Egyéb kategória

Kitiltották az edzőteremből, mert Down-szindrómás – de vajon mit mondanak az edzők?

Másfél nap alatt több mint 7 ezren osztották meg annak a Down-szindrómás fiatalembernek a történetét, akit egy XVI. kerületi konditeremből tiltottak ki fogyatékossága miatt. A terem tulajdonosa szerint a fiú zavarta társait, az edzés pedig veszélyes volt számára, így már bánja, hogy egyáltalán beengedte Atit és szüleit a terembe. Edzőket kérdeztünk, mit gondolnak a példátlan esetről.
vous - 2016.05.21.
Kitiltották az edzőteremből, mert Down-szindrómás – de vajon mit mondanak az edzők?

Szülői felügyelet mellett edzett, mégis megbánta a tulajdonos, hogy beengedte

A történet csütörtök este indult útjára a Facebookon:

„Történt ugyanis, hogy az öcsém szüleim kíséretében elkezdett edzőterembe járni. Ahogy ő mondja: ‘Eltüntetni a nagyhasát’. Néhány alkalom után egyre lelkesebb lett. Leginkább olyan időszakban látogatták a termet, amikor egyedül vagy nagyon kevesen vannak. A mai napon azonban a terem tulajdonosa megkérte szüleimet, hogy a továbbiakban ne látogassák a termet. Ugyanis több panasz is érkezett a Down-szindrómás öcsémre. Nem, nem tartott fel senkit. Nem hangos, ápolt, közösséghez szokott. Egyszerűen zavarta a jelenléte azt a néhány ‘egészséges’ felnőtt embert, akikkel a néhány alkalom alatt találkozott”

– osztotta meg tanácstalanságát a fiatalember testvére, akinek célja nem az volt, hogy bepanszolja az edzőterem vezetőségét, egyszerűen csak szeretett volna új helyet találni öccsének. Olyat, ahol szívesen látják.

A mindvégig meg nem nevezett edzőterem vezetője azóta a HVG-nek nyilatkozott (szintén névtelenül, vajon mitől fél?), és elmondta, hogy kezdetben „segítettek a fiúnak eligazodni az edzőteremben”, időközben azonban kiderült, hogy fogyatékossága súlyosabb, mint hitték. Állítólag akadtak vendégek, akik arra panaszkodtak, hogy Ati „nem képes beilleszkedni az edzőterem életébe”, ezért a tulajdonos a fiú elküldése mellett döntött. Későbbi közleményében így foglalta össze a tanulságot:

A legnagyobb hiba az volt, hogy maximális jó szándékkal és segítőkészséggel felülbíráltam a józan ész érveit, és igent mondtam nekik az elején, mert most rám szabadult a média.

Nehéz elképzelni, mi zavarhatta a terem közönségét

„Egy edzőterem tényleg nem a világ legveszélytelenebb helyszíne, de túlaggódni is felesleges a kérdést. A csúcsidőben történő edzés szokott néha körülményes, esetleg veszélyes lenni, mert kis helyen nehéz lehet elegendő helyet találni minden gyakorlat tökéletes és biztonságos kivitelezéséhez, de a leírásból kiderült, hogy még csak nem is a zsúfolt időszakban jártak le edzeni, ráadásul az is szülői felügyelet alatt történt. El nem tudom képzelni, mi jelenthet problémát, mi idézhet elő veszélyhelyzetet, ami felett a szülő még éppen szemet huny, de másokra nézve már problémás”

mondja kérdésünkre Máté Noémi, aki maga is edzőként dolgozik. Szerinte a gépek nem rendeltetésszerű használata jelenthet ugyan veszélyt, de az is csak a felhasználó számára, ha nem helyesen végzi a gyakorlatokat – így aztán számára is érthetetlen, miért jelentene ez problémát a többi kliensnek.

