Remélhetőleg nektek is életetek szerves része, ha nem is a tényleges viccmesélés, de az ironikus félmondatok, riposztok, egy találó gif, rossz szóvicc, a gúny bizonyos esetekben, és a cinizmus is. A humornak sok funkciója lehet: egy formális kapcsolatot fel tudtok vele lazítani, ezáltal közelebb kerülhettek egymáshoz, feszült helyzetben kiváló stresszoldó lehet, használhatjátok flörtölésre és mások szórakoztatására is.
Egy állat, ha bajba kerül, akkor támad vagy elmenekül, esetleg lefagy, és képtelen bármilyen védekezésre. Nem így az ember, akinek sokféle védekezőmechanizmusa közül is kiemelkedik a kommunikáció, ezen belül pedig különösen a humor, amit békítő szándékkal lehet pajzsként is használni, de például a paródia kiváló fegyvernek is bizonyulhat.
A náci Németországban például tilos volt a rendszerről vicceket gyártani, hazaárulásért elítélhették az ebben vétkezőt – hiszen ez ellenszer az agymosásra is, mivel a komikum szembesít a valósággal, tükröt tart elétek, de ezt tolerálható formában teszi, elkeseredés helyett megnevettet:
„Mi a demokrácia? Szabad országban szabad ember azt csinál, amit szabad.”
A humorral már az ókori görög filozófusok, például Platón és Arisztotelész is foglalkoztak, bár ők nem látták ilyen jó színben: szerintük a humor alapja a felsőbbrendűség érzése: legjobban más nyomorán szeret nevetni az ember, mert ettől önmaga előtt jobb színben tűnik fel – magyarul a humornak erre a formájára külön szavunk van: a káröröm.
Az egyik legnépszerűbb, és a humor legtöbb formájára illő teória az inkongruitás elmélete. A humor intellektuális kihívást jelent, mert új szemléletben láttat hétköznapi dolgokat, kizökkent a megszokott kerékvágásból. Kulcsa a váratlanságában rejlik, az elvárás és a csattanó össze nem illésében. Fontos azonban a váratlanság mértéke is: a viccnek elég kifinomultnak kell lennie ahhoz, hogy feszültséget keltsen, majd a csattanó meglep, a stressz feloldódik, és elnevetitek magatokat:
„– Asszonyom, a doktor úr itthon van? – kérdezi suttogva a páciens.
– Nincs – válaszol szintén suttogva a doktor ifjú és csinos felesége – úgyhogy jöjjön be gyorsan!”
Ebben a viccben az orvosi jelenet vált át az utolsó pillanatban titkos szeretői jelenetbe, és ezzel a hirtelen perspektívaváltással lep meg. Azonban ha a vicc túlzásba viszi a csattanó váratlanságát, akkor aránytalan lesz, és elveszíti humorát, mint például a híres mém, az Anti-joke Chicken viccei:
„Miért ejtette el Petike a fagyiját? Mert elütötte a vonat.”
A pszichológiában a humor egy kifejezetten érett elhárítómechanizmusnak számít: ha képesek vagytok a titeket ért stresszes eseményekkel, kudarccal szembesülni, az már eleve jó kiindulópont, de ha sikerül még hátrálnotok egy lépést, és meglátjátok benne az abszurdot, tudtok magatokon nevetni, akkor már félig meg is oldottátok a problémát.
Ráadásul a humor eredménye, a nevetés nemcsak a lelketeknek tesz jót, de a testeteknek is. A stressz csökkentése ugyanis erősíti az immunrendszert, valamint felszabadítja a boldogsághormonokat, a szerotonint és az endorfint is.
Hasonló a hatása, mint a csokinak – lehet, hogy legközelebb, ha elfog titeket az édesség utáni vágy, elég megnéznetek egy epizódot a kedvenc vígjátékotokból, hogy leküzdjétek!
