Gergőt munka közben kaptam el, és itt most nem fotózásra gondolok. Bár a mai napig vállal modellmunkákat, főállásban már tévés szerkesztőként tevékenykedik. Ránk is munka közben szakított az idejéből. Nem tartom magam előítéletes embernek, de bevallom, bennem is éltek sztereotípiák a férfimodellek kapcsán. Nem véletlen a múlt idő: Gergőnek sikerült eloszlatnia minden negatív gondolatot, amivel a beszélgetésre érkeztem.

Hogyan indult a karriered?

Már 18-19 éves koromban megkerestek ügynökségektől. Volt, hogy megállítottak az utcán, de nem foglalkoztam vele komolyabban, hisz a sport, a futball volt, ami prioritást élvezett az életemben. 24 éves koromra egyértelművé vált, hogy nem lesz belőlem első osztályú futballista. A legjobb barátom akkoriban Kasza Tibi asszisztense volt. Tibi abban az évben kezdett fotózni, szüksége volt fiúmodellre, én pedig a barátomon keresztül megkerestem. Lefotózott, kirakta a képeket az oldalára és onnantól kezdve elindult minden.

Ne értsd félre, de 24 évesen nem érezted, hogy már késő modellkarrierbe kezdeni?

Azt gondolom, a férfi olyan, mint a jó bor, a korral nemesedik. Az elejétől kezdve tudtam, hogy a high fashion nem az én világom. Mindig is férfiasabb, sportoló alkat voltam, sosem voltak vékony lábaim, nem áll jól a csupasz arc, a feminin pózok. Nem zavart, hogy ennyi idősen kezdtem el, mert akkorra ért oda az életem, hogy ezt az egész helyzetet éretten tudtam kezelni.

Hogyan reagált a környezeted, amikor ezt a pályát választottad?

Olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy a családom mindig mindenben támogatott, így otthon ebből sosem volt probléma, sőt büszkék rám. A közvetlen környezetem, a csapattársaim természetesen szívták a véremet rendesen. 8 évvel ezelőtt lehetőséget kaptam, hogy szerepeljek Luís Figóval egy ásványvízmárka reklámjában, ami számomra óriási dolog volt.

Amikor a forgatás után másnap megérkeztem az öltözőbe, ahelyett, hogy Figóról kérdeztek volna, röhögtek, hogy „Nézd azt a majmot, modellkedik, reklámokban szerepel…”

Volt, hogy kínosnak érezted, hogy ezzel foglalkozol?

A fiúk ezt sokszor cikinek érzik, főleg abban a közegben, ahonnan én jövök. Hülyén jön ki, hogy a pályán védőként keményen küzdesz a csatárokkal szemben a labdáért, majd utána mész egy fotózásra, ahol a macsó szépfiút kell adnod a kamerák előtt. Fura kettősség ez. Nem éreztem cikinek, hogy modellkedem, de sosem ezzel kezdtem bemutatkozáskor vagy csajozás közben.

Ha már csajozás… a külső vagy a belső értékekre helyezel nagyobb hangsúlyt, ha párválasztásról van szó?

Sokszor hallani, hogy ne ítéljünk külső alapján, a belső értékek a fontosak. Sajnos abban a világban élünk, ahol a külső az első rosta, az első forduló, ha megismerünk valakit. Ha nem tetszik a másiknak a külsőd, el sem jutsz odáig, hogy a belsődet megmutathasd.

A szépség nekem is fontos szempont, ha párválasztásról beszélünk. Számomra a természetesség a legfontosabb, ezen felül, ha azt látom, hogy egy lány magabiztos és mosolyog, ad neki egy olyan kisugárzást, ami engem elragad. Az előző barátnőm esetében is elsőre legfőképp a szépsége fogott meg, amit megálmodtam magamnak. Szóval igenis fontos dolognak tartom a szépséget, azt, hogy a párommal egy harmonikus, szép képet mutassunk, de rá kellett jöjjek, hogy ennél vannak sokkal fontosabb értékek is az életben.

Jelenleg azon dolgozom, hogy lejjebb adjak az elvárásaimból és a szépségnél sokkal fontosabb értékeket helyezzek előtérbe.

Hogy jött a tévézés az életedbe?

Amikor hazajöttem Kínából, azt hittem, hogy megtaláltam a médiában a piaci rést: a sportműsorvezetést. Úgy gondoltam, hogy az itthoni sportműsorvezetők vagy értenek a munkájukhoz, de nem jóképűek – vagy jóképűek, de nem értenek hozzá. Én pedig azt gondoltam nagyképűen, hogy értek is hozzá és emellett viszonylag jóképű is vagyok. Természetesen ez nem így működött… Az a célom, hogy egyszer olyan műsort vezessek, aminek én vagyok az értelmi szerzője és a műsorvezetője is. De azt vallom, hogy amíg nem tanulom meg, milyen a kemény munka a háttérben, nem tudok alázatosan műsort vezetni.

Duplán kell bizonyítanod, hogy komolyan vegyenek például, mint televíziós szerkesztő?

Itt például a tévénél az egyik hölgy kollégám utólag mesélte, hogy az elején egy gyönyörű tekintetű, de üresfejű srácot látott bennem. Aztán szép lassan bebizonyítottam, hogy nincs alapja az előítéleteknek, dolgozni is tudok, értékesebb vagyok annál, mint amit elsőre gondolnak rólam. Sokszor megkaptam, hogy neked egyszerű, mert jóképű vagy. Pont ellenkezőleg.

Kétszer annyit kell teljesítenem, hogy elhiggyék, azért kapok meg egy állást, mert rátermett vagyok, és tudok keményen, alázatosan dolgozni.

Egyébként ezt a mentalitást a sportnak köszönhetem: rengeteg jó dologra tanított meg a futball közege, amiben felnőttem.

Forrás:

Fotó: Stiglincz Gábor

Hogy látod, férfiként meg lehet élni kizárólag modellkedésből?

Úgy, hogy nem mész ki külföldre, nem hagyod itt a családod, a barátaid, az addigi életed, úgy nem lehet megélni, vagy csak nagyon nehezen. Egy olyan év volt az életemben, amikor „megélhetési modell” voltam, de mindig is úgy tekintettem a modellkedésre, mint egy kötelezően kihasználandó jó dologra. Volt, hogy ebédet szállítottam egyetem mellett, focicipőket hímeztem, ruhaboltban eladó voltam, bulikat szerveztem, speedfitnesst oktattam, most televíziós szerkesztő vagyok.

Amikor először kimentem Kínába 3 hónapra, akkor se úgy indultam, hogy feladok mindent és lesz, ami lesz, csakis úgy vállaltam be, hogy tudtam, meglesz a munkahelyem, ha visszajövök. Ha meg is kapok egy modellmunkát, van, hogy 60 vagy 90 nap múlva kapok érte pénzt. A hatvannapos papírommal pedig nehezen tudom befizetni a csekkeket. Emellett egy rendkívül bizonytalan megélhetési forrásról beszélünk – én pedig nem szeretem a bizonytalanságot.

Szerinted minek köszönhető, hogy a szakmában tudtál maradni annak ellenére, hogy nem adtad fel a civil életed?

Azt gondolom, hogy 70% a munkához való hozzáállásod, a mentalitásod, és csak 30% a külsőd. Nyilván kellenek adottságok, de onnantól, hogy bekerültél a körforgásba, minden azon múlik, hogy tudnak-e veled dolgozni. Ha megbízható, precíz, alázatos vagy, vissza fognak hívni a következő munkára is, sőt ajánlani fognak másoknak.

Mivel Magyarországon szűk piacról beszélünk, nagyon fontos, hogy jóban legyünk a többi modellel. A lányok sokszor fúrják egymást a munkák miatt, nálunk, fiúknál pedig – régebben, mikor kezdtem – hatan, nyolcan voltunk, akik közt szétosztották a felkéréseket.

Az első divatbemutatós munkám alkalmával megismerkedtem a srácokkal, majd később, hónapok elteltével azon kaptam magam, hogy mind a cimboráimmá váltak. Mindezt tudatos kapcsolatépítés nélkül… És ez a nagy dolog!

Egy idő után egymást ajánlottuk, az itthoni munkák ebben a szűk körben passzolódtak. Ez az egyik legfontosabb, hogy a szakmán belül baráti kapcsolatokat tudj kiépíteni, onnantól kezdve nagy baj nem lehet.