Speciális igényű vendég esetén a legfontosabb a türelem

Noémi szerint fontos megjegyezni, hogy itt a szülők úgy döntöttek, hogy nem kérik külön személyi edző segítségét, így az edzőteremnek tisztában kell lennie azzal, hogy a család „saját felelősségre” használja a gépeket, tehát maguk vigyáznak a fiukra. Egészen más a helyzet persze, ha személyi edző is segíti a munkát:

„Minden esetben figyelembe kell venni az egyéni adottságokat. A Down-szindrómás emberek többnyire hízásra hajlamosak, ezért a súlyuknak megfelelő edzést kell összeállítani. Fontos tájékozódni, hogy az ízületeik milyen állapotban vannak, hiszen ez is sokszor gyenge pontjuk, illetve a szív- és érrendszeri megbetegedésre is erős a hajlam, ezért ezzel kapcsolatban is muszáj tájékozódni. Az edzéstervet ez alapján kell összeállítani, de úgy gondolom, egy jó edző amúgy is felteszi a megfelelő kérdéseket, mielőtt edzéstervet készít” – fejti ki a szakember.

A gerinctrénerként, pilates- és Aviva-oktatóként is aktív Noémi szerint speciális igényű vendégek esetén a legfontosabb a türelem, de gyakran nem a vendég irányában, hanem saját maguk – edzők – felé, hogy könnyen megtalálják a közös hangot, az igényeket, illetve felmérjék, valóban szükség van-e másfajta megközelítésre, vagy csak egy picit többet kell magyarázni (ami sokszor átlagembereknél is szükséges).

A mozgásnak az örömről, nem az ítélkezésről kellene szólnia

„Hatalmas csalódást éreztem, amikor Ati történetéről hallottam. Döbbenetes, hogy az emberek mennyire kirekesztőek tudnak lenni. Sajnos nem ritka, hogy ítélkezünk mások felett, emiatt is fordul elő, hogy már félve indul az ember az edzőterembe, a csoportos órára, attól tartva, vajon mit fognak mások gondolni” – teszi hozzá Noémi, aki szerint a gyerekek sokkal könnyebben elfogadják a másságot az edzőteremben, mint a felnőttek. A probléma többször is megjelenik:

„Sokszor találkozom kezdőkkel, akik azért jönnek egyéni edzésre, mert félnek, hogy majd ‘bénáznak’ mások előtt. Elkeserítőnek tartom ezt a helyzetet. A mozgásnak arról kellene szólnia, hogy vidám perceket szerez nekünk, hogy felszabadultak és boldogok lehetünk, miközben egyre egészségesebbé válunk, ne pedig azon kelljen rettegni, hogy vajon mások mit fognak gondolni” – hangzik el a kulcsmondat.

Szükség volna fogyatékosbarát edzőtermekre, hogy ők se maradjanak ki a mozgásból

Forrás:
iStock

Hasonló véleményen van Kelemen Erzsébet edző is. A főként súlyzós edzésformákban jártas testnevelő és coach több konditeremben is dolgozott már, de eddig még nem találkozott sérült emberrel, viszont mindenképpen úgy gondolja, hogy a fogyatékos társainknak is helyük van a termekben.

Biztonságot ad, ha szülővel, segítővel érkeznek, és edző is figyel rájuk, és lehetőség van formanyomtatvány aláírására is, hogy valaki saját felelősségére edz. A személyi edző orvosi javaslatot is kérhet, hogy az adott mozgásforma ajánlott a speciális igényű páciens egészsége érdekében, hiszen ezt leginkább a kezelőorvos tudja felmérni.

„Én személy szerint fontosnak tartom, hogy a fogyatékossággal élő emberek is be tudjanak kapcsolódni a konditerem világába. Lehetnek helyzetek, amikor ez külön konzultációt igényel, de ez ez csak hozzáállás kérdése. Ismerek én is olyan úszóedzőt, aki vállal úszásoktatást speciális igényű vendégeknek, és nekem sem volna ellenemre, hogy speciális szükségletű embereknek tartsak foglalkozásokat” – mondja a szakember, aki 32 éve foglalkozik testformálással.

Ajánlott cikkek