Farkas Éva

„Fontos tudni, hogy ez a 'trend' nem arról szól, hogy hízzunk meg” – Farkas Éva plus-size modellel beszélgettünk

A plus-size modellek világa, a megszokott szemléletekhez képest, más eszmerendszeren alapszik: nem hátrány, ha 20 évesen kezded a pályát, a női kiteljesedés pedig építheti a karriered. Egyszóval: álommeló. Farkas Évának azonban ez nem álom, hanem az élete – önelfogadásról és a plus-size modellkedés valódi természetéről beszélgettünk vele.

A teltkarcsú modellek megjelenése a divatiparban nemcsak a címlapok monotonitását törte meg, de elindított egy olyan hullámot is, aminek a hatását ma is tapasztalhatjuk a retusmentes képek és bodypozitív mozgalmak jelenlétében.

Farkas Éva az első olyan hazai modellek között volt, akik nemzetközi szinten is elképesztő sikereket értek el. Karrierje pedig azóta is tart – most épp egy forgatás és egy milánói út között sikerült elcsípnünk egy interjúra. Életigenlő, pozitív kisugárzása alapján biztos vagyok benne, hogy ő az, aki érti a francia nők titkát: bátor, sikkes és szabad.

Hogyan indult a karriered?

5-6 évvel ezelőtt kezdődött minden, akkor, amikor Tara Lynn és Robin Lawley – híres nemzetközi plus-size modellek – megjelentek a francia ELLE és az olasz Vogue címlapján. Fotóasszisztensként dolgoztam akkoriban, a kollegáimmal láttuk ezeket a magazinokat, amikor közölték, hogy: „Te, Évi, ezt csinálhatnád te is.” Bár eleinte visszakoztam, lett végül egy fotósorozatom. Ezután beválogattak a londoni Plus Size Fashion Weekre, majd egymást követték az események, felkérések és tévés szereplések.

Forrás:
Pejkó Gergő

Minek köszönhető a londoni sikered?

Az első British Plus Size Fashion Weekendnek nyilvános válogatója volt, amire jelentkeztem, majd a szerencsén múlt, hogy beválogattak. Azóta részt vettem a következőn is, és remélhetőleg idén is jelen leszek. Ügynökségem van Párizsban, Hamburgban és Prágában, itthon pedig többnyire a kapcsolatrendszeremnek köszönhetően keresnek meg munkákkal, mivel nincs a külföldiekhez hasonló, komolyan vehető plus-size modell ügynökség.

Fotósként is dolgozol – ebből a szemszögből nézve mi volt az, ami kiemelt téged a többi lány közül?

Nehéz megmondani, talán a személyiségem és a munkához való hozzáállásom. Szerintem mindennél fontosabb, hogy szakmailag alázatos legyél, viszont életrevaló is, hogy szeressenek veled dolgozni.

Csináld meg rendesen a munkát, legyél pontos, ne hisztizz, és mindenki boldog lesz. Mindenképp segített az, hogy ismertem már a divat világát, megtanultam, hogyan kell kezelni helyzeteket – szerencsére nekem jó természetem van ehhez a munkához, nagyon-nagyon sok múlik ezen.

Lehet a plus-size modellkedésre jövőt építeni?

Nagy különbség a „zero-size” modellek pályafutásával szemben, hogy sokkal több ideig lehet csinálni. Szerintem van párhuzam a női kiteljesedés és a karrier hossza között. A mai legmenőbb plus-size modellek 30 körüliek, van, amelyiküknek már gyereke is van. Talán olyan 25 éves korában lesz először igazán nőies egy nő, amikor már többnyire elfogadta és tudja is használni az adottságait. Ez pedig egyre jobban csak virágozni fog, hogyha jön egy jó párkapcsolat, férj, gyerek, család. Hogyha vigyázok magamra, akkor akár 35 éves koromban is dolgozhatok még.

Ha valaki ezt szeretné csinálni, nem késő a 20-as évei elején elkezdenie. Mindenképp kell egy induló portfólió, amit folyamatosan bővít, hogy lássák az ügynökségek, érdemes vele foglalkozni.

Ezek a szakmai címkék, amik öntudatlanul beivódtak a szójárásunkba, mint a zero-size vagy a plus-size, nem szoktak zavarni?

Azt vettem észre, hogyha halványan is, de ezek a határok kezdenek eltűnni. A probléma csak azzal van, hogyha beszélnem kell a témáról, nyilván meg kell neveznem mind a kettőt. Egy olyan kategória lenne az ideális:

ami mérettől függetlenül alacsony, vékony, magas, telt kombinációi – csodás nőket takar, akik próbálják a legtöbbet kihozni magukból, de élvezik az életet azokkal az adottságokkal, amelyekkel születtek.

