Mikor hatékonyabb az edzés: tükörrel vagy tükör nélkül?

Azt hiszem, kijelenthetjük, hogy az edzőterembe járó embereknek két típusa van: akik szeretik, hogy faltól falig tükör vesz körül, és akik nem. Mert ugye a tükör majd megmondja, ki is a legfittebb a vidéken. Persze az már egy másik kérdés, hogy ez mennyire jó.

Egyrészt a tükör jó, hiszen rögtön visszajelzést ad, motivál, és legfőképpen segít abban, hogy helyesen kivitelezzétek az adott gyakorlatot. Persze mindezek mellett van hátránya is. A Women's Health ugyanis hírt adott egy fitneszteremről, ahol bevezették a tükörmentes hétfőket. Ekkor letakarják a tükröket, és anélkül edz mindenki.

A Blink Fitness elnöke sajtóközleményében indokolta meg ezt a kezdeményezést:

Szeretnénk ezzel is üzenni, hogy nem az a lényeg, amit a tükörben látsz, hanem maga a testmozgás élvezete, az, hogy ezzel jót teszünk a testünknek.

Forrás:
pixabay

Fontos tehát tudatosítani, hogy a tükör elsősorban nem hiúsági eszköz, és azok, akik anélkül edzenek, nem figyelnek annyira a látványra, nem ellenőrzik folyamatosan, hogy hogyan néznek ki, azok sokkal jobban érzik a testüket, és a változást is. Szóval, ha még nem kezdtetek el sportolni, akkor ideje elindulnotok a közeletekben lévő edzőterembe, higgyétek el, nem lesz olyan rossz, ha pedig kisbabás anyukák vagytok, akkor se adjátok fel, bébiszitter nélkül is tudtok ám sportolni!

Ti mennyire ragaszkodtok a tükörhöz az edzőteremben?