Egyéb kategória

”A BKV-bérlet a szegény ember zsupszkulcsa” – ilyen felnőttként megismerni a Harry Pottert

Még mindig összerezzentek, amikor valaki hangosan kimondja TUDJUKKI nevét? Gondolkoztatok már azon WC-lehúzás közben, hogy vajon tartalma a Mágiaügyi Minisztériumban fog-e landolni? Hoppanáltatok már haza egy-egy keményebb buli után? Pörgettétek már meg az időnyerőtöket óraátállításkor? Mind a mai napig várjátok, hogy megérkezzen végre a bagoly a roxforti jelentkezési lapotokkal?
vous - 2016.05.27.
”A BKV-bérlet a szegény ember zsupszkulcsa” – ilyen felnőttként megismerni a Harry Pottert

Soha nem fogom elfelejteni a napot, amikor először kezdtem Harry Pottert olvasni. Lemaradtam az első nagy rajongói lázról, így nem gyermekkönyvként került a kezembe. Húsz is elmúltam, mikor egy hosszú nyári napon a reggeli kávézásunk közben az akkori barátnőmmel újrakezdtük végeláthatatlan vitánkat, amiben ő lelkes Harry Potter-rajongóként próbált meggyőzni arról, hogy ez mennyire tetszene, én pedig fiatal felnőttkorom minden cinizmusát bevetve igyekeztem távol tartani magam attól az agyonhájpolt sorozattól, amiről az egyetlen addigi élményem az volt, ahogy tizenegy éves kislányok rendszeresen visító dicsekvéssel beszélték meg a ráckevei HÉV-en, hogy kinek hány kötet van meg az addig megjelentekből.

Akkor még nem tudtam, hogy napokon belül lélekben én is tizenegy éves varázslótanonc kisfiúvá változva fogom kérdezgetni a barátaimat a ráckevei HÉV-en, hogy nem adnának-e kölcsön néhány kötetet (lehet, hogy kicsit még visítottam is). Azon a hosszú nyári napon ugyanis taktikát váltottam a vitánkban, és „ismerd meg ellenséged” alapon elkezdtem kérdezgetni a barátnőmet a Harry Potter világáról.

Ő mesélt néhány dolgot a dementorokról, a csokoládéról, amivel gyógyítani lehet lehangoló hatásukat, a tekergők térképéről, a roxforti házakról, a hoppanálásról és a zsupszkulcsokról, és bár ezt soha nem vallottam volna be neki, de belül egyre jobban éreztem, hogy a teszlek süveg már a fejemen van, és lassan elkerülhetetlenül megkezdem életreszóló kalandomat Harryékkel végig a hét köteten újra és újra. Aznap strandra mentünk, nála épp a Főnix rendje-kötet volt, nálam egy unalmasabb szépirodalmi klasszikus, és napozás közben egy idő után megkértem, hogy cseréljünk kicsit könyvet, beleolvasnék az övébe.

Néhány órával és a Black-kúriában történt jó pár oldalnyi barangolással később már tudtam, hogy menthetetlen vagyok: másnap reggel az első utam a könyvtárba vezetett, hogy függőként kivegyek minden létező Harry Potter-kötetet.

Azóta meggyőződésem, hogy akik a legjobban ellenzik a Harry Potter-könyveket és mindenhol büszkén hirdetik, hogy egyetlen regényt sem olvastak, ezt azért csinálják, mert pont ők azok, akik ezzel a legjobban védik a Varázslók Titokvédelmi Alaptörvényét a muglik előtt.

Felnőttként válik gyerekké

Forrás:
pengebácsi. Flickr/Dallas Epperson

Bár az első gyermeki rajongói lázról lemaradtam, a várakozás izgalmas öröméről nem teljesen. Aki velem együtt kötetről kötetre várhatta a következő részeket, biztosan pontosan tudja, miről beszélek. A lehetséges fejleményekről végigbeszélgetett éjszakák, a legelképesztőbb teóriák, a folyamatos félelem a különböző légből kapott forrásokra hivatkozó spoilerektől, az előrendelések dátumainak fejben tartása, majd a könyvbemutató napján éjfélkor ott álldogálni csupa sírásig izgatott varázslóruhába öltözött kisgyerek és a lestrapáltságig közönyös szülők között éjfélkor a véget nem érő sorban a könyvesboltok előtt, de végül sikerült: együtt nőttünk fel Harryékkel rakoncátlan, kíváncsi és tapasztalatlan kis kölykökből hősies, sokat tapasztalt és a sorsát a saját kezébe vevő felnőttekké.

Mi sem felnőttesebb például, mint magunkban Capitulatust varázsolni a péntek este kéretlenül ránk nyomuló idegenekre az Instantban, magunkban csak a szegény ember zsupszkulcsának nevezni a BKV-bérletet, elsuttogni egy gyors „esküszöm, hogy rosszban sántikálok”-ot, mikor megnyitjuk a dohányboltkereső térképet a telefonunkon, varázspálcánkkal próbálni mozgásra bírni egy bufferelő YouTube-videót, vagy kirohanni a szobából rivallóként robbanni készülő mobilunkkal a kezünkben, amikor meglátjuk a 17 nem fogadott hívást az elmúlt 4 percben anyukánktól.

Nem tudok elszakadni a gondolattól, hogy…

…mennyire jó lenne időnként felhúzni a láthatatlanná tévő köpenyt, amikor feltűnnek a BKV-ellenőrök, kinyitni a tekergők térképét, ha elvesztem anyukámat a halásztelki Auchanban vagy időnyerőt használni, hogy legyen egy kifogásom az ötperces szexekért.

Forrás:
pengebácsi

Illetve sokkal többet szeretném használni a „helló bébi, kinyithatom pársza-nyelvemmel a titkok kamráját?”, a „remélem, ma este nincs tiltott alagút <3” és a „kíváncsi vagyok, meddig tudod életben tartani a durrfarkú szurcsókomat!” csajozós szövegeimet a mugli-lányokon.

Hiszen a Harry Potter-sagának valahol pont ez az egyik nagy tanulsága: belül egy kicsit mindig gyerekek maradunk, és hiába vesznek minket körbe a felnőtt mugli-élet nagybetűs gondjai és bajai, a bennünk élő kis varázslótanonc mindig menedéket fog találni Roxfort világának oltalmazó falai között.

ÉS SPOILER!

Ha valaki még nem olvasta volna a könyvet: Piton megöli Dumbledore-t. :((

Ajánlott cikkek