Virág és Viola – ezen a néven futunk a tesómmal. Remélem, érzitek a dolog frappánsságát. A köztünk lévő négy év korkülönbség eleinte rengetegnek tűnt, aztán 20 felett elkezdett egyre kevesebbnek és lényegtelenebbnek tűnni. Valami hasonló történt a köztünk lévő személyiségbeli különbségekkel is: eleinte utáltuk miattuk egymást, aztán egyre kevésbé zavartak minket az ellentéteink, mára pedig kifejezetten értékeljük, amiért másmilyenek vagyunk. Több szem többet lát – mi pedig annyira másként látjuk a világot, hogy a legtöbbet egymástól tanuljuk. Lássuk, miért is irigyeljük a másikat.

Korábban csak hallottam olyan legendákat, hogy léteznek nők, akiknek jól áll a fehér farmer. Aztán a tesóm felvett egyet…

Neki jól áll a fehér farmer. Vettétek?!

A nővéremnek olyan alakja van, hogy nem jó vele strandra járni. Tesz is érte – belőlem az ehhez szükséges következetesség és akaraterő hiányzik.

Az arcformája tökéletes – és neki vannak „színei”: kék a szeme, szőke a haja, jól állnak neki a tarka cuccok. Hozzá képest én egy fekete holló vagyok.

A haja úgy áll, ahogy ő akarja. Az enyém úgy, ahogy a hajam akarja. Virágot nem ezzel a szögegyenes, vastag szálú, majdnem fekete hajjal áldotta meg az ég. Előtte vannak opciók és él is velük. Volt már hosszú, tüsi, barna, szőke, vörös, egyenes és göndör frizurája is. Nekem nem – és elfogadtam a sorsom: soha nem is lesz. Maximum megőszülök.

A tesóm higgadtságáért a fél karomat odaadnám. Ő képes

• elszámolni magában 10-ig,
• aludni egyet egy problémára,
• nem kimondani mindent, amit gondol.

Röviden úgy foglalnám össze: képes felnőtt módjára viselkedni. Tizenévesen azt gondoltam, Virág azért ilyen profi ezekben, mert érettebb nálam – és azt hittem, majd én is felnövök ehhez a viselkedéshez. Nem így lett. Hozzá képest én egy dühöngő bika vagyok, egy féktelen indulatember. Én 28 éves koromban is a fejjel a falnak módszerrel tanulok…

Tisztában vagyok a leírni készült szavak abszurditásával: szerintem én a felszín alatt egy agglegény vagyok. Nem tudok – nem is akarok – főzni, nehezen tudok rendet tartani a lakásban. Néhány reggelen még egy koszos zokni is kibukik a nadrágom szárából, amikor felveszem. Ha most azt gondoljátok, WIFEY MATERIAL vagyok: megértem.

Épp ezért nagyon irigylem a nővéremet, aki a saját lakásában VARÁZSOL.

Belépsz a lakásába, és jó illat van nála. Az a friss tisztaságillat lengi körül mindenét. Kinyitod a ruhásszekrényét, és rád borul az öblítőillat.

Ha Skype-on megkérdezem tőle, mit főzött aznap, egy perc múlva már ideges vagyok a válasza miatt. Ugyanis a világ legtermészetesebb dolgaként képes azt válaszolni:

Jaj, semmit! Volt itthon spenót, úgyhogy egy kis konfitált tojássárgájával együtt beletöltöttem a házi készítésű ravioli tésztámba, és baconbe csavart ricottás tölcsérekkel tálaltam.

Szia, ne haragudj, mit csináltál?! Ilyenkor általában kisétálok a konyhámba, és a hűtőmre tűzött pizzarendelős papíron picit odébb teszem a mágnest. Én is csináltam ma valamit a konyhában.

Szerintem a tesóm nem is tudja, milyen akaratereje van. Azt tudom, hogy az én akaraterőmet nagyon irigyli, mert állítólag én a falon is át tudok menni, ha tank üzemmódra kapcsolok – én mégis úgy érzem, kettőnk közül ő az, akinek elképesztő ereje lesz, ha valamit elhatároz. Ha én tank vagyok, akkor ő a lassú víz, ami partot most. Csendesen, kitartóan, szorgalomból old meg helyzeteket – de azt úgy, hogy bárki megirigyelhetné. Fáradhatatlan.

Hipochonder vagyok. Ha én is orvos lehetnék, végre nemcsak diagnosztizálhatnám magam, hanem kezelhetném is a tüneteimet. Az a tudás, ami az ő fejében van, számomra maga a szent grál. Nagyon felnézek rá emiatt (is).

Forrás:

Molnár Viola Anna, Pexels

„Hogy milyen a testvérem? Mit is mondhatnék ezek után. Nekem is a kapcsolatunkban rejlő kettősség volt az első gondolatom. A genetikai csoda játékaként mi tökéletes kombinációi lettünk a szüleink és nagyszüleink vonásainak, de mindezt úgy hozta össze a természet, hogy egyáltalán nem hasonlítunk egymásra. Két teljesen más karakter és színvilág vagyunk – ennek ellenére mégis sokszor halljuk, hogy egyformák vagyunk, mert ugyanolyanok a gesztusaink, a hangunk, a testtartásunk.

A testvérem gyönyörű nő. Irigylem minden vonását, és a színeit. Ő pont annyira sötét hajú, amennyire én szőke vagyok. Mindig hangot ad neki, hogy mennyire irigyli a hajamat, amit lehet festeni és formázni, szerintem viszont az a hihetetlen, hogy neki természetesen, festés nélkül olyan a haja, amilyen.

Csodás, mandulavágású szeme van, és én csak remélni tudom, hogy egy nap talán majd a gyerekeim is ezt öröklik, és ilyen szép szemekkel néznek majd vissza rám, ha már van ilyen a családban.

Tökéletes tusvonallal teszi még hangsúlyosabbá, és ha valami, hát ez megy neki… Akár hajnalban, hullafáradtan, fél kézzel is meg tudja csinálni – de azt is megkockáztatom, hogy sötétben, és talán még tükör nélkül is menne neki. Mérnöki pontosság, tökéletes cicaszemek.

Ehhez képest nekem két kék golyó jutott, amit esélytelen ilyen jól körberajzolni – gondolnám én. Ilyenkor jön ő, aki egy perc alatt az enyémet is olyanra kontúrozza, hogy sok sminkes elbújhatna mögötte.”

A külsőségeken túl a személyiségünk is ég és föld. Négy év korkülönbség van köztünk a javamra, mégsem éreztem soha, hogy a húgom lenne.

Nekem nem húgom van, hanem testvérem.

Egy testvérem, aki 4 évvel fiatalabb nálam, mégis a gondolkodása és a személyisége miatt kis pisis kora óta úgy érzem, hogy ő az, aki sokkal idősebb nálam. Árad belőle valami megnyugtató, bölcs tudás. Tudom, furcsán hangzik, de sokszor érzem azt, hogy engem az ő tanácsai és éleslátása segít egyes helyzetekben. A nagytestvér szerep valahogy jobban fekszik neki, és hiába fiatalabb nálam, sosem kérdőjeleztem meg a véleményét. A pontot az i-re az teszi fel, hogy az évek során magasabbra is nőtt nálam.

Az agyától kész vagyok. Egy igazi okos nő, pengeéles logikával, furfangos észjárással, és ebből adódóan félelmetesen jó humorérzékkel. Nagyon karakán csaj. Imádom azt a szarkasztikus humort és nyers stílust, ami belőle árad. Ez ilyen megszoksz vagy megszöksz dolog – én megirigyeltem.

Ha a barátaimat kérdezitek, azt fogják rólam mondani, hogy engem le sem lehet lőni. A húgomhoz képest mégis merev vagyok és csendes. Ő alapvetően nagyon laza.

A főzés és a rendrakás gén nekem jutott – de én pont az ő hanyagságát irigylem, és azt, hogy nem görcsöli túl ezeket a dolgokat.

Én bezzeg folyamatosan pakolok, rendezgetek, ultrasok kaját főzök – mintha muszáj lenne.

Miközben nagyon laza, a munkájára nagyon precíz. Alapos, vérprofi. A szakmájából semmit nem értek, de mindig lenyűgöz, hogy mégis hogy érthet valaki ilyenekhez? Máshogy gondolkozunk, ő művészibb beállítottságú. Van hallása, játszik hangszeren – nekem botfülem van. Remek a kézügyessége, gyönyörűen rajzol és fest. A birtokomban van egy hármas sorozat, amit nekem festett – évek óta várom a pillanatot, amikor ezeket a képeket a méltó helyükre tehetem.

A művészi érzéke a tudatos hanyagsággal összeválogatott outfiteken is megmutatkozik, amikről sugárzik a kifinomultság. Rajta egy hétvégi cucc is outfit. Egyszerűen semmivel nem tud mellé lőni, én meg nem bírok rájönni, hogyan csinálja. Imádom a stílusát, és kiakaszt, ha arra gondolok, hogy a fenébe lehet egy fehér ingben és farmerban valaki ennyire brutál jó csaj.

Nyilván elfogult vagyok vele, de ha nagyon különbözőek is vagyunk, szerintem elég jó tulajdonságok vannak köztünk elosztva – így megbékéltünk a testvéri irigységgel. Persze ettől még az agyamra tud menni, de az a dolga, hiszen a testvérem.”