„A párizsi nő nem csak egy legenda” – Franciaország egy ott élő magyar lány szemével

„A párizsi nő nem csak egy legenda” – Franciaország egy ott élő magyar lány szemével

Stílusos nők, finom borok, művészetek. Terror, tüntetések, politika. Vegyes érzelmeket vált ki belőlem, ha ma Franciaországra gondolok, de talán sosem volt még aktuálisabb kérdés, hogy hogyan is élnek sajtevő barátaink. Folytatjuk sorozatunkat, ezúttal Franciaországot mutatjuk be nektek egy ott élő magyar lány szemével.

Fanny az ELTE magyar szakára járt, mikor Franciaországba költözött. Amellett, hogy szeretett volna világot látni, nyelvtudását fejleszteni, fő motivációja volt, hogy közelebbről megismerkedhessen azzal az irodalmi csoporttal, akiknek a munkásságát szakdolgozati témaként választotta. Fanny passziváltatott az egyetemen, és au pairként kezdett el dolgozni egy francia családnál. Azóta már sikeresen lediplomázott, jelenleg mesterképzésre készül. Már a képei alapján is igazi művészléleknek tűnt, beszélgetésünk elején rögtön a kultúrára terelődött a szó.

Filléres francia klasszikusok

Forrás:
Fanny

„Franciaországban kiemelt szerepet kap a kultúra, ami nekem nagyon szimpatikus. Rengeteg múzeum van – a legtöbb 26 évnél fiatalabbak számára ingyenes –, számtalan kiállítás, zenés vagy irodalmi est, amikre én is gyakran ellátogatok. Itt tényleg járnak az emberek múzeumba, az itteni kultúrpolitikának szemmel látható az eredménye. A szívem csücskei pedig a pici, zöld könyves standok a Szajna partján, például a Notre Dame árnyékában, ahol potom pénzért juthat az ember francia klasszikusokhoz.”

A francia nők

Ha Párizs, akkor divat, stílus, Chanel. Fanny szerint feltűnő, hogy mennyivel jobban adnak magukra a franciák, mint a magyarok.

„Tényleg igaz a sztereotípia: a francia nő! A nő, aki balerinacipőben vagy magas sarkúban szaladgál, vörös rúzzsal a száján, akinél nincs esernyő, mégsem ázik meg, mindig kifogástalan a megjelenése. Látni lehet ezeket a nőket mindenütt, ez nem csak egy városi legenda. Rengeteg divattal kapcsolatos esemény van, divatbemutatók, divathét. Van, hogy egyszerűen csak belebotlasz egy magazinfotózásba. Abszolút érződik, hogy a divat egyik fővárosában vagyunk.”

Kalóriagazdag uzsonnák

Forrás:
Fanny

A franciáknak legalább annyira fontos a gasztronómia, mint a divat és a kultúra. Megkérdeztem Fannyt, miben mások a francia étkezési szokások, mint a magyarok.

„Nagyon adnak az aperóra, ami egy elővacsorának felel meg, de talán fontosabb is számukra, mint a vacsora. Hétvégén, amikor találkoznak a barátaikkal, akkor is általában aperóznak, azaz zenét hallgatnak, beszélgetnek egy pohár bor mellett, közben pedig falatoznak. Egy kis baguette, egy kis sajt, egy falat dió, zöldségek, mindenféle ropogtatnivaló. Ezt vagy követi vacsora, vagy nem. Az aperót nyaranként, Dél-Franciaországban egész magas színvonalra emelik… Ami érdekes, hogy itt az uzsonnának még mindig olyan jelentősége van, mint Magyarországon a 19–20. században. Megadják a módját, ilyenkor hihetetlen csoki- és cukormennyiséget visznek be a szervezetükbe. Azt el kell ismernem, hogy a habos citromtorta, amit itt ismertem meg, egy egészen fantasztikus dolog!”

Szertartásos viselkedés

Gyakran mondják a franciákról, hogy távolságtartóak, amit Fanny is megerősít, ugyanakkor kiemeli, hogy érdeklődő és roppant udvarias emberek.

„Van egy nagyon érdekes ellentmondás a karakterükben. Minden találkozásnál puszit adnak és érdeklődnek a hogyléted felől, de például ha megállítanak az utcán, hogy hány óra van, azt magázódva teszik. Ez a távolságtartás az udvariasság egyik formája, de van, aki felszínesnek és hamisnak tartja. Nekem nagyon tetszik ez a kicsit szertartásos viselkedés, ami őket jellemzi.

Ami talán a legviccesebb tulajdonságuk, hogy tényleg oh la la-zva méltatlankodnak.

Mikor először hallottam, majdnem felnevettem, ami nem lett volna túl illedelmes, mert egy anyuka veszekedett így a kislányával, de azóta a részemmé vált, már én is így háborgok, ha nem jön a metró…”

Je Suis Paris

Forrás:
Fanny

Ha annyit mondok, Je Suis Paris, mindenki egyre gondol. Már több mint fél éve, hogy a párizsi terrorcselekmények nemcsak Európát, hanem az egész világot megrengették. Fanny így emlékszik vissza a történtekre:

„Úgy volt, hogy aznap este elmegyek itthonról, végül szerencsére nem jött össze. Ahogy elkezdtek beszivárogni az események a médiába, azonnal kapcsolatba kerültem az otthoniakkal, és mindenkivel, aki esetében félő volt, hogy valami történt vele. Először nem is értettük, hogy mekkora a baj, hogy ez nem csak egy lövöldözés, ami egy ekkora városban bármikor megeshet. Meglepő volt és felfoghatatlan. Másnap este elmentem otthonról, úgy éreztem, hogy muszáj találkoznom a barátaimmal.

Szombat éjfél, egy lélek sem volt az utcán. Ez sokkal jobban megijesztett, mintha tömeg lett volna. Amikor bementem egy boltba, hihetetlen volt a kontraszt, ami a kihalt, csendes utca és a bolt között volt. Égtek a neonfények, szólt a zene, az emberek ruhát válogattak. Legszívesebben elkiáltottam volna magam, hogy ti nem tudjátok, mi történt?!

Valahol megvolt bennem az igény, hogy folytatódjon az élet, ugyanakkor furcsa volt bemenni egy ilyen térbe, ahol úgy tűnt, minden változatlan.”

Az én Párizsom

A VOUS fotósa, Zsófi Párizs nagy rajongója:

„Hatszor voltam a francia fővárosban. Először hétévesen, legutóbb négy évvel ezelőtt és azt már most tudom, hogy még legalább ennyiszer el fogok oda látogatni” – írta cikkében, melyben megmutatta a francia fővárosról készített legjobb fotóit. Ha kíváncsiak vagytok rá, fotósunk milyennek látta a várost, a teljes cikket itt találjátok.

Külföld vs. otthon

És amin a legtöbben csodálkoznak, Fanny annak ellenére is haza szeretne költözni, hogy már beilleszkedett és mondhatni szerelembe esett a várossal.

„Alapvetően az alternatív oktatási rendszerek és az ehhez kapcsolódó módszerek érdekelnek, szeretnék egyszer egy iskolát alapítani, így esett a választásom egy oktatástudománnyal foglalkozó mesterképzésre. Az egyetem után szintén külföldön szeretnék gyakorlatot szerezni, de a kint magamra szedett tudást már Magyarországon akarom kamatoztatni. Sokan meglepődnek, hogy otthon képzelem el a jövőmet, amit nem csodálok.

Minél több időt töltök idekint, annál nehezebb elképzelni, hogy egyszer hazamenjek. De ha mindenki elmegy, akkor ki marad?

Forrás:
Fanny