Világ

Balin nem az a legjobb, hogy mindenki mosolyog

Három hétig voltam Balin. Most, amikor nekiülök a cikknek, még csak pár napja vagyok itthon. Még homokos a táskám és még mindig automatikusan keresem a pluméria virágokat minden kapualjban. Most pedig meg kellene próbálnom néhány ezer karakterben összefoglalni, milyen volt életem eddigi legizgalmasabb nyaralása.

vous - 2016.06.17.
Balin nem az a legjobb, hogy mindenki mosolyog

Megrajzolt utcaképek

Szerencsés vagyok, mert sok országban jártam már, de ezelőtt csak egyszer fordult elő velem az, hogy az első percben éreztem, ide vissza kell jönnöm. Másfél napi utazás után, az éjszaka közepén foglaltuk el a szállásunkat. Miután kipakoltunk, kiültünk az erkélyre. Az az első perctől fogva nem volt kérdés, hogy aznap éjjel egyikünk sem alszik majd.

Olyan konstans eufóriát éreztem napokon át pusztán a látványtól, a fejméretű falevelek tapintásától, az ismeretlen és addig sosem hallott állatok hangjától és az illatoktól, aminek a legdurvább felnőttbulik sem érhetnek a közelébe. Egy ideig próbáltam megfejteni a miértjét. Az újdonság érzése és a kultúrsokk mellett biztosan volt benne egy adag fáradtság és a szédítő tudat, hogy tizenkétezer kilométerre vagyok Budapesttől, de ennél közelebb nem jutottam az igazsághoz. (Talán nem is kell.)

Forrás:
Hámori Zsófia

A kiutazás miértje

Hozzátartozik a történethez, hogy elsősorban munkaügyi utazásról beszélünk. Tavaly szeptemberben megtalált egy pár, akik esküvői fotóst kerestek. Néhány e-mail-váltás és árajánlatküldés után úgy döntöttek, szeretnék, ha én fotóznám az esküvőjüket. Balin.

Forrás:
Hámori Zsófia

Hihetetlen történet, nem is akartam beleélni magam még akkor sem, amikor decemberben már a kezeim között tarthattam a repjegyeket. Az azt követő fél év lázas tervezéssel telt, elolvastam az egész internetet Baliról és Google emberkével „saját szemmel” is körbejártam az egész szigetet, hogy megtaláljam a tökéletes helyszíneket a fotózásokhoz.

Nagyon hálás vagyok ezért a lehetőségért, szakmailag és magánéletileg is hatalmas élmény volt.

Az út első másfél hete a helyszínbejárásokkal és fotózásokkal telt, úgyhogy ezalatt csak korlátozottan tudtunk privát programokat szervezni. Persze az ember azt hinné, hogy a helyszínbejárás is csak turistáskodás a csodás helyeken, de erről meg kellene kérdezni a barátnőmet is, aki odakint az asszisztensem volt. A legelső hajnalon például máris azzal indítottam, hogy a nap hatkor kel, és nekem napfelkeltében kell megnéznem egy helyszínt, úgyhogy ötkor el kell indulnunk, de csak a hely koordinátáit tudom megmondani. Különben is, Balin nem úgy megy a dolog, hogy hajnalban hívsz egy taxit, ami elvisz a célállomásra. Néhány helyet autóval meg sem lehet közelíteni. Természetesen kiderült, hogy az általam választottat sem.

Látnotok kellett volna Eszter arcát, amikor realizálódott benne, hová viszem. Az első nyirkos, csípős hajnalunkon sétáltunk a sziget egyik kietlen szegletében, a közelben egy lélek sem volt, mi pedig egyre furcsább állatok hangját kezdtük hallani, végül még barátságosnak kicsit sem mondható kóbor kutyákkal is találkoztunk. Eszter csak ezt tudta mondani:

Azért azt nem tudom hová tenni, Hámori, hogy nem iszol felforralt helyi vízből kávét, de ilyen helyeken lazán elsétálgatsz.

Any és az ő scootere

Az esküvőn kívül két fotózási napunk volt. Bejártunk rizsföldeket, vízipalotákat, tengerpartokat és egy elefánt szafariparkot is. Az esküvő előtti napok egyikén lazulásképpen elmentünk egy balinéz masszázsra. Kellemes kis szalont képzeljetek el, ami felülről fedett, oldalról nyitott. Miközben szorgos kis balinéz kezek gyúrták a testem minden porcikáját, egyik oldalról diszkréten szólt a magnóból valami autentikus(nak hitt) zene, a másikról pedig azt hallottam, ahogyan a szellő fujdogálta a pálmák és egyéb egzotikus növények leveleit. Általában nem vagyok oda a masszázsokért, de ez az egyórás program legalább annyira pihentető volt, mint egy teljes hét messze a fővárostól.

A szalon elég kieső helyen volt, ezért nem tudtuk, hogy masszázs után hogyan menjünk tovább (ez Balin elég általános állapot). Any, a masszőröm a legnagyobb természetességgel ajánlotta fel, hogy elvisz a scooterén bárhová. Ha azt mondom, hogy Balin a közlekedés életveszélyes, akkor a lehető legenyhébben fogalmaztam. Lámpák nincsenek. Járda sincs. Van cserébe rengeteg autós és még több scooteres, akik mennek, amerre látnak. Mindenesetre a hangulata megvan, választásunk meg nem volt, úgyhogy felpattantunk a lányok mögé.

