Egyéb kategória

Tények, amiket tudnotok kell a hiperaktív barátaitokról

A hiperaktív szó jelentése a mai napig nem teljesen egyértelmű az embereknek. A hiperaktív embereknek a diagnózisuk felvállalása még mindig egy stigma. Egy furcsa dolog, amit mások nem értenek, mert nem tudják elképzelni, milyen lehet.
vous - 2016.04.24.
Tények, amiket tudnotok kell a hiperaktív barátaitokról

Azoknak szól a Hello Giggles írójának a posztja, akik hiperaktív barátokkal, munkatársakkal vannak körbevéve. A hiperaktivitás nem egy túl bonyolult dolog, nem ördögtől való, hanem csak egy dolog, aminek a működését meg kell érteni és el kell fogadni.

Michelle-t 11 évesen diagnosztizálták, és az elkövetkező évek furcsa kitörésekről és a figyelemzavarról szóltak számára, amit ő maga sem értett. Aztán sokat tanulmányozta a hiperaktivitást, és összefoglalta, mit jelent az számára – hiszen az ADHD is egy spektrumon helyezkedik el, minden érintett másképp élheti meg kissé, akárcsak az aspergeresek.

Nem igaz, hogy nem tudnak figyelni

Ez így nem teljesen igaz, inkább másképpen gondolkoznak. „Az, amire figyelnünk kéne, és amire valójában figyelünk, két különböző dolog – írja Michelle. – Nem azért kérdezünk vissza, mert nem akartunk figyelni, hanem mert hirtelen eltereli a figyelmünket a belső harcunk, az agyalás azon, hogy a madarak harmóniában repülnek-e, vagy hogy magasabbra kell állítani a széket, és ha így van, akkor mennyire.”

Forrás:
pexels

„Másképpen szerveződik a gondolkodásunk és az agyunk”

A végrehajtó funkciók egyszerűen nem működnek jól, így komoly problémákkal küszködnek a tervezés, szervezés területén. Orvosi szempontból háromféle hiperaktivitást különböztetnek meg: a főleg figyelemzavaros típust, az impulzív-hiperaktív típust, aki képtelen egy helyben maradni, várakozni, mindent azonnal akar, és nem látja előre tettei következményeit, illetve a kettő különféle mértékű kombinációja.

„Egy dologban azonban mindannyian egyformák vagyunk, a nap végére az agyunk néha egyszerűen csak leblokkol, és emiatt gyakran bűntudatunk van. Ilyen például, hogy a párom megkér, hogy mosogassak el néhanapján én, ne csak ő mosogasson, ami teljesen jogos kérés. Ezt tudom is, de a hiperaktivitás nagyon erősen képes átvenni felettem az uralmat, és emiatt nem mosogatok el. A párom türelmetlen lesz, én pedig rosszul érzem magam.

Némelyik feladat egyszerűen kivitelezhetetlen.

Néha csak nézek a mosogatószerre, és üvöltöm a kezemnek, hogy mosogasson, elképzelem, hogy mosogatok, de a valóságban nem történik semmi. Képtelen vagyok rá. Emiatt úgy tűnhet, hogy léha vagyok.” Apropó, tudjátok, hogyan kell helyesen mosogatni?

Hirtelen kezdenek érdeklődni valami iránt, és ez gyorsan el is illanhat. Michelle egy nap nekiállt kötni. Egész álló nap kötött, felvásárolta a fél boltot, majd egyik pillanatról a másikra nem kötött többé. „Ez nem azt jelenti, hogy nem tudunk kötődni valamihez, csak ne lepődjön meg senki, ha hirtelen érdeklődünk valami iránt, majd ez el is múlik” – magyarázza.

Próbálnak rendszert vinni az életükbe. Michelle például post-itekkel tartja kordában az életét. „Az első lista azt mutatja, mit fogok csinálni aznap, milyen sorrendben, a másodikat dél körül állítom össze, ezzel is figyelmeztetve magam, hogy gyorsabban dolgozzak, és átlátom, mennyi időt kellett volna szánnom reggel a feladataimra. Rengeteg listám van, és furcsának tűnhet, de évek alatt kitapasztaltam, mi a jó nekem. Nem tökéletes, de működik.”

Legvégül pedig Michelle azt kéri, ne szóljunk bele egy hiperaktív barátunk gyógyszerezésébe. Csak ők tudják, mi a jó nekik, ő maga is átállította az adagját, mikor egy-egy gyógyszer miatt étvágytalanná vált és zörgő csontúra fogyott.

Próbáljatok hát megértőek lenni velük, és segíteni abban, hogy a hiperaktivitásuk ellenére ki tudjanak teljesedni mellettetek is.

Ajánlott cikkek