Egyéb kategória

Természetes és veszélytelen agyserkentők – nem csak vizsgázóknak

A felsőoktatásban most már beköszönt a hallgatók rémálma, a vizsgaidőszak. Mielőtt elkezdenétek bemagolni a tételeket, néhány „agytuningoló” csodaszer nevét tanuljátok meg!
vous - 2016.05.15.
Természetes és veszélytelen agyserkentők – nem csak vizsgázóknak

Emlékszem, gimnazista koromban a jelentősebb dolgozatok előtt az édesanyám mindig tett a reggelim mellé egy csokoládét. Nálunk sosem volt divat, hogy a tízóraihoz édesség is jár, és kezdetben azt hittem, biztosan így akar jókedvre deríteni, a felmérő kimenetelétől függetlenül. Akkor értettem meg a szándékát, miszerint az agyam serkentése volt az ő célja, amikor felkerültem a nagyvárosba, elkezdtem az egyetemi éveimet, és az első kollokviumhoz értem. Ekkor azonban már nem valamiféle finomság került a bőröndömbe, hanem különböző gyógyszerlevelek. Nos, most, a diploma előtti utolsó vizsgákra készülvén, ismét betáraztam ezekből a pirulákból.

Lecitin

A lecitin egy keverék, mely több alkotóelemből épül fel. Gyakran hívják az idegek táplálékának. Amikor már úgy érzitek, szellemileg kiégtetek, ez majd kellően regenerál titeket. Emellett pluszlöket a memóriának, és gatyába rázza a koncentrációtokat.

Miben keressétek? Például a hüvelyes termésekben, a tojássárgában, a tejben, a növényi olajokban. De természetesen ebből is találtok speciális pirulákat. Túladagolni nem tudjátok.

Ginzeng

A ginzeng japán fordításban embergyökér, és az egyik legnagyobb furcsasága, hogy csak árnyékban növekszik. Három verzióban ismeretes, van amerikai, ázsiai és szibériai változata is. Nagyjából lényegtelen, melyikről van szó, hiszen minden esetben a gyökere a legértékesebb. Itt bújnak meg ugyanis az értékes tápanyagok. Csak akkor érdemes begyűjteni, amikor már túl jár a 6. és 7. életévén.

A tanulásnál pluszidőt ugyan nem nyújt nektek, de oldja a bennetek lappangó feszültséget, javítja a koncentrálóképességeteket és felturbózza a szellemi és fizikai állapototokat. Fontos! Úgy kell beosztanotok, hogy egy huzamban maximum 10 hétig vigyétek be a szervezetetekbe. Ha erre nem figyeltek oda, előfordulhat nálatok menstruációs zavar, vagy érzékenyek lehetnek a melleitek. Többféle alakban beszerezhetitek, van kapszula, tea és por is belőle.

Ropogtatnivaló

Elég csak rápillantanotok, miközben tartjátok a kezetekben, és máris ott csücsül a tenyeretekben egy „mini agy”. Javítja a koncentrálást, így mi mást is rágcsálhatnátok a legnagyobb tanulás alatt, mint egy tál frissen pörkölt diót? Sőt, ennek köszönhetően a pulzusotok sem lesz az egekben, hiszen ez a csonthéjas telis-tele van esszenciális zsírsavakkal, melyek csökkentik a vérnyomásotokat.

Ginkgo

E fafajt ismerhetitek még Ginkgo biloba, vagy páfrányfenyő néven. Most azonban kapaszkodjatok meg! Ennek a növényfajnak nincsenek rokonai, mert mind odavesztek a jégkorszakban.

De térjünk vissza ehhez a kincshez. Ennél a növénynél nem a gyökérzet az értékes, hanem a tápanyagban dús levelek. Nemcsak a diákéveitek alatt hasznos, mert agytonizáló, helyrerántja a koncentrációtokat, hanem idős korotokban is segít majd a demenciát (elbutulás) megelőzni. A kivonatát megtalálhatjátok különböző italok alkotóelemeként, teaként, kapszulaként vagy ampullába zárva.

Forrás:
www.pixabay.com

Zöld tea

Ha már unjátok a kávét, vagy soha nem is szerettétek, főzzetek egy csésze zöld teát. Igaz, hogy nem tartalmaz annyi koffeint (egy csészében 5–30 mg), mint a fekete ital, de sokkal lassabban szívódik fel, ezáltal pedig tovább tart a hatása. Amennyiben rákaptok a fogyasztására, igyekezzetek mértékkel tenni azt, mert a túlzott bevitele lehet, hogy problémákat eredményez a szervezetetekben.

Omega–3

Azt hiszem, itt fogtok a legjobban felhördülni. Hiszen a halasoknak jellemzően két tábora van: akik megeszik, és akik nem. De utóbbiakat szeretném megnyugtatni, nem csak eredeti formájában juthattok hozzá. Persze az a legjobb opció. Ráadásul ebben az esetben konkrétan az omega–3 zsírsav tartalma a lényeges, ez ugyanis nélkülözhetetlen az agy fogaskerekeinek olajozott működéséhez és a higgadt vérmérséklethez.

Ez is fitten tartja a memóriátokat az életetek kezdeti szakaszában, és aggastyán korotokban egyaránt. Az omega–3 azonban a halakon és az étrend-kiegészítőkön kívül ott van még a tojásban, a lenmagban és a vörös áfonyában is.

Sikeres felkészülést, sorstársak!

Ajánlott cikkek