bántalmazás 14 éves lány

Még a bíró is a 14 éves kislányt hibáztatja, akit öt fiú szexuálisan molesztált

Döbbenetesen enyhe ítéletet kapott az az öt nyíregyházi fiú, akik 2013-ban szexuálisan molesztáltak egy öntudatlan, védekezésképtelen állapotban lévő 14 éves lányt, miközben több mint egy órán át tartó erőszakoskodásukat videóra vették, és azt ismerőseik körében terjeszteni kezdték. Első fokon még letöltendő börtönbüntetésről volt szó a Debreceni Ítélőtáblán, a jogerős ítélet szerint viszont az összes vádlott felfüggesztettet kapott. Egy ítélet szomorú tanulságai...

Az ítélet nyíltan az áldozatot hibáztatja

Az indoklás során a bíró hosszan fejtegette, hogy a 14 éves lány bizony meggondolatlanul, felelőtlenül viselkedett: önként ment fel a lakásra, aztán megivott másfél deci vodkát, amitől először „hangulatba jött”, bulizott és táncolt, majd teljesen kiütötte magát. Védekezésképtelen állapotban feküdt az ágyon, és gyakorlatilag semmire sem emlékezett, ami ezután történt. Ha a fiúk nem veszik videóra a történteket, és nem kezdik terjeszteni a felvételt, talán sosem derül fény az eset megrázó részleteire.

Álljunk meg itt egy pillanatra! Gyakori érvelés az áldozat felelősségének feszegetésekor, hogy „de hát mégis miért itta le magát, mire számított?”. Erre a válasz nagyon egyszerű: legfeljebb egy markánsabb másnaposságra készülhetett fel, a részegségnek ugyanis az a logikus következménye, nem pedig a nemi erőszak.

Az erőszakra nincs mentség, akkor sem, ha az áldozat korábban maga is nyitott volt a játékra, a flörtre, sőt: akkor sem, ha akár az elkövető feleségeként élt, és ezer szállal kötődött hozzá.

Kamaszos csínytevés? Az ítélet bagatellizálja az erőszakot

„Kamaszos kíváncsiság, barátok közötti felvágás motiválta a fiúkat, amikor elkövették, amit elkövettek – fogalmazott a bíró. – A fiatalkorúaknál a büntetés célja az, hogy helyes irányba fejlődjenek, és a társadalom hasznos tagjaivá váljanak” – tette hozzá. Elhangzott az is, hogy „már az előzetes letartóztatás sem múlt el nyom nélkül”, illetve „valamennyi vádlott bűntudattal küzd”, egyiküket pszichológus is kezelte. „Egyikőjük se gondolja, hogy amit csináltak, az nem erkölcsileg elvetendő és mélyen elítélendő magatartás, tekintsék ezt utolsó figyelmeztetésnek!” – zárta végül a tárgyalást egy kis ejnyebejnyével.

Ezzel a szemlélettel több gond is van: először is, egy gyereklány molesztálása és nyilvános megszégyenítése nem kamaszos csínytevés, hanem durva bűncselekmény. Nemcsak az erkölcsi korlátokat lépi át, hanem büntetőjogi szempontból is több mint aggályos. Másrészt ez a szemlélet az elkövető szemszögéből értékeli az eseményeket, s ezzel a közvélemény szimpátiáját a tettes felé fordítja, ahelyett, hogy inkább a bántalmazott, megalázott áldozat iránt volna szolidáris. Csoda-e, ha ez a fajta retorika az áldozathibáztatás melegágya?

Ezek a srácok azért úszták meg ennyivel, mert kivételezett helyzetben vannak

A Debreceni Ítélőtáblán elhangzottakból kiderül, hogy jól szituált, módos családok jó képességű gyerekeiről van szó, akik előtt a bíró szerint is „fényes jövő áll”, hiszen „határozott jövőképpel rendelkeznek”. Ez egy gyakori érvelés az ítélet enyhítésekor: Kiss László fél évszázada szintén ígéretes sportkarrierje miatt úszta meg a komolyabb büntetést, de épp egy hete, a stanfordi, nemi erőszakot elkövető úszó kapcsán is azzal érvelt a bíró, hogy „ígéretes sportoló olimpiai álmokkal, aki egyetlen hibát követett el”, és hát „óriási árat fizetett húszperces tevékenységéért”. A tettes, Brock Allen Turner hat hónap elzárás után akár le is zárhatja a múltat, míg a nyíregyházi srácok hét hónapot töltöttek fiatalkorúak intézetében előzetesben, egyéb következménye nincs a tettüknek. Bármelyikükről nevezhetnek el uszodát később, akár Kiss Lászlóról.

Az ismeretlen stanfordi áldozat nyílt levele támadójához

„...Még mindig emlékszem, milyen érzés volt a bőrömhöz nyúlni, és semmit nem megfogni. Lenéztem, és semmi nem volt ott. Az a vékony anyagdarab, az egyetlen dolog, ami a vaginám és minden más között volt, nem volt a helyén, és minden elcsendesült bennem. Még mindig nincsenek szavaim erre az érzésre. Hogy folytatni tudjam a lélegzést, arra gondoltam, talán a rendőrök vágták le rólam ollóval, bizonyítékként. Aztán fenyőtűket éreztem a nyakamon, és elkezdtem kihúzogatni őket a hajamból. Arra gondoltam, talán a fáról estek a hajamba. Az agyam próbálta rábeszélni a gyomromat, hogy ne essen össze. Mert a gyomrom folyamatosan azt mondta, segítség, segítség...” Fordítás és teljes levél innen.

Természetesen nem állítom, hogy életfogytiglani kényszermunka kellene hogy várjon ezekre a fiatalemberekre, de azért nem árt egy pillanatra elgondolkoznunk: ha egy szegény cigány családból származó, többször is osztályismétlésre kényszerített fiú követ el hasonló bűncselekményt, akinek nincs pénze menő ügyvédekre, és nem áll mellette az ezernyi felelősséget felvállaló rokonság, vajon akkor is hasonlóképp enyhe ítélet született volna?

A jó család, a gazdag szülő, az ígéretes (sport)karrier egy sor olyan privilégium, ami nem mindenkinek adatik meg, ettől függetlenül mindez még senkit sem jogosít fel erőszakos bűncselekmények elkövetésére.

Sőt: épp ezeknek a fiataloknak kellene jobban ügyelniük arra, hogy mit tesznek, hiszen épp a mélyszegénységből és a családon belüli erőszakból nehezebb a kitörés, míg számukra minden lehetőség adott a normális életre.

A Debreceni Ítélőtáblán született jogerős ítélet szomorú, de még inkább elkeserítő a mögötte húzódó indoklás, amely torz tükörképe az áldozathibáztató, erőszakot bagatellizáló társadalomnak, amelyben néha úgy tűnik, hogy a privilegizált helyzetben lévő fiatal férfiak akár savval is leönthetik szeretőjük nemi szervét, az igazságszolgáltatás mindenképpen az ő oldalukon áll...