Milyen érzés, ha van egy ikertestvéred?  – ti meséltetek nekünk

Milyen érzés, ha van egy ikertestvéred? – ti meséltetek nekünk

Vajon milyen lenne, ha lenne egy ikertestvérem? Ez az a kérdés, amin már biztosan ti is elgondolkodtatok. Nekem olyan dolgok jutottak először eszembe, hogy egyforma ruhában járnánk és egymást „helyettesítenénk” a suliban. De vajon tényleg így működik ez a valóságban is? Iker olvasóink mesélték el saját történeteiket.

Olvasónk, Evelin története

„Az anyukánk mindig nagyon szeretett minket egyforma ruhába öltöztetni, sőt, minden nap egyforma ruhában voltunk. 9 éves korunkig ez így ment, aztán anyukánknak be kellett feküdnie a kórházba a kistesónkkal a pocakjában. Egy hétig, amíg a kistestvérünk meg nem érkezett, apuval voltunk otthon. Nem volt, aki reggel kikészítette volna a ruhánkat, apu ránk bízta a döntést. Tesómmal ott álltunk reggel, néztünk egymásra, merthogy nem ugyanazt a ruhát akartuk felvenni és megegyezni sem tudtunk. Megmakacsoltuk magunkat és mindketten abban a ruhában mentünk iskolába, amit kiválasztottunk. Emlékszem a csodálkozó tekintetekre, mikor aznap reggel beléptünk az iskolába, aztán az osztályterembe... mindenki odaszaladt hozzánk, hogy mi történt, betegek vagyunk? Összevesztünk? Azóta is különböző ruhákba öltözködünk... de ez így nagyobb buli. Így 2x annyi ruhát tudunk cserélgetni, egymástól kölcsönkérni.

Ő a testvér, aki mindent tud rólad, aki a legjobb barátod, és aki nem mellesleg iszonyatosan hasonlít rád.

Forrás:
Szántai Evelin

Olvasónk, Borbála története

„Gimnazista korunkig kb. mindenhol együtt voltunk és már kicsit sok volt, zavart, ha összekevertek minket. Úgy alakult, hogy az egyetemet egyikünk Pécsen, másikunk pedig Budapesten végzi. Azóta sokkal jobb a kapcsolatunk, és szívesebben öltözünk össze, mikor találkozunk, mivel az emberek már nem látják, hogy van ikertestvérünk.

Szinte már hiányzik, hogy a tesóm nevén szólítsanak.

Az eddigi ikerévek alatt történt események közül nekem azok voltak a legviccesebbek, amikor olyan emberrel találkoztunk, aki csak az egyikünket ismeri, de pont a másikkal futott össze. Az egyik fiú szaktársam találkozott a testvéremmel a távolsági buszon. A srác képben volt, tudta, hogy van ikertestvérem, de még nem találkoztak előtte soha. Meglátott 'engem', de furcsa érzése volt, aztán rájött, hogy nem én vagyok az, úgyhogy sikeresen összerakta fejben a dolgokat. Odament a testvéremhez és mondta: 'Szia, tudom hogy te nem ismersz engem, de én tudom, hogy te ki vagy.' Ez inkább az ikernővérem szemszögéből volt mulatságos, de azóta is mindig elmosolyodom, mikor belegondolok a szituációba.”

Olvasónk, Orsolya története

„Kiskorunkban már kihasználtuk rettentő jó adottságainkat, főleg, ha ajándékról vagy csokiosztásról volt szó. Ugyanis amikor jött hozzánk a mama, kifutottunk hozzá, mert tudtuk, hogy hozott valamit. Futott az egyikőnk, átvette a csokit és elfutott, majd megérkezett a másik és szintén elfutott, majd jött a harmadik (ikertesó) és kérte a csokit, mire a mami: 'de hát már odaadtam'. Így az egyikünk jóllakott két csokoládéval.

Tesiórán is kisegítettük egymást, mivel a testvérem nem tud hátrabukfencezni, ezért amikor vizsga volt, én kétszer bukfenceztem.

Azóta felnőttünk, van komoly párkapcsolatunk, viszont már annyira nem hasonlítunk, mivel más a hajszínünk. De a hangunk ugyanolyan, ezért amikor a tesóm beszélt a konyhában és kérdezett valamit a nagyszobában levő páromtól, a párom ezt válaszolta: persze, édesem! Mire felnevettünk és akkor már tudta, hogy nem én voltam.”

Forrás:
Oroszlán Orsolya

Olvasónk, Dorka története

„Az hogy imádjuk egymást enyhe kifejezés! Kiskorunktól kezdve elválaszthatatlan pár vagyunk! Örömben bánatban ugyanúgy ott vagyunk a másiknak.

Sokan mondják, hogy az ikrek között különleges kapcsolat van, ezt mi csak megerősíteni tudjuk. Teljesen egymásra vagyunk kapcsolódva, szavak, mondatok, cselekedetek, amiket a másik tudta nélkül ugyanúgy mondunk, csinálunk. Még az anyajegyeink is ugyanott vannak pár centi eltéréssel.

Az első érdekes történetünk még anyukánk pocakjában történt. 1992. április 2-án születtünk, azonban a szülés április elsején indult meg. Édesanyánk első gondolta az volt: 'én nem szülök bolondok napján'. Elbújt az ápolok és orvosok elől, nehogy elsején szülessünk. De a történet itt még nem ért véget. Az utolsó utlrahang-vizsgálaton ugyanis fura dolgot láttak az orvosok. Küzdelem volt az anyaméhben, ugyanis tisztán látszódott, ahogyan én az előttem lévő ikertesóm lábát FOGOM és húzom vissza, hogy én legyek a 'győztes'. Sajnos nem jártam sikerrel, nem elég, hogy 'hugiként' születtem, de a család sajnos nem az arcocskámat látta meg először, hanem egy kicsi popsit!”

Forrás:
Bakó Dorka

Ide kattintva pedig cuki ötösikrekről nézegethettek képeket!