Egyéb kategória

Fényvédő-kisokos – így válasszatok naptejet a nyárra!

Az akciós drogériás újságokat lapozgatva talán már nektek is feltűnt, ahogyan érkezik a jó idő, úgy foglalnak el egyre több oldalt a napvédők. Ha tudatos vásárlók vagytok – márpedig mi bízunk ebben –, akkor tudjátok, mi az az SPF, és alapos megfontolás alapján kerül a kosaratokba a 20-as, 30-as vagy 50-es faktorszámú változat.
vous - 2016.06.06.
Fényvédő-kisokos – így válasszatok naptejet a nyárra!

Nem lehet elégszer felhívni a figyelmet arra, hogy mennyire fontos óvnotok magatokat a naptól. Nemcsak strandolásnál kell fokozottan ügyelnetek, hanem a mindennapokban is. Mindezt egyszerű betartanotok, csak tudatosan kell összeállítanotok a nyári neszesszereteket. A két legfontosabb dolog, melyek nélkülözhetetlenek ebből: a fényvédős ajakápoló és krém. Mondjuk, mi alapján válasszatok.

Mit ne keressetek?

Immáron 10 esztendeje, hogy az Európai Unió egységesítette a naptejeken feltüntetett jelzéseket. Azóta minden gyártóra érvényes, hogy tilos ezen feliratok valamelyikét is használni:

    • napfényblokkoló
    • 100%-os védelem

Fontos ugyanis hangsúlyozni, hogy egyik termék sem véd teljes mértékben a nap káros hatásaitól!

Mit keressetek?

Alacsony védelem: 6 és 10
Közepes védelem: 15 és 20 és 25
Erős védelem: 30 és 50
Rendkívül erős védelem: 50+

UVA: Leégést nem okoz, de mélyen a bőrbe jut, és ez felel az idő előtti öregedéséért.
UVB: A leégés okozója, de ugyanakkor a barnaságot is ez idézi elő.
SPF (Sun Protection Factor): Fényvédőfaktor, mely azt mutatja, hogy mennyiszer több időt tölthettek a napon a krémnek köszönhetően.
Például: 30-as faktorszám = krém nélkül 3 perc alatt leégnétek, de 30-as védelemmel az időtök 30 x 3 percre módosul, tehát 90 percig biztonságban vagytok.

Mi alapján válasszatok?

1-es bőrtípus

Nektek nagyon világos a bőrötök és a hajatok is, például világosszőke vagy vörös. Nehezen, vagy szinte egyáltalán nem barnultok, viszont annál gyorsabban leégtek, akár már 3 perc alatt is. Hajlamosak vagytok a szeplősségre. Nektek az 50 és 50+-os védelem ajánlott.

2-es bőrtípus

Már sötétebb szőke a hajatok, de a bőrötök még nektek is világos, és szeplősségre kevésbé hajlamos. Könnyen leégtek, a barnulás pedig nehézkes. Ti válasszátok az 50 faktoros védőket.

3-as bőrtípus

A bőrötök már nem szeplős, és nem olyan világos, mint az 1-es, 2-es kategóriában. A hajatok pedig barna. Ritkán égtek le, jól barnultok. Nektek már elég a 30-as és 40-es fényvédő.

4-es bőrtípus

A legszerencsésebb csapat vagytok napozás szempontjából, hiszen sosem égtek le, és gyorsan barnultok. A hajatok sötét színű, akár barna, akár fekete. A szeplők messze elkerülnek titeket. Nálatok már bőven elég egy 30-as védelem.

Ugye emlékeztek arra a cikkünkre, melyben megírtuk, hogy mi történhet a bőrötökkel, ha nem óvjátok megfelelően?

Ajánlott cikkek