Egyéb kategória

Nem kér segélyt, nem tűr kompromisszumot – így él ma egy magyar punk festőművésznő

Jövedelme nincs, segélyt soha nem kért, kizárólag a művészetből él Magyarország legismertebb punk festőművésze – mégsem cserélné el a szabadságát a világ összes kincsére sem. Szilágyi Zoé mesél az életéről.
vous - 2016.05.23.
Nem kér segélyt, nem tűr kompromisszumot – így él ma egy magyar punk festőművésznő

Punk festőművészként definiálod magadat. Ez számodra mit jelent?

Kiskoromban – másfél éves korom óta rajzolok – ha megbántottak, a képekkel bosszút álltam, s ez így van most is. Akkor is, ha az illető egy „nagykutya”, tegyük fel alpolgármester vagy kulturális vezető a városban, ahol élek. Sokszor szókimondó és provokatív a művészetem. Festek persze állatképeket meg főleg személyes témákat is, de ami nem tetszik a világban, azt durván kifestem s megmutatom.

Hogyan kerültél kapcsolatba a punkkal?

Németországban nőttem fel, Mülheimben meg Essenben (Ruhr-vidék), később Berlinben éltem házfoglaló punkként. A „punk” eleinte csak egy szó volt számomra, amit német falakon láttam kifújva, de nem találtam a szótárban. Aztán ahogy idősebb lettem, megtudtam, miről is szól a punk, és nagyon bejött rögtön az elején.

Szilágyi Zoé

A punk festőnő – „hivatalosan” Szilágyiné Zoltán Éva, tavaly május 7. óta Szilágyi von Neuwirth Zoé – képzőművész, 1966-ban született, édesapja, Zoltán Sándor szintén képzőművész volt. Zoé rajzol, fest, dekorál, dizájnol, de szövegeket – többnyire sötét hangulatú – verseket is ír. Veszprémben él és alkot, egyetlen hivatása a művészet. A képeit honlapján nézhetitek meg ide kattintva, világutazásairól pedig itt mesét.

A zene számodra fontos része a punkságnak?

Először inkább az új hullámot, darkot hallgattam, meg a ’80-as évekbeli újromantikát: Soft Cell, Sisters of Mercy, Visage, Cabaret Voltaire, Bauhaus, Siouxie. Aztán undergroundabb dolgokat: Nick Cave, Neubauten, PIL, Lydia Lunch meg németeket, mint a DAF, Der Plan, Joachim Witt. A trú punk zene, a Sex Pistols meg Exploited később jött.

Mit jelent számodra ez az egész életstílus?

A ‘kívülállás’ nálam nem tudatos, hanem eredendő. Bohém művészcsalád sarjaként születésemtől belém volt táplálva. Számomra az átlag polgári lét az extrém.

Az, hogy valaki reggel elmegy dolgozni munkahelyre, ahol főnöke van, aztán hazajön, hogy másnap újra robotolni menjen, aztán hétvégeken meg elmegy szórakozni. Közben minden irányban alkalmazkodik, nyal vagy épp hallgat, hogy ne kerüljön bajba. Milyen abszurd és nonszensz már ez! Így semmi értelme élni.

Keményen kiállsz az egyenlőtlenségek ellen is.

Lázadok mindenfajta társadalmi egyenlőtlenség és igazságtalanság ellen, nem tűröm az ilyesmit. Képeimmel harcolok a diszkrimináció minden formája ellen. Tabutémákat is feszegetek.

Voltak elég extrém megmozdulásaid is az évek során, mesélnél erről egy kicsit?

Volt egyszer egy pornókiállításom is, ahol a festmények, sőt magát kiállítást megnyitó performance is a szex bizarr aspektusait dolgozta fel művészi formában. Akkoriban a sorozatgyilkosok meg a szadomazo téma érdekelt, meg persze az extrém testmódosítás. A képek ilyen témájúak voltak, élesben. Ez persze egy 18+-os kiállítás volt, rengetegen jöttek el: ez volt a legsikeresebb tárlatom!

Nem lehetett kispálya. De még mindig nem ez volt a legdurvább, ha jól sejtem.

Egy kiállításunk megnyitóján akkoriban a férjemmel (Szilágyi László expresszionista festő, 1966–2007 – a szerk.) előadtunk egy táncperformance-ot. Rajtam kizárólag egy testhezálló neccruha volt, alatta semmi. Anne Clarke Homecoming című száma szólt, Lackó egy láncot forgatva a feje felett táncolt körülöttem, de véletlenül eltalálta a lánccal a homlokát: folyni kezdett arcán lefelé a vér! Én meg, hogy mentsem a helyzetet, erotikus mozdulatokkal odatáncolva lassan s érzékien lenyaltam a vért: utólag mindenki azt hitte, hogy ez is a része volt a show-nak.

Ez alapján azt hihetné az ember, hogy az a típus vagy, aki nem vetette meg soha a piát és a drogokat.

Volt egy őrült bulizós időszakom huszonévesen, de legalább 10 éve nem iszom alkoholt, egyszerűen nem esik jól. Drogos sose voltam, max a sziput próbáltam ki, a cigire se szoktam rá. Bulikba nem járok, nincs társaságom. A párommal (Brush Ramones – szintén képzőművész – a szerk.) kertészkedünk meg kutyázunk, alkotunk.

Elég visszafogottan éltek.

Van egy kis kertes házikóm, a kert parkszerűen néz ki, ez párom, Brush Ramones érdeme. Újrahasznosított hulladékszobrok meg horrorbabák is helyet kapnak benne. Van két mentett kutyusom, egy cicám, vannak afrikai óriáscsigáim, madagaszkári óriáscsótányaim meg két kopasz patkányom, s így szépen elvagyunk családban. Gyereket sosem akartam, az anyai ösztön bennem sosem mozdult meg. Egy állat az más, az barát, soha nem csicskáztat.

Forrás:
Szilágyi Zoé

A külsődön abszolút látszik, hogy vászonként, az önkifejezés részeként kezeled a testedet is.

A kinézetemet ugyanúgy terveztem meg, mint egy alkotást. A hajamat úgy kezeltem mindig is, mintha valamiféle textília lenne, varrtam bele, rézdrótokkal csavartam be, gyöngyöket meg szegecseket erősítettem rá, műrasztákat meg fonatokat toldottam hozzá. A szememet úgy festem, mintha árnyékolnék, a hajam sokféle színben pompázott már. Most, 50 évesen szerintem extrémebb vagyok, mint régen.

Ért már atrocitás akár a külsőd, akár a művészeted miatt?

Igen, sokszor meg is vertek érte nyílt utcán. Mármint Magyarországon, nyugatabbra sosem. A művészetem miatt meg simán ki vagyok rekesztve. Ez úgy működik, hogy bizonyos körökben, ha festek valami szépet, szolidat, azt sem tehetem ki, mert én vagyok a Zoé, megvan a hírem.

Mondhatjuk, hogy nagy kihívás ma punk művészként az outsider artot közvetíteni?

Semmiféle jövedelemmel nem rendelkezem, segélyt nem kapok. Kizárólag a képeimből és támogatásokból élek. Aki művész, az nem alkalmas más polgári munkára, életre. Sokan ingyenélőként tekintenek a művészekre, pedig az alkotás is komoly munka, én így teszek hozzá a világhoz, amiben élünk.

Szilágyi Zoé legközelebbi kiállítása május 23-án, hétfőn nyílik a veszprémi Kultúrmacska kávézóban, itt macskás festményekkel találkozhattok.

Ajánlott cikkek