Egy patchworkcsalád esetében nem árt a nagyfokú empátia és rugalmasság a pedagógusok részéről, például egy apák napja esetében. A Vérvonal nap alkalmából személyes, apák napi történetemet mesélem el.
Korábban már írtunk a patchworkcsaládokról, amelyek így a 21. században már nem is olyan szokatlanok. Ahogy abban a cikkben a pszichológus szakértőnk is megfogalmazta, egy ilyen mozaikcsalád semmivel sem rosszabb, mint a hagyományos felállás: „Attól, hogy a kommunikáció nyílt, a felelősségek, a szabályok és a határok világosak. A szerepek meghatározottak, de rugalmasan változtathatók az életszakaszok változásaival.” Igen ám, de azért több különös helyzetet okoz ez a nem mindennapi felállás. Erről mesélek most nektek.
Az a bizonyos apák napi kérdés
Az óvodában, ahová a kisfiam jár, anyák napja után egy héttel tartották az apák napi ünnepséget. Úgy gondoltam, a leghelyesebb, ha megkérdezem a gyereket, ki is jöjjön az ünnepségre. Persze a válasz az volt: jöjjön az édesapja és Robi is, aki nevelőapastátuszban van jelen. Érthető, hogy a gyerek senkit sem akart kizárni. A vér szerinti kötelék fontos, és örökké szóló erős, érzelmi kapocs, a másik felet pedig a mindennapok, a közös élet teszi fontossá.
Lévén, hogy 2016-ot írunk, és nem kezdő óvónőkkel állunk szemben, a legvadabb álmomban sem gondoltam, hogy ez problémát okozhat. Ráadásul a tágabb családban szintén van patchwork felállás, és sosem hallottam, hogy gond lett volna, melyik anyuka vagy éppen mindkettő menjen-e például az anyák napjára vagy a karácsonyi ünnepségre.
Egy százas zsepivel készültem – Ilyen volt az első anyák napja az oviban
„Ugyan a gyerekek a bölcsődében is készítettek ajándékot, de műsor nem volt, izgatottan vártam az oviskort. Egyrészt imádom a bulikat, ünnepségeket, mindent, ahol lehet zsizsegni, a másik pedig, hogy vérbeli Oroszlán vagyok. Nem tehetek róla, imádom, ha ünnepelnek, ha ajándékkal kedveskednek, de persze a legfontosabb, hogy irtó büszke vagyok a kölykeimre!” – szól az elménybeszámoló az első hivatalos anyák napi ünnepségről, ahol a kisebbik gyerekem kispadra került.
A cikket ide kattintva elolvashatjátok.
A fiam óvodájában először nem túl lelkesen, de beleegyeztek, hogy menjenek mind a ketten, ha a gyerek így szeretné, majd a hétvégén valami történhetett, mert hétfőn már ezzel fogadtak:
csak az egyik fél mehet, a gyerek válasszon.
Egy patchworkcsaládban folyton választani kell
Azt hiszem, nem kell pszichológusnak lenni ahhoz, hogy elmondjam, a gyereknek egy ilyen családban folyton választania kell, így nem a legszerencsésebb direkt még olyan szituációkat kelteni, ahol ismét választásra kényszerül. Ott van például minden apás hétvége, amit már napokkal korábban lelkesen vár, de mégis előfordul, hogy amikor elmegy, kicsit vonakodik. Érthető, hiszen ilyenkor választani „kényszerül” az édesapja és mondjuk köztem meg a húga között. Nyilván könnyebb lenne számára az élet, ha egyszerre lehetne mindenkivel, akit szeret.
Szóval a gyereknek választania kellett, természetesen az édesapja ment az ünnepségre, és végül minden nagyon jól sikerült, ráadásul Robi is kapott ajándékot.
De azért kérdem én: hogy lehet 2016-ban egy ilyen esetben ennyire rugalmatlannak lenni? Abba inkább bele se gondolok, mi van a meleg párokkal. Ott minden évben felváltva mennek az apukák az apák napjára?
