„A szivárvány minden színére képesek befesteni a hajukat” – Anglia egy ott élő magyar lány szemével

„A szivárvány minden színére képesek befesteni a hajukat” – Anglia egy ott élő magyar lány szemével

Eső, eső, eső. Ennyi jut eszünkbe Angliáról. Meg a királyi család. Az angol humor. A tea. A pázsit. A használt ruha. (Angol vállfás turi, köszi, hogy vagy!) De ezeken túl vajon milyen ott az élet? Folytatjuk sorozatunkat, ezúttal Angliát mutatjuk be nektek egy ott élő magyar lány szemével.

Vojtkó Tímea a húszas évei közepén döntött úgy, hogy Angliába költözik. Nem azért ment, hogy szerencsét próbáljon, itthon is jól érezte magát: biztos állása volt, közel volt a családja, szerették a barátai.

„11 éves lehettem, amikor a fejembe vettem, hogy külföldön szeretnék élni. Valahogy mindig erre vágytam. Amikor 25 éves lettem, éreztem, hogy változásra van szükségem – és egy kint élő barátnőm révén épp lehetőségem nyílt egy angliai munkát elvállalni. Döntöttem. Mikor, ha nem most? – gondoltam, és kiköltöztem.”

„Azt vártam ettől az egésztől, hogy felnőjek”

„Szeretem Magyarországot. Nem azért jöttem el, mert valami jobbat akartam. Megvolt mindenem: biztos állás, baráti kör, család.

Nem jobbat kerestem, hanem valami mást.

Igazából az egésztől azt vártam, hogy felnőjek. Budapesten megvolt az a kényelem, hogy bármi is történjék, ott van nem messze tőlem a családom, vagy a barátaim, akikre mindig számíthatok. Itt csak magamra számíthatok, nekem kell egyedül megoldanom mindent.

Az volt a legnagyobb félelmem, hogy mi van, ha kijövök, és ez az önálló lét, az egyedül boldogulás nem sikerül: például nem találok munkát, és haza kell költöznöm egy fél éven belül. Nem így történt, sikerült boldogulnom, és erre nagyon büszke vagyok.”

Az angol nő

Forrás:
iStock, Flickr / Ruben Holthuijsen, Tim Green, Mike Kniec

A francia és az olasz nőkről azonnal a stílus és a divat jut eszünkbe. De mi a helyzet az angolokkal?

„Az angol nőről nem lehet megmondani, hány éves. Még a tizenévesek is erős sminket hordanak – ezért lehetetlen reálisan belőni, hogy ki mennyi idős lehet. Azt gondolnám, lehetetlen, de arra a rengeteg sminkre még egy lapáttal rátesznek estére.

Itt a nőknek nagyon nagy önbizalma van. Mindenki úgy öltözik, ahogy akar – nem érdekli őket, ki mit gondol róluk.

A teltebb lányok is simán felveszik a testre feszülő ruhát, a flitteres miniszoknyát vagy a szaggatott farmersortot. Szerintem ez nem feltétlenül baj egyébként. Ők úgy gondolják, addig, amíg jól érzik magukat a bőrükben, nem fontos más véleménye. Lehet, ezért van tele az utca a szivárvány minden színében pompázó frizurákkal...

Rengeteget vásárolnak. A drága és az olcsó holmikat egyaránt megveszik. Hétvégente kerülöm az üzleteket, annyira tele vannak emberekkel. Általában követik a trendeket, de merész, különc darabokban is megjelennek az utcán.”

Buli a köbön

„Itt azért el tud durvulni a helyzet. A férfiak és a nők is nagyon szeretnek bulizni – hétvégén sokszor már délután elkezdenek mászkálni. Amíg egyesek a családjukkal ebédelnek, vagy vásárolnak, addig mások puccba verve járják a várost és isznak. Imádnak a különféle alkalmakra (pl. lánybúcsúra, valamilyen ünnepre) jelmezbe öltözni. A beöltözéshez mindig találnak valami ürügyet.

A férfiak és a nők is sokat isznak, és bár képesek kulturáltan szórakozni, azért a legtöbbször túlságosan lerészegednek. Ez pedig nem szép látvány. Egyszer a lakásunk ablaka egy pubra nézett, na, ott azért sok mindent láttunk. Már délután négykor hangos zene szólt, és az utcai verekedés sem volt ritka. Kabátot egyébként sem a férfiak, sem a nők nem vesznek, ha bulizni indulnak. Legyen bármilyen hideg, akkor is kabát nélkül indulnak el otthonról – a legtöbb helyen nincs is ruhatár.”

Nem akarnak barátokat

„Az angolokat általában hűvösnek gondolják. Szerintem alapvetően kedvesek és nyitottak – én javarészt pozitív visszajelzést kaptam tőlük, amikor megtudták, hogy magyar vagyok. Bátornak tekintenek, amiért el mertem költözni otthonról és bele mertem vágni egy ilyen kalandba. Nem tagadom, azért páran húzzák a szájukat, ha meghallják, hogy külföldi vagyok.

A közvetlen környezetemben mára már teljesen beilleszkedtem. Alapvetően barátságosak az angolok, de csak egy bizonyos szintig.

Ami nagyon furcsa, hogy úgy látom, az angolok nem akarnak új barátokat. Mindenkinek megvan a régi, bejáratott baráti köre – és kizárólag velük hajlandóak időt tölteni. A társaságok nem nyitottak újabb emberekre.

Nem nagyon voltak előítéleteim a kiköltözésem előtt. Tartottam a sok esőtől, a rossz kajától és az udvariatlan emberektől – ezek a félelmeim pedig sajnos igaznak bizonyultak. Az eső tényleg folyton esik, de amit ennél is nehezebb megszokni, az a nagyon erős szél. A kaja furcsa kérdés. Nem az a jó szó rá, hogy rossz, hanem hogy nagyon más. Egyszerűen más íze van itt mindennek. Az udvariatlanság is igaz sok emberre, de végül is ez nem Anglia specialitása: bunkók mindenhol vannak.

Forrás:
Flickr / Jorge Franganillo, Vadim Timoshkin, Heather Cowper, Davide D'Amico, Michael D Beckwith

Ezek az én tapasztalataim, de nem vagyunk egyformák, mindenki máshogy látja a világot, másként él meg dolgokat. Anglia nem feltétlenül ilyen – de én ilyennek látom, és személy szerint nagyon örülök neki, hogy itt lehetek.

Az itt töltött idő alatt sokkal magabiztosabbá váltam, és nem azért, mert angol nők magabiztossága vesz körül, hanem mert kipróbáltam magam egy új helyen, és helyt is álltam.