Egyre több „body positive” és retusálatlan kampányt látni, a sztárok közül is egyre többen állnak ki emellett – a legutobb például Alicia Keys jelentette be, hogy nem fog sminket viselni.

Régen elképzelhetetlen volt, hogy a hétköznapokban stigmaként kezelt pigmenthiányos bőr vagy Down-szindróma kiugrási lehetőség legyen a modellvilágban. Mennyire átmeneti ez a jelenség, elképzelhető, hogy hosszú távon megmarad ez a sokszínűség?

Biztos vagyok benne, hogy a mostani divatvilág képe egyre többet fog változni és már változott is, de a sokszínűség maradandóságát nem lehet megjósolni.

Az biztos, hogy a divat mindig keresi az egyedit, a különlegesen szépet, a kiemelkedőt, mindig valami újdonság fele igyekszik fordulni.

Szerintem az úgymond normális, jelenleg kifutókon lévő és a bármilyen más megkülönböztetéssel bíró modellek pályája jelenleg nem keresztezi egymást, sokkal inkább párhuzamosan fut egymás mellett. Mind a kettőnek megvan a helye és az ideje, meg tudnak lenni egymás mellett és nyitnak is egymás felé.

Legjobb példa erre Ashley Graham megjelenése a Sports Illustrated címlapján, ahol korábban kifejezetten a sportos, vékony modellek szerepeltek. Hatalmas eredmény, hogy egy plus-size modell megjelent egy ilyen címlapon.

Forrás:
Pejkó Gergő

Hová lettek a magyar plus-size modellek?

Ezen én is szoktam gondolkozni. Sok levelet kapok Facebookon és Instagramon lányoktól, akik szeretnék ezt csinálni. Kérdezik, hogyan érdemes elkezdeni, de nem sok dolgot tudok tanácsolni nekik, mivel itthon nem foglalkoznak professzionális szinten a telt modellekkel.

Mindig azt szoktam mondani, hogy próbáljanak meg külföldi ügynökségekhez bekerülni, mielőtt még itthon átverné őket valaki.

Tehát inkább külföldön lehet karriert építeni, nem pedig itthon?

Igen, aki szeretné a szerencséjét kipróbálni, az a külföldi ügynökségek felé nyisson. Ha megvan az adottsága hozzá – hiszen itt is vannak kritériumok –, akkor felfigyelhetnek rá. Fontos a különleges, szép arc mellett az arányos testalkat, a 173 cm feletti magasság, feszes, szép bőr, amin látszódik a testmozgás és a helyes étkezés.

Említetted, hogy oda kell figyelned magadra plus-size modellként. Ez pontosan mit jelent?

Fontos az ápoltság, a mozgás és a helyes táplálkozás. Én szeretek futni, úgyhogy, ha az időm engedi, heti 3-5 alkalommal igyekszem kimenni. Konditerembe nem nagyon szeretek járni, de igazából megéri azt is csinálni, ott lehet célirányosan formálódni. Mindemellett érdemes minél frissebb dolgokat enni, kerülni a cukrot és a junk foodot.

A környezeted hogyan reagált arra, hogy modellkedni szeretnél?

Eleinte, amikor még nem volt elterjedt ez a fogalom, volt meglepődés és értetlenkedés, de miután elmagyaráztam, mi is ez, nem féltettek. Nem igazán találkoztam eddig negatív visszajelzéssel, ami engem érintett, persze olvastam/hallottam pár felkészületlen, itthoni nézőpontot a témában.

Amit fontos tudnia mindenkinek, aki erről fejti ki a véleményét, hogy ez a 'trend' nem arról szól, hogy hízzunk meg. Arról szól, hogy azzal gazdálkodjunk, amink van, és próbáljuk meg a legtöbbet kihozni belőle. Éljünk egészségesen, és férjen bele egy túrórudi, ha az éppen jólesik.

Téged mi segített az önelfogadásban?

Sokat utaztam, külföldön éltem, szeretek olvasni, és megszállottan kutatom az új dolgokat – régi vágyam a tandemugrás, amit idén szeretnék is beteljesíteni. Szerintem ezek mind-mind segítenek megismerni a határainkat, a világot és magunkat is. Nem kell egyből az extrém helyzeteket keresni, én a hétköznapokban is szeretek új helyeket és ízeket felfedezni – imádom például a keleti konyhát.

Szerintem az ember mindig fejlődik, ez sosem ér véget. Nem rossz, ha nem vagyunk egyfolytában elégedettek magunkkal, mert ez egy hajtóerő is ahhoz, hogy jobbak legyünk.