A hajam és én
Még mielőtt belevágunk (vágunk! haha) abba, hogyan lesz valakiből hajmodell és ez mi mindennel jár együtt, beszéljünk egy kicsit a nők és a hajuk viszonyáról. Talán ti is tudjátok, milyen nehéz akárcsak arra is rászánni magatokat, hogy pár centit vágassatok a fürtjeitekből. Az én esetemben azt kell tudni, hogy gyerekkorom nagy részét általam rettentően gyűlölt rövid hajakkal töltöttem, így nagy álmom volt, hogy végre én is lófarkas, loknis lány lehessek.
Nagyjából 17 évesen kezdtem el – ahogy én fogalmaztam akkor – masszívan növeszteni a hajam, ami pár év alatt gyönyörű, derékig érő hullámos sörény lett. Ekkor kapcsolódott és ütötte ki egymást két nagy álmom: New York és a hosszú haj. Hogy miért is? Mert kaptam egy visszautasíthatatlan ajánlatot: ha levágatom a hajam, elmehetek New Yorkba.
„A fodrászom el akar vinni téged New Yorkba”
Ezzel a szöveggel kaptam egy üzenetet egy akkori kolléganőmtől. És valóban, egy-két e-mail-váltásból kiderült, a bizonyos fodrász egy világmárka versenyére készült és modellt keresett. Ma pedig már nem feltétlenül kell az utcákat járni ahhoz, hogy az ember modellt találjon, a srác a munkatársával együtt az ismerőseik ismerőseinek profilképeit nézegette Facebookon, így bukkantak rám.
Azért itt megjegyezném, a mai napig nem értem, hogy sikerült abból az apró fotóból leszűrniük azt, hogy alkalmas leszek a feladatra. Főleg, hogy én abban az időben a bölcsészek abszolút klasszikus életét éltem, egész nap okoskodtam és a világmegváltással foglalkoztam rendkívül aktívan a négy fal között, a kanapén. Hát így találkoztunk Tomival, akiről kiderült, nem árul zsákbamacskát, elmondta, mi a deal: én megengedem neki, hogy levágja rövidre a hajamat és befesse fekete-fehérre, ő pedig – ha megnyerjük a magyar fodrászversenyt – kivisz a világbajnokságra New Yorkba.
És itt vált végül kifizetődővé gyerekkorom minden szörnyű frizurája. Hiszen számomra is meglepő módon nem volt nehéz igent mondani erre, ugyanis elég jól tudtam már akkor a mantrát: „úgyis megnő”.
Mikor az ember fenekéhez nő a fodrászszék
Nem is tudom már, mit gondoltam, mielőtt elkezdődött volna a beavatkozás-sorozat, de az biztos, hogy nem számítottam arra, mekkora munka van egy ilyen profi haj elkészítésében. Az első lépés rendkívüli módon terápiás jellegű volt, Tomi csak vállig vágta le a hajam, hogy ne fájjon annyira az elvesztése. Mosolyogva túl is éltem, nem úgy, mint a következő alkalmat, mikor elkezdte levágni a nagyjából fülcimpáig érő formát, és azokat a részeket, amik később fehérek lettek, kiszőkítette. Mivel soha nem voltam szőke és nem is vágytam rá, tényleg durva érzés volt egy ránézésre rövid szőke lányt látni a tükörben a nap végén.
Innentől kezdve azonban – számomra – csak türelemjáték volt az egész. Szó szerint napokat töltöttem az üzletben, és a fenekemhez nőtt a szék, hiszen egy ilyen haj elkészítése több hetet és még annál is sokkal több órát vesz igénybe. Folyamatosan készül a tökéletes szín és a forma. Voltak alkalmak, mikor Tomi szálanként vágta és festette a hajam – nem vicc! Aztán pedig meg kell találni hozzá a tökéletes ruhát és sminket is, hiszen itt nemcsak a hajról szólt a buli, hanem egy egész megjelentést kellett kreálni.
Így lett a fantázianevem „nagyvárosi domina-vámpír” és persze meg kellett tanulnom 14 centis magas sarkúban úgy vonulni, hogy ezt el is hitessem magamról. Sikerült. A magyar versenyt megnyertük, a következő állomás New York volt.
Soha többé hosszú!
„Hajazás” szempontjából a New York-i felkészülés már kevésbé volt izgalmas, a haj és az előadás megvolt, csak ki kellett vinni nemzetközi színtérre. És hogy is néz ki egy ilyen? Igen, pontosan úgy, ahogy az ember elképzel egy igazi divatbemutatót. A csapatokat egy szupermenő hotelben szállásolták el a Times Square-en, külön csilli-villi szobát kapott mindenki, a többi pedig egy hatalmas hangárban zajlott.
Nem tudom, ti mennyire vagytok képben azzal, hogy milyen egy high-fashion bemutató, bevallom, én nem voltam. Így mindent elképedve néztem, fényárban úszó kifutó, amin végig kell menni, külön pózolóhely a modelleknek, minden fodrásznak asztal és persze mindenhol fotósok, a márka honlapja pedig élőben közvetítette az eseményt. Persze mindez egy egész napot vett igénybe és az után, hogy nagyjából 12 órát tipegtem és ácsorogtam – várva a soromra – a magas sarkúmban, már nem volt olyan nehéz azonosulni a cseppet sem mosolygós karakteremmel.
Talán nem lesz nagy meglepetés, ezen az eseményen nem értünk el helyezést – pár évvel később ugyan Tomi megszerezte a világbajnoki címet –, de a maradandó élményen kívül még egy fontos dologgal gazdagodtam. Már öt év telt azóta, de eszembe se jut, hogy újra megnövesszem a hajam. Természetesen azóta is Tomi a fodrászom, így titokban mindig tudom, világbajnok frizurával élem a mindennapjaimat, ami nem mellesleg a legjobban illik az arcformámhoz.
És bár soha többé nem vállalnék be ilyet, nagyon hálás vagyok, hogy mikor már ráncos leszek és a fenekem akkorára nő, hogy az egész estét betölti, akkor is lesznek olyan fotóim magamról, amik megnyugtatnak: volt idő, mikor New Yorkban vonultam a kifutón.
Lehet-e belőletek is hajmodell?
Mi az hogy! Naná! Nem kell arra várni, hogy egy ismeretlen fodrász rátok cseteljen. Ha bevállalósak vagytok, szeretnétek egy ingyen hajvágást és tényleg nem riadtok vissza attól, hogy olyan hajjal éljetek egy darabig, ami lehet, hogy nagyon távol áll a megszokott frizurátoktól, akkor kövessetek be bátran fodrászatokat Facebookon. Én a hair’s[ku:l] modellje voltam, és ők rendszeresen keresnek modelleket, úgyhogy ha érdekel titeket ez a világ érdemes nyomni rájuk egy lájkot, de nyugodtan böngésszétek a többi, általatok ismert fodrászat oldalait is.
