Megszeretni NEM egy pillanat műve volt – Csajos dolog egyáltalán sörözni?

Megszeretni NEM egy pillanat műve volt – Csajos dolog egyáltalán sörözni?

Bort inni egy kecses pohárból, pezsgőt meg pláne elegáns. Finoman finom. A koktél meg maga az élvezet. Na de a sör? A sör az olyan pasis. De csak akkor, ha óriási korsóval húz le az ember belőle egy litert egy ültő helyében. De lehet azt csajosan is inni, ráadásul tök finom. Persze erre ráeszmélni nekem kellett jó néhány év.

Elsőnek és egyben utolsónak is tűnt számomra a sörrel való randim. Szóval, az úgy történt, hogy gimis koromban táncoltunk a debreceni Virágkarneválon, ahol sörkarnevál is volt, így fellépőként mindenki kapott egy kupont, hogy a végén ihasson egy üdítőt vagy egy sört.

Mondanom sem kell, a nagy felnőtté válás jegyében szinte minden csaj sört kért.

Na, gondoltam magamban, akkor itt az alkalom, hisz azt mondják, nagy melegben és nagyon szomjasan nincs jobb, mint egy sör. Ezek adottak voltak, így bátran belekortyoltam. Aztán elszörnyedtem. De azt gondoltam, biztosan az én készülékemben van a hiba, hát újra megpróbáltam. De nem lett jobb, ezért odaadtam a barátnőmnek, aki szerint a világ legjobb üdítője a sör. Szóval, így nem lettem sörivó.

Megtört a jég

Eltelt vagy 20 év – igen, már 40 vagyok –, és tök jól megvoltam anélkül, hogy a szomjamat a hidegen gyöngyöző nedűvel oltottam volna, mígnem a barátainkkal Prágába utaztunk 4 napra. Gyerekek nélkül. Ez volt az első utazás hosszú évek óta, szóval tényleg buli volt.

És hát Prágába a városnézés mellett – mert tényleg egy gyönyörű ékszerdoboz – az emberek sörözni járnak. Kivéve engem. Amíg a többiek sört rendeltek, én kértem egy pohár vörösbort, ugyanis nagyjából ez az egyetlen alkohol, amit megiszom a gin-tonikon kívül. Furán néztek rám, de kihozták.

Amikor ez már a harmadik helyen is – mondom, várost néztünk – egy ihatatlan akármi volt (nem vagyok szakértő, de tényleg lőre volt), akkor a férjem kért nekem egy barna sört.

Ha nem ízlene, legfeljebb ő – gavallér módjára – megissza. De ízlett, úgyhogy hoppon maradt.

Így lettem barnasör-barát, és azóta már a „rendes” verzióval is ismerkedem. Meg a ciderrel, ami nem is sör, de nagyon finom, a kézműves söröket meg kifejezetten izgalmasnak találom. Az persze hozzátartozik a dologhoz, hogy a legritkább esetben bírok fél litert meginni belőle, de szerencsére mindig van segítségem. Meg ugye maguk az esetek is elég ritkák két gyerek mellett.

Üdv a csapatban!

Forrás:
iStock

Most, hogy mindezzel megbarátkoztam, egy csomó dolgot megértettem. Például azt, hogy amikor Marokkóban éltünk, a belga ismerőseink miért menőztek a sokféle sörükkel és kóstoltatták a vendégeket egymás után a különlegességeikkel. A kóstolók – nem én – meg dicsérték is őket rendesen.

Szintén Marokkóban egy amerikai barátunk egyenesen otthonról, az Államokból rendelt full szettet a házi sörgyártáshoz, az érleléshez szükséges nagy üvegballontól kezdve az alapanyagokig. Én meg persze mindkét helyen érdeklődően figyeltem a nagy-nagy lelkesedést és hozzáértést, ahogyan a házigazdák ajánlgatták csodaegyedi, extrafinom és hűdeminden italaikat. Mindezt persze borospohárral a kezemben, mert ez még a sörkóstoló időszakom előtt volt.

Aki menő, az kézműves sört iszik?

Apropó sörkóstolás. Az ugye nektek is lejött már, hogy elképesztő divat lett mindenhol a kézműves sörök kortyolgatása? Ami persze egy tök más program, mint a borkóstolás, de a minőségi és tudatos italfogyasztás mégiscsak egyezik.

Korunk modern gyermeke ugyanis nemcsak a legtrendibb sörfőzdéket ismeri, de tisztában van a kisüzemi és a házi sörgyártás minden csínjával-bínjával is.

Az eljárással, az alapanyagokkal, az arányokkal. Ez már nem az a „barna vagy zöld üvegeset kérsz” korszak. Persze a meccsnézéshez gondolom, még mindig az dukál, bár biztos azt is észrevettétek már, hogy a piac változásaira reagálva még a nagy sörgyárak is előrukkoltak egy csomó újdonsággal.

Ne aggódjatok, nem fogok nektek zöldfülűként különleges söröket ajánlgatni, mert egyrészt totál nem értek hozzá, másrészt úton-útfélen kézműves sörökkel találkozhattok, próbáljátok ki, nektek melyik ízlik. A múltkor egy teázóba ugrottunk be, aztán végül ott is sört kértünk. A gyerekeknek persze teát. Nem is tudom, hogy a férjem indiaija vagy az én gyömbéres narancsosom volt a finomabb. De majd iszom belőlük valahol újra, hogy eldönthessem.