Jelek, amik arra utalnak, hogy már a másnaposság sem a régi

Fiatalság bolondság – tartja a mondás, és ebbe a bolondságba beletartoznak a hajnalig tartó bulik, iszogatások. Biztos mindannyian ismeritek a másnapossággal járó kínt, meg azt, hogy a másnaposságot mennyire másképp éltétek meg tinédzserként, mint huszonévesként.

Emlékszem, a kolis bulikból hajnali négykor keveredtem haza, és másnap gond nélkül felkeltem, hogy bemenjek vizsgázni. Azóta persze már kinőttem az ilyesféle bulikból, és már jó régóta alkoholmentes italokat iszom egy-egy találkozón, persze az elején megkaptam a kötelező szurkapiszkát, amit mindenki megkap, aki alkoholmenteset mer inni.

Ennek ellenére hűségesen kitartottam az absztinens életmód mellett, és összegyűjtöttem nektek, miben más 25 éves kor felett a másnaposság, mint alatta. Apropó, itt elolvashatjátok, mit gondolnak a pasik a részeg lányokról!

Előre bekészített víz

Míg régen nem igazán ügyeltetek arra, hogy a feles mellé ne csak sör, hanem némi szénsavas üdítő is lecsússzon, ma már jó előre bekészítitek a vizes palackot az ágyatok mellé. Tudjátok, hogy hazaérve egyből hörpintsetek belőle egy negyed-fél litert, és éjszaka is többször kortyoltok, reggel meg pláne. Hiába, ha eddig nem szoktatok rá a rendszeres vízivásra, ideje elkezdenetek, vagy pedig a buli előtt szerezzetek be egy ázsiai körtét!

Forrás:
pixabay

A rosszullét az kicsit más, mint régen

Régen valahogyan átvészeltük a ólmos fáradtságot, jól megtömtük a hasunkat zsíros kajákkal – pizzával, anyu rántott húsával –, majd enyhe gyomorkavargással átvészeltünk pár órát, hogy estére már újult erővel belevessük magunkat a következő buliba. Ez most sokkal több hányingerrel, savas gyomorral, fejfájással jár.

Mi történik, ha 2 hónapig nem isztok alkoholt?

Zsófi, a fotósunk pezsgő társas életet él, és azon kapta magát, hogy valamiért az ilyenkor pohárba került ital sosem alkoholmentes. Fogta magát, és döntött: abbahagyja az alkoholfogyasztást. Két hónapnyi alkoholmentes élet után beszámolt nektek arról, hogy milyen volt ezt meglépni, hogyan fogadta a környezete, és legfőképpen mit élt meg ő maga. A cikkét itt olvashatjátok!

2-3 napos regenerálódás

És ha ez még nem lenne elég, akkor estére egyáltalán nem lesztek fittek. Még mindig szenvedtek, jobb esetben addigra képesek vagytok enni is valamit, ám a másnap a maga ólmos fáradtságával harmadnap is jelen marad. Egy szó mint száz, sokkal több időbe telik, míg újra önmagatok lesztek.

Csak pár alkalom engedélyezett

Bizony ám, eljön a különleges kimenők ideje. Kiegyeztek magatokkal, hogy rendben, a másnap tényleg borzalmas, de évi maximum két alkalommal bevállalható. Ilyen jeles nap lehet a szülinapotok, vagy mondjuk nekem a lánybúcsú. Az összes többi este a szolid iszogatásé, alkoholmentes szörppel.