Ez a jéghegy, ami a szerelmi életetekre is nagy hatással van

Ez a jéghegy, ami a szerelmi életetekre is nagy hatással van

Nem a jéghegy csúcsa, hanem a felszín alatt megbúvó, észrevétlen titkok okozzák a legtöbbször a véget. Az emberi kapcsolatokban is. Edward T. Hall amerikai antropológus nevéhez fűződik az úgynevezett jéghegymodell. E szerint a különféle kultúrák működését úgy érthetjük meg a legjobban, ha jéghegyként képzeljük el őket.

A felszínen és a mélyben: a tudatos és a tudattalan rész

Nézzük csak meg közelebbről a metaforát. A felszínen ott a külső máz, a tudatos réteg, amit bárki láthat: egy ország, egy nemzet, egy népcsoport, egy vallási közösség esetében a zászló, a himnusz, az ételek, az italok, a népművészet, a tánc, a vallási szokások, az öltözködés, az irodalom, a képzőművészet, népviseletek, a nyelv, a köszönés, a rituálék, a babonák, népszokások... egy sor olyan dolog, amit akár a felületes szemlélődő is könnyen azonosít, még ha meg is döbben esetleg azokon a jelenségeken, amelyek a saját hazájában másképp működnek. Nos, amit itt láthatunk, az a jéghegy csúcsa, mintegy 10 százaléka az egésznek.

Mindez szép és jó, de emellett számolnunk kell a tudattalan réteggel, a víz felszíne alatt megbúvó részekkel, amelyek jobbára láthatatlanok maradnak. Az, ami itt rejtőzik, részben vagy egészben kapcsolódik a jéghegy csúcsához: a hitrendszer, az előítéletek, az értékek, a motivációk, a világnézet, a nemi szerepekhez való viszony, az etikett, a társadalmi és családi szokások, az időhöz fűződő kapcsolat, az énkép, a nemzeti öntudathoz való hozzáállás és még rengeteg egyéb dolog. Ezek azok a sémák, amelyek meghatározzák, hogy mi az, amit a felszín fölött láthatunk, és amelyek a dolgokat valójában mozgatják, a láthatatlan 90 százalék.

Az amerikai lobogó: divatos, a magyar: nem

Azt mindenki tudja, hogy miként fest az amerikai zászló, hogyan szimbolizálják az államokat a csillagok. Ugyanígy annak is könnyű utánanézni bárhol a világon, hogy milyen a magyar zászló, mit jelent a piros, a fehér és a zöld szín. Ahhoz azonban már túl kell látni a felszínen, hogy megértsük, mennyire más a nemzeti öntudathoz fűződő viszony az Egyesült Államokban, mint itt, Magyarországon.

Az amerikaiak általában európai gyökereik mentén határozzák meg magukat („ír vagyok”, „lengyel felmenőim voltak”), de büszkén kitűzik a zászlót, valamint divatos kiegészítőként is örömmel viselik. A magyarok attitűdje a nemzeti lobogóhoz ezzel szemben már ellentmondásos: a sok évszázados elnyomás, az internacionalista eszmék és a minderre válaszként született dac eredményeként a többség rögtön extrém nacionalizmusra gyanakszik, ha magyar zászlót lát, míg egy réteg tényleg a lázadás eszközeként használja ezeket a szimbólumokat, nemritkán sovinizmusba és xenofóbiába (idegengyűlölet – a szerk.) hajló eszmékkel társítva a képet.

Szőrös lábú, önző vénkisasszonyok, akik világuralomra törnek

Forrás:
iStock

Egy másik példa a nemi szerepekhez való viszony. A jéghegy csúcsa a törvények, a szokások, gesztusok, amiket bárki láthat és feltérképezhet, és felületes szemlélődőként megállapíthatja, hogy Svédországban és Magyarországon a férfi és a nő a törvény előtt egyenlő.

Csak a két kultúrát mélyebben ismerők ismerik fel azt, hogy míg Svédországban – ahol állandóan a fikáról beszélnek – évtizedek óta ismert fogalom az apaszabadság, a női kvóta és az egyenlőbér-program, Magyarországon elrettentő példaként van jelen a közbeszédben a „genderőrület”.

Ennek megértéséhez tudni kell azt, hogy a svédek egyszerűen a két nem egyenlőségét látják a feminizmusban, míg Magyarországon rengeteg negatív asszociáció kapcsolódik a fogalomhoz: férfigyűlölő, szőrös lábú, nőietlen, önző vénkisasszonyok, akik világuralomra törnek. A sötét kép oka főként az, hogy mikor a II. világháború után a nők bekapcsolódtak a termelésbe, nem történt meg az a paradigmaváltás, ami egyenlő(bb) otthoni munkamegosztást tett volna lehetővé: így aztán a nők lehúztak 8 órát a gyárban, majd mostak, főztek, takarítottak, vasaltak és gyereket neveltek otthon második műszak gyanánt.

Tehát joggal gyűlölték az „egyenlőségesdit”, hiszen eredményeként kétszer annyit kellett gürcölniük, mint anyáiknak... ráadásul kevesebb bérért, mint férfi kollégáik.

„Miért van szüksége a feminizmusra egy szép nőnek?”

„Sokan ki tudnak teljesedni a gyereknevelésben és a háztartási munkákban, de vannak, akiknek ez nem feltétlenül a saját döntésük. Csodálatos dolog a gyermekünk mindennapjaiban való osztozás, látni a fejlődésüket, de mindez nem kárpótolhat minket az élet egyéb területein elért sikerek elvesztésért. (...) Rugalmasabb munkáltatói megoldásokra lenne szükség, de ez még nem igazán bevetett gyakorlat. Ez főleg a nőknek iszonyú stresszhelyzeteket okoz” – derül ki egy korábbi interjúnkból, amelyet ide kattintva olvashattok.

A párkapcsolatban és a munkahelyen is van jéghegy

A jéghegymodell nemcsak nemzetek, népcsoportok, vallási közösségek kapcsán értelmezhető, de a párkapcsolatba, illetve munkahelyre hozott attitűdök is jól megfoghatóak a segítségével.

Amikor egy pár egymásba szeret és összeköti az életét, a hétköznapi szokásokra hamar fény derül: az egyik pontban délben szeret ebédelni, míg a másik kettő és három között eszik, a nő a párjához bújva szeret aludni, a férfi inkább külön szobában...

Vannak párok, akik gond nélkül csókolóznak nyilvános térben, mások attól is zavarba jönnek, ha meg kell fogniuk egymás kezét. Ezek felszínes, jelentéktelen dolgoknak tűnnek, de a felszín alatt rengeteg láthatatlan, észrevétlen tényező bújik meg, ami meghatározza a kapcsolat minőségét és időtartamát, a más emberekkel való kapcsolódás lehetőségét.

Évszázados, generációkon át ismétlődő sémák irányítják a felszínes reakciókat, amelyek minden család esetében egyéniek és komplexek.

A munkahelyi kultúra is hasonlóképp árnyalt. Ha új helyen kezdetek dolgozni, általában már az elején látjátok, mik a szokások: öltönyben és kosztümben vagy pólóban és farmerben járnak be az emberek, tegeződnek vagy magázódnak-e az ügyfelekkel és a felettesekkel, félórás vagy órás ebédszünetet illik-e tartani.

A felszín alatti részei a „jéghegynek” viszont csak később derülnek ki, ha egyáltalán kiderülnek: mik a tabutémák, ki az érinthetetlen szent tehén, mit néz el a közösség, és mi számít megbocsáthatatlan bűnnek. Ami az egyik munkahelyen teljesen belefér, az máshol talán tabu, mert így alakult a vállalati kultúra láthatatlan része, így alakította azt a közösség a tapasztalatok hatására.

És persze akárcsak a Titanic esetében, a tézis itt is igaz: nem a jéghegy csúcsa, hanem a felszín alatt megbúvó, észrevétlen titkok okozzák a legtöbbször a véget. A tanulság? A nyitottság és az önismeret... a közösség és az egyén szintjén is, legyen szó a saját kultúránkról vagy éppen másokéról.

A cáfolat

Lehet, hogy a kultúra mégsem olyan, mint a jéghegy? Ahogy minden elméletnek, természetesen a jéghegy metaforának is van ellentézise. Számos modern szociológus és antropológus szerint téves kép, hogy a kultúra egy statikus, kész „dolog” volna: szerintük a valóságban egy állandóan változó, dinamikus jelenségről van szó, amit interaktív formában minden és mindenki, bármi és bárki alakíthat, és tudtán kívül formál is rendszeresen.