Egyéb kategória

6 ok, amiért tél típusú lánynak lenni királyság!

Mikor gyerek voltam, még nem igazán jutott eszembe magamat színtípusok alapján kategorizálni. Megtették helyettem azt mások: sötét hajú, sápadt vámpír. Hát na, akkor még az Alkonyat nem volt menő, így én sem voltam az.
vous - 2016.05.28.
6 ok, amiért tél típusú lánynak lenni királyság!

Akkoriban a szolibarna bőr volt a menő, és én csak egyszer próbáltam trendi lenni ebből a szempontból, amitől persze rögtön kipattogtam, így megmaradtam hullaszínűnek. Ezt én azonban sosem tartottam olyan égőnek, mint a környezetem, akik próbáltak kiterelni a napra. Szerettem sápadtfehér lenni, és szerettem azt is, hogy fekete haj keretezi az arcom, és azt, hogy ehhez még kékeszöld szem is társul. Szeretek tél típus lenni.

Forrás:
pexels

Hogy miért?

  • Mert amikor divatba jött a magenta, sok menő lány hordta, de nekik nem állt jól, nekem meg igen.
  • Mert kilógtam a színeimmel, és emiatt könnyen felfigyeltek rám.
  • Mert az élénk színekben úgy éreztem, nagyon pörgök.
  • Mert a fehér bőr üde, tiszta hatást kölcsönzött smink nélkül is.
  • Télen úgy éreztem, én vagyok a hókirálynő, az évszak kiemelte a színeimet.
  • A kis fekete ruha nagyon dögösen áll egy tél típusnak.

Így sminkeljetek, ha tél típusok vagytok!

A tél típus bőrszínére a hideg árnyalatok a jellemzőek, ennek megfelelően ne féljetek a legvilágosabb alapozóhoz nyúlni, ahhoz, hogy a bőrszínhez illő legyen, a már szinte fehéret érdemes választani. Színek, amik jól állnak a tél típusnak: ibolya, magenta, szilvakék, piros, rubinvörös, korallrózsaszín, bazsalikomzöld, vakondszürke. Ha más színtípusba tartoztok, semmi pánik! Sminkesünk itt segít nektek abban, hogyan sminkeljetek megfelelően!

Persze, ha negatívumot kell mondani, azt is tudok, de csak hármat. Az egyik, hogy ha fáradt vagyok, akkor a sötét karikák miatt tényleg hullának nézek ki. A másik, hogy ha leégek, akkor az fáj. Nagyon. A harmadik, hogy nem tudok úgy strandra menni, hogy ne bámulna meg mindenki.

De ettől függetlenül tél típusnak lenni királyság!

Ajánlott cikkek