Egyéb kategória

„Előtört belőlem a modelléveim utáni nosztalgia” – Kihagyhatatlan hétvégi program divatimádó lányoknak!

Modellként a világ számos pontján megszámlálhatatlan klassz ruhát viseltem már. Volt olyan, amit biztosan sosem vettem volna fel magamtól és olyan is, amit alig akartam levenni. Akadt, amit repülővel hoztak, hogy lefotózzák rajtam és olyan is, amiben még levegőt sem vehettem jóformán, olyan drága volt, három ember felügyelte minden mozzanatomat!

vous - 2016.05.06.
„Előtört belőlem a modelléveim utáni nosztalgia” – Kihagyhatatlan hétvégi program divatimádó lányoknak!

Ruhapróbák reggeltől estig

Néha megkaptam ajándékba egy-egy darabot a fotózások után (nyilván az emberi árkategóriájú ruhák közül), olykor megvettem, máskor pedig alig bírtam kedvesen visszautasítani, mondván nincs rá semmi szükségem (például egy golfruha-katalógus fotózása után pár golfnadrágra). Volt olyan modellmunkám Milánóban, ahol dizájner ruhadarabokat kellett napokon keresztül bemutatni showroomokban elegáns hölgyeknek, akik nézegették a ruhát jobbról, balról, aztán vagy megvették a több ezer eurós csodadarabokat, vagy nem. Vagy például ott volt az a hét, amikor reggeltől estig, minden egyes nap bemutattuk ugyanazt a 350 esküvői ruhát. Minden nap. Háromszor. Azóta rendesen ráz a hideg a flitterektől, amik véresre marták a bőrömet a sok fel-le-fel-le-fel-le-fel-le öltözés közben.

Mondhatjuk, elfáradtam kissé ez alatt a pár év alatt. Van úgy, hogy a legfinomabb csokiból is elég pár kocka, mert egyszerűen túltelít. Így volt ez velem és a divattal.

Forrás:
Molnár Anikó

Végre új fejezet: csinos ruhák, amik jól mutatnak

Amikor abbahagytam a modellkedést és jött a tévézés, újabb fejezet nyílt meg életem divattörténetében: megérkeztek a csinos ruhák, amik jól mutattak a képernyőn. Nem az számított, hogy a ruha jól állt-e rajtam, hanem hogy én jól nézek-e ki a ruhában.

Végre a ruha volt értem és nem fordítva.

Ez az elv akkor nagyon bejött nekem és szépen lassan elkezdtem ennek megfelelően formálni a gardróbomat. Nálam két kulcsszó van: nőies kényelem. Szeretek kiöltözni, ha olyan az alkalom, ha viszont nem olyan, a legnagyobb lelki nyugalommal közlekedek farmerban meg pólóban egész nap. Így érkeztem egyébként a Stylewalker Day&Night keretein belül a belvárosban található wonderLAB üzletébe is.

Forrás:
Molnár Anikó

Mit viseltem a fotózáson?

Az összes ruhát a wonderLAB üzletéből választottam:

Ingruha: Pamut Apparel, karkötők: Boribianka Jewels, lánc: Boribianka Jewels, fülbevaló: The Mama Kin, hátizsák: Popo Design

Forrás:
Molnár Anikó

Arra gondoltam, nézegetve a sok, szép, nemesebbnél nemesebb anyagból készült tervezői ruhát, hogy na ezek azok! Itt egyenrangú partnerre találtam. Ezek a ruhák épp annyira vannak értem, mint én értük!

Végül vásároltam egyébként magamnak egy csodás kék overallt, de a fotót nem arról készítettük. Azt fellépésekre és különleges alkalmakra tartogatom. Sokkal inkább egy tőlem távol álló, igazán laza stílust választottunk ki a játék kedvéért, és mert egy pillanatra előtört belőlem a modelléveim utáni nosztalgia: oversize kockás ingruha, hátizsákkal és megannyi ékszerrel. Ez mind olyan, amit nem viselek jellemzően, de most volt kedvem velük játszani és felpróbálni őket. Mikor, ha nem most?

Mert végül is mi a divat, ha nem egy nagy játék, amivel a felnőtt lányok elszórakoztatják magukat nap mint nap?

Kellemes hétvégi programként csak ajánlani tudom, hogy kapjátok a kezetekbe a Stylewalker Day&Night hihetetlenül aranyos kis térképét és sétáljatok egyet holnap a gyönyörű V. kerületben és nézzétek meg a legfontosabb designerpontokat! Ha pedig már ott jártok, ne felejtsétek megkeresni a VOUS-kedvezmény-kártyás ruhákat!

Forrás:
Molnár Anikó

Extra kedvezményt kaptok a VOUS kedvenceire!

A VOUS a Stylewalker Day&Night esemény kiemelt médiapartnere, így még több kedvezményt kaphattok. Csak keressétek a VOUS kedvence címkéket a ruhákon, majd fizetéskor mondjátok be a jelszót, amit az esemény napján jelentetünk meg itt, a VOUS-n.

Forrás:
Molnár Anikó

 

Mi az a Stylewalker Day&Night?

A Stylewalker Day&Night félévente visszatérő designesemény az V. kerületben. Idén az elsőt május 7-én rendezik, amikor is 12 belvárosi üzlet vár benneteket kulturális, művészeti programokkal és kedvezményekkel. Ismerjétek meg közelebbről is a hazai designerek és iparművészek munkáit, próbáljátok fel az ékszereket, ruhákat, nézelődjetek.

Bővebb infó: www.stylewalker.hu

Facebook: www.facebook.com/stylewalkernight

Ajánlott cikkek