Egyéb kategória

5 dolog, ami miatt SOHA nem lennék férfi

Biztos ti is belefutottatok már olyan beszélgetésbe, ahol azon gondolkodtatok, hogy szívesen lennétek-e férfiak, vagy hogy mik az előnyei és hátrányai annak, ha valaki a másik nemhez tartozik. Én már bizony sokszor, és össze is gyűjtöttem azt az 5 okot, amiért soha, de SOHA nem lennék férfi.
vous - 2016.05.05.
5 dolog, ami miatt SOHA nem lennék férfi

1. Mindenben jónak kell lenniük

Ahogy én látom, a férfiak világa nagyrészt a teljesítménykényszerre és a versengésre épül. Fejben vagy nem, de folyton megy az összehasonlítás: „nekem jobb a kocsim, jobb állásom van, szebb a barátnőm, több a pénzem” – és még sorolhatnánk. Ráadásul láttatok már olyan férfit, aki ne jeleskedett volna valamilyen sportban? Valószínűleg nem, mert az életük háromnegyedét azzal töltik, hogy egy sor elvárásnak megfeleljenek. Bizony, a férfiak atléták, vízvezeték-szerelők, cégvezetők és szuper szeretők egyben – és ez nagyon fárasztó lehet.

Mi, nők egészen más szempontok alapján ítéljük meg egymást. Nekünk nem a teljesítmény számít, hanem az, hogy a másik egyéni, különleges vagy tehetséges valamiben. Persze ez azt jelenti, hogy mi is ki akarunk tűnni a tömegből, de éppen azáltal, hogy valamiben eltérőek vagyunk, nem pedig azzal, hogy az általános, mindennapi dolgokban jeleskedünk.

2. Mindig nekik kell kezdeményezni

Jó, ez 2016-ban már nem teljesen igaz, vannak olyan nők, akik támadást indítanak, mielőtt bármilyen pozitív visszajelzés is érkezne a kiszemelt férfitól. Azonban a legtöbb nő még mindig azt várja el, hogy a férfi kezdeményezzen, épp, mint a régi szép időkben. Ez pedig az egyik olyasmi, amiért a legjobban sajnálom őket. Hiszen ha belegondoltok, ők is kemény önértékelési problémákkal küzdhetnek, sőt, talán még jobban is, mint mi, hiszen sokkal kevesebbet beszélnek, gondolkoznak önmagukról, és csak kevésszer elemzik magukat, vagy gondolkoznak el a múltjukon. Szóval könnyen előfordulhat, hogy annak a srácnak, akitől a közeledést elvárjuk, sokkal bizonytalanabb önképe van, mint nekünk, és valljuk be: így nehéz előadni a határozott macsót.

Forrás:
Giphy

3. Egyszeri orgazmus

Hát igen, vannak olyan dolgok, amikkel kapcsolatban a férfiakkal kicsit kiszúrt az élet. A leggyakrabban ilyenkor az orgazmust emlegetjük fel: amíg mi külső és belső közül is válogathatunk, nekik csak egyszer van ilyen az aktus során, és azért is keményen kell dolgozni. Persze ez sem teljesen igaz, ugyanis vannak olyan férfiak, akik többévnyi gyakorlás eredményeképp elsajátították a többszörös orgazmus tudományát, de ez egészen ritka, a legtöbben megmaradnak egynél. És ha már az élet nem fair, bevallom őszintén, inkább vagyok azon az oldalon, aminek kedvez. Az vesse rám az első követ, aki nem.

4. Szinte soha nem lelkiznek

Ha már hallottatok férfiak közötti társalgást, akkor tudjátok, hogy hiába öregezik, tesózzák egymást és söröznek együtt heti kétszer, nagyon ritka az olyan alkalom, amikor valóban komoly téma kerül terítékre. Ez persze abból is adódik, hogy a férfiak nem igazán beszélnek a problémáikról, mert a társadalom egészen kicsi koruktól kezdve azt sulykolta beléjük, hogy nem mutatkozhatnak gyengének, ehhez pedig még hozzájön az is, hogy ösztönszerűen versengenek egymással. Ha már hatalmas a baj, lehetséges, hogy mondanak két tőmondatot a másiknak, aki erre általában szintén egy tőmondattal válaszol – és igen, ennyit a férfilelkizésről.

5. Mindig nekik kell kibontani a pezsgőt

Ha azt mondjátok nekem, hogy sosem rettegtetek még attól pezsgőnyitáskor, hogy vajon kinek a szemét veri majd ki a dugó, akkor hazudtok. A pezsgő felbontása kifejezetten felelősségteljes és veszélyes feladat – és mint minden ilyen, bizony ez is szegény férfiakra hárul!

Forrás:
Giphy
Ajánlott cikkek