Egyéb kategória

„Mindennap hálás vagyok azért, hogy ennek a csapatnak a vezetője lehetek” – interjú a VOUS anyukájával, Eszterrel

Júniusban ünnepelünk: 1 éves a VOUS! Ebből az alkalomból meglepetés-interjúsorozattal készültünk, amelyben végre mi, VOUS-lányok elárulunk magunkról ezt-azt. A karácsonyi ajándékozások mintájára mindannyiunk neve felkerült egy cetlire, és mindannyian húztunk valakit, akivel kicsit elbeszélgettünk.

vous - 2016.06.15.
„Mindennap hálás vagyok azért, hogy ennek a csapatnak a vezetője lehetek” – interjú a VOUS anyukájával, Eszterrel

Képzeljétek, abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a VOUS főszerkesztőjével, Mengyán Eszterrel beszélgethettem. Hogy ez miért olyan különleges? Mert neki köszönhettek mindent. Minden olyan pillanatot, amikor egy-egy érdekes cikk elgondolkodtatott titeket. Minden mosolyt, ami egy cuki sztori olvasása közben kiült az arcotokra. Minden könnycseppet, ami egy megható történet közben végigcsordult az arcotokon. Szóval engedjétek meg, hogy bemutassam nektek a VOUS anyukáját, Esztert.

Eszter mindig pörