Egyéb kategória

Kiss László beismerte bűnösségét

Kiss László eddig elzárkózott a nyilvánosság elől és tagadta az őt ért vádakat. Most hetekkel az ügy kirobbanása után nyilatkozott; szerdán délelőtt nyilvánosan az RTL Klub kamerái és ügyvédek jelenlétében bocsánatot kért Takáts Zsuzsannától, majd csütörtök este exkluzív interjút adott az RTL Híradó különkiadásában, mert szeretné lezárni az ügyet.
vous - 2016.05.13.
Kiss László beismerte bűnösségét

Április 5-én két lap megszerezte és nyilvánosságra hozta a bírósági dokumentumokat, mely szerint Kiss Lászlót két úszótársával együtt 1962-ben csoportos nemi erőszak bűntette miatt börtönbüntetésre ítélték; Kiss Lászlót 3 évre ítélték el, mindezek ellenére 1963-ban már újra versenypályán volt.

Kiss László eddigi nyilatkozatai:

Április 7-én lemondott úszóválogatott szövetségi kapitányi tisztségről, miután kiderült, hogy 1962-ben nemi erőszak vádjával elítélték, lemondását a következőkkel indokolta:

  • „1961-ben koholt vádak alapján, koncepciós perben született meg az a döntés, amelyet utóbb ártó és lejárató szándékkal tettek közzé rólam”.
  • „Kijelentem, hogy az ítéletben foglalt cselekményt soha, semmilyen körülmények között nem követtem el.”
  • „Idő előtti szabadulásomat nem bármiféle beszervezésnek, hanem az 1963-as amnesztiarendeletnek köszönhettem, mely igaztalan büntetésemet enyhítette”.

Egy hónappal később Takáts Zsuzsanna, a nemi erőszak áldozata jelentkezett. A korábbi híresztelések ellenére kiderül, hogy él és az RTL Klub kamerái előtt megerősítette a csoportos nemi erőszak vádját. Emellett további részletek derülnek ki:

  • Szülei a híresztelésekkel ellentétben nem tekintélyes, befolyásos emberek voltak, nevelőapját megpróbálták akkoriban lefizetni, hogy vonja vissza a feljelentést, miután nem tette, megverték.
  • „Ezek a fiatalemberek napi szinten ezzel szórakoztak” – állítólag több hasonló esetben is érintettek voltak a fiúk.

Az interjú másnapján Kiss László lemondott diszpolgári címéről és kérte, hogy másról nevezzék el a százhalombattai uszodát.

A bocsánatkérés

Papp Gergely, az RTL Klub riportere elmondja, Gyárfás Tamás kereste fel őt, hogy segítsen összehozni egy találkozót Takáts Zsuzsannával, hogy az újonnan kinevezett szövetségi kapitánnyal, Hargitay Andrással közösen bocsánatot kérhessenek tőle azokért a borzalmakért, amiken keresztül ment. Takáts Zsuzsanna ekkor elmondta, beleégett az a kép, ahogy Kiss az ajtóból visszafordulva, kezében fürdőnadrágjával, megvetéssel a szemében ránéz, hogy miért nem tudja magát összeszedni.

Ezzel alázott meg még egyszer, a földbe tiport.

Másnap Kiss László virágcsokorral a kezében bocsánatot kért: „Nem a 20 éves, hanem a 75 éves Kiss László kér bocsánatot, az ítélet megtette magáét, én úgy érzem, hogy azután mindent elkövettem, hogy tisztességes, becsületes ember legyek”.

A vágatlan riport további részeiben Kiss László hangsúlyozta; mindent elkövetett azért, hogy tisztességes ember váljék belőle és semmi más nem vezérli a bocsánatkérésen kívül.

Takáts Zsuzsanna, ahogyan a múlt heti szombati interjúban is, úgy most is higgadtan és intelligensen kezelte a helyzetet; számára az a fontos, hogy mindenki megkapja a lezárását ennek a történetnek és reméli, hogy minden ember méltányolja ezt a gesztust, hogy ők ketten most itt találkoznak és megpróbálnak túllépni a múlton.

Majd az elköszönéskor jött a legkellemetlenebb fordulat:

Kiss László: „Adhatok egy puszit?”

Takáts Zsuzsanna: „Mondjuk az egy kicsit nevetséges lenne.”

– úgyhogy kiegyeztek egy kézfogásban.

