletmentes élet értendő ezalatt. Az a fajta alázatos egyszerűség és belátás is, ami kizárólag a legbölcsebbek sajátja. És az, ami mérhetetlen szabadságot is ad. Ezekre az életben mind szükség van, ezért mi bolondok napján a bolondságot ünnepeljük.
vous - 2016.04.01.
Ünnepeljétek velünk a bolondos embereket a bolondok napján!

Aki nem tart mások ítéletétől, az sokkal szabadabban él

„Nem törődik azzal, ki mit gondol róla” – mondják sokszor azokról, akiket őrültnek tartanak. Itt kezdődik az egész: a bolond(os) ember ismeri, elfogadja és büszkén felvállalja magát a gyengeségeivel együtt, hiszen nem az a célja, hogy másoknak megfeleljen: inkább a saját álmait valósítaná meg, és a rászorulóknak segítene.

Ahhoz, hogy ez adott legyen, mi tagadás, néha muszáj lenyelni több levéllel is abból a bizonyos tablettából, ami segít abban, hogy a külvilág – legalábbis egy időre – megszűnjön létezni, és másoktól függetlenül, de nem másokat eltaposva tudjunk dönteni.

A bolondság remek szűrő: csak az közelít, aki lelki társ

Volt már, hogy egy randiszituációban elragadtattátok magatokat, és felfedtétek egy-egy titkotokat? Például a reiki-szenvedélyt egy józan közgazdász előtt, vagy a hamis koncerteket ugrálás közben a fürdőszobában egy rendezett életű teniszbajnok társaságában? Velem már előfordult ilyesmi (no, nem pont ezek), és utána egy ideig szégyelltem magam: miért is nem tudtam legalább a harmadik találkáig úgy tenni, mintha „normális” ember lennék?

Ma már belátom: egyéni, személyes bolondságaink, szenvedélyeink, a számunkra fontos, de mások számára kissé (vagy eléggé…) furcsa dolgok valójában remek szűrők. Távol tartják a fantáziátlan, előítéletes, szürke nyárspolgárokat és vonzzák a hasonszőrűeket! Mindez természetesen a barátságokra – és úgy általában véve mindenféle emberi kapcsolatra – is igaz.

A rendhagyó megoldások mindig a dobozon kívülről jönnek

Gyakran halljuk, hogy a zsenit az őrülttől csak egy hajszál választja el – és tényleg. Minden területen alaptörvény, hogy igazán korszakalkotó, komoly teljesítményt az tesz le az asztalra, aki képes túllátni a meglévő kereteken… sőt, szükség esetén akár le is rombolja azokat, és újakat épít a helyükre.

Sokszor ez egy új szempont, amire addig senki sem gondolt: Amerika kedvenc médiamogul karriertanácsadója Penelope Trunk, akit Asperger-szindrómájával együtt mindenki totál bolondnak tart, közben viszont tökéletesen átlát helyzeteket, sémákat és személyiségtípusokat. Viszont könnyedén navigálja a dolgokat maga körül, így óránként 100 ezer forintnyi dollárt keres „őrült” tanácsaival.

A kreativitás tuningja: a komfortzóna elhagyása

Forrás:
iStock

A kreativitásról szóló cikkünkben már szó esett arról, hogy ahhoz, hogy a kreatív potenciált kimaxoljuk, érdemes olyasmibe fognunk, ami segít kitörni a langyos, jól megszokott közegünkből, az élet ugyanis a komfortzónán túl válik színesebbé.

Egy szabad, őrült lélek sokkal könnyebben adja fel a járt utat járatlanért, hogy aztán megvalósítsa minden álmát. Gondoljatok csak Harmincz Ritára, „a sárga ruhás lányra”, aki egy multinál robotolt, amíg rá nem jött, hogy inkább körbejárná a világot: gazdag nagybácsi és lottón nyert milliók híján eladta a lakását, és azóta úton van.

Amikor az emberek arról kérdezik, nem bánja-e, hogy eladta mindenét, és mikor kíván végre gyökeret ereszteni, csak mosolyog: el sem tudja képzelni, hogy a tárgyak fontosabbak lehetnének, mint az élmények. Sokan nézik bolondnak, de közben rendkívül tudatosan él, és ami a legfontosabb: boldog. A vele készült korábbi interjúnkat ide kattintva olvashatjátok.

Ne feledjük: az igazi bolond mindig bölcs is…

Visszatérve egy picit a bevezetés bolondképére a tarotból, érdemes elgondolkozni azon, hogy az udvari bolond a középkori udvarokban nem csupán egyfajta komédiás szerepét töltötte be, hanem a király legőszintébb kritikusa, s ezáltal legbizalmasabb tanácsadója is volt.

A tarot misztériuma több helyen „szakrális királyként” utal rá, hiszen ő volt az, aki tét nélkül kimondhatta akár a legsúlyosabb igazságokat is, így nem ritkán a háttérből ő mozgatta a szálakat.

A bolond mindig bölcs is volt, aki bohémsága és különcsége ellenére köztiszteletben állt, és sokan tekintettek rá példaképként.

10 jel, hogy túl komolyan veszitek magatokat

  • Nem tudtok könnyedén nevetni magatokon.
  • Gyakran mentegetőztök, jelentéktelen dolgok miatt is.
  • Nehéz beismerni, ha tévedtetek.
  • Mindig a tiétek kell, hogy legyen az utolsó szó.
  • Szívesen kritizáltok másokat.
  • Kiborít, ha más viccelődik rajtatok.
  • Egy-egy visszautasítás hetekre elkedvetlenít benneteket.
  • Haragtartóak vagytok, nehezetekre esik megbocsátani.
  • Sokszor érzitek úgy, hogy senki sem ért titeket.
  • Egy apró probléma úgy ki tud zökkenteni, hogy órákig pörögtök rajta.
Ajánlott cikkek