Úgy szorítottam a kis törékeny balinéz derekát, mint egy vásárlási lázban égő nő a Balmain x H&M zsákmányát üzletnyitáskor.

Mindenki mosolyog

Az út előtt azt hittem, biztosan túlzás az, hogy Bali a mosoly szigete. Vagy ha igaz is, valószínűleg nem mindenhol őszinte az a mosoly. Tévedtem. A nálam kevésbé romantikus lelkek persze gondolhatják azt is, hogy ez pusztán annak szól, hogy Bali a turizmusból él. Rettentően szegény tartománya Indonéziának, mégis mindenki mosolyog. Az ott élő emberek (jó, talán a minket átvágni akaró, csalódott taxist leszámítva) nagyon kedvesek és segítőkészek voltak velünk. És egy ponton túl őszintén nem érdekel, hogy miért, mert egyrészt kicsit sem éreztük ezt álszent modornak, másrészt amit ebből hazahoztam, az az, hogy még most is ismeretlen emberekre mosolygok Budapest utcáin, reflexből. És visszamosolyognak.

Forrás:
Hámori Zsófia

Made

Az egyik legmeghatározóbb élményem egy vulkánmászáshoz kötődik. A szülinapom éjszakáján, éjjel kettőkor jött értünk az autó (mondanom sem kell, hogy egy buliból siettünk haza, hogy felvegyenek), ami elvitt minket a Batur lábához. Onnan körülbelül másfél óra volt az 1717 méteres vulkán csúcsához felfelé tervezett út. A napfelkeltét szerettük volna megnézni, de a kis sherpáink (én így hívtam őket) valószínűleg versenyeztek egymással azt illetően, hogy kinek a turistacsoportja ér fel hamarabb, ugyanis kevesebb mint egy óra alatt tettük meg a tervezett utat a sötét, meredek, kavicsos terepen. Hiába voltunk előrelátók és vittünk meleg ruhát, arra nem számítottunk, hogy a vulkán tetején másfél órát fogunk ülni a hideg, nyirkos ruhákban, amíg előbukkan a nap. Ettük a helyben készült főtt tojást és banános szendvicset és közben több mint száz turista várta, hogy felkeljen a nap.

Az a három másodperc, amíg az első napsugarak hullámozva megvilágították a felhők alját, fantasztikus volt, az összes embernek egy személyként akadt el a lélegzete.

A napfelkeltéből ezután nem sokat láttunk egy óriási ködfelhő miatt, de nem is emiatt kezdtem bele a történetbe.

Forrás:
Hámori Zsófia

Órákkal később, néhány holtpont és egy boka- és térdzúzódás után meneteltem lefelé a Baturról, oldalamon a kis sherpámmal, Madével. Made nem beszélt angolul. Tőszavakban próbáltunk egymással kommunikálni, inkább kevesebb sikerrel, de ez nem tántorította el egyikünket sem, időnként újrakezdtük a próbálkozást. Éppen egy paradicsomültetvény mellett haladtunk el, amikor elmondtam neki, hogy imádom a paradicsomot. Odament az ültetvényhez, szedett nekem két szemet, megtörölte és odaadta.

Én pedig sétáltam lefelé a napfényben a meghódított vulkánról, haraptam a félig érett paradicsomomat a világ túloldalán, oldalamon egy olyan balinéz nővel, akivel nem beszéltünk egy nyelvet, egy pillanatra mégis nagyon közel éreztem akkor magamhoz. Meneteltünk mosolyogva és némán, melegítette a hátamat a nap, a lábaim már remegtek az órák óta tartó megerőltetéstől. Hullafáradt voltam, és az egy nagyon boldog pillanat volt.

Forrás:
Hámori Zsófia

Helló, Ázsia!

A terjedelmi megkötések miatt lehetetlenség lenne összefoglalni majdnem három hetet a szigeten, így megpróbáltam pár meghatározó élményt megosztani veletek. Balin nem az a legjobb, hogy mindenki mosolyog. Mesélhetnék még arról, hogy a szabadtéri jóga kipróbálása kötelező odakint, vagy hogy ettem medúzát, a szülinapom estéjén random fiúk taxiztak minket haza scooteren, az egyik szállásunkon volt egy beszélő madarunk, ugyanitt megismerkedtünk egy National Geographicnál dolgozó, világjáró séffel, aki nagyon érdekeseket mesélt nekünk.

Megírhatnám, hogy a kutyák, ha melegük van, kimennek az óceánhoz és tíz percig nyaldostatják a talpukat a vízzel, vagy hogy milyen az éjszaka közepén, telefon és internet nélkül elveszni a sziget legtávolabbi pontján, de akkor sosem érne véget a cikk. Nem jártam még Ázsiában ezelőtt, de annyira elvarázsolt, hogy egyvalami biztos: decemberben megveszem a jegyemet, ezúttal Kambodzsába.

Forrás:
Hámori Zsófia

Forrás:
Hámori Zsófia

Forrás:
Hámori Zsófia

Forrás:
Hámori Zsófia

Forrás:
Hámori Zsófia

Forrás:
Hámori Zsófia

Forrás:
Hámori Zsófia

Forrás:
Hámori Zsófia

Forrás:
Hámori Zsófia

Forrás:
Hámori Zsófia

Forrás:
Hámori Zsófia

Ha szeretnél megnézni még több képet az utazásról, kattints ide!

Címkék: #bali #kaland #utazás
Ajánlott cikkek