Figyelem: nem minden konkrét kérdésre érkezik konkrét válasz

Papp Gergely előre kiszól a nézőkhöz: ma este nem mindenre fogunk választ kapni. Az interjúban a válaszok sok helyen zavarosak voltak, a nemi erőszakot érintő kérdésekre kitérő válaszokat adott Kiss, nem beszélt arról, hogy mi játszódott le benne, sem azokról a vádakról, hogy másokat is zaklattak volna.

Kiss László összességében az interjú során a következőket hangsúlyozta:

  • megkönnyebülést érez, oda-vissza őszinte volt Zsuzsával az előző beszélgetés
  • az ítélet megtette hatását, be akarta bizonyítani, hogy be tud illeszkedni a társadalomba
  • nem akar belemenni a nemi erőszak és a későbbi vádak részleteibe
  • annak idején katonai szolgálatra is ment, ami tényleges fegyelmet kívánt és megedződött
  • ő sem tud átlépni a történteken, mindennap ezzel kel fel, hogy bebizonyítsa, tisztességes ember

Az interjúval és a bocsánatkérés gesztusával Kiss László beismerte a nemi erőszak vádját, melyet eddig nyíltan tagadott. Papp Gergely pontról pontra végigvette az eddigi nyilatkozatait, melyeknél többnyire az imént felsorolt állításait hangsúlyozta.

A koncepciós per kapcsán a sportcsapatok rivalizálására utalt: „Mint fradista itt meg fogod kapni a magadét” –mondta neki 55 évvel ezelőtt a rendőr, aki bevitte a rendőrsége. Annak idején a fradi és a dózsa között komoly konfliktusok voltak, amikről ő maga is később csomó anyagot kapott – emlékezett vissza.

A riporter, mikor arról érdeklődött, hogy Kiss László le tudta-e zárni és maga mögött tudta-e hagyni az „erőszakoskodós” részét az életének, a beszélgetés a következő párbeszédbe fulladt:

Papp Gergő: „Nem tudódhat ki, hogy hasonló esemény történt volna a börtönbüntetése után?”

Kiss László: „Szepesi Niki könyvében három mondat van rólam, amiben Laci bácsit jó edzőnek tartja, mindig tudta, hogy mit kell mondani egy úszónak – és én azt hiszem, hogy nem nagyon írt jót senkiről sem, de rólam mindenképpen jót írt.”

Papp Gergő: „Milyen furcsa helyzet, hogy pont Szepesi Niki botránykönyve lehet igazolás valamire.”

Miért van a bűn után bűnhődés, és miért kell a bűnhődés után minden ügyet újra elővenni?

A címben szereplő filozofikus üzenetet fogalmazta meg Kiss László arra a kérdésére a riporternek, hogy „…igazságtalannak érzi-e, hogy egy pillanat alatt mindent elveszített”.

A kérdésre lényegében nem adott egyértelmű választ, helyette a következőkről beszélt:

A börtönbüntetése letöltése utáni években tiszta lappal kezdhetett, erkölcsi bizonyítványában sem volt nyoma előéletének. Élete során törekedett arra, hogy tisztességesen éljen, lediplomázott, sorra szerezte a szakképesítéseket, rengeteg díjat és érdemet tud felmutatni, köztük hálás tanítványokat és támogató barátokat.

  • Mióta kirobbant a botrány, környezetétől támogatást kapott
  • Sokan tanácsolták, hogy menjen külföldre, de úgy érzi, azzal nincs a gond megoldva
  • Nem akar menekülni, rengetegszer eszébe jut, hogy mi volt és szeretné tisztába rakni

A bűnt, amit elkövetett, a bűnhődés, amit átélt a börtönévek alatt vagy épp most, majd a bűnbocsánatot, amit szerezni próbált azzal, hogy sikert sikerre halmozott, érezhetően nem tudja összeegyeztetni azzal a botránnyal és ellenszenvvel, aminek a közepén ő maga áll.

Mindenesetre valami láthatóan elindult, hiszen példátlan dolog, hogy egy közszereplő beismerje bűnösségét a nyilvánosság előtt. Reméljük, hogy a botrányban érintett szereplők és hozzátartozóik megnyugvást tudnak lelni egyszer a történtek után.

Kiss elismerte, és nyilvánvalóvá vált, hogy nem én hazudtam, egy mondatot sem (…), de hogy lelkileg hogy tudok bűnbocsánatot adni, az kis idő. – Takáts Zsuzsanna

Ajánlott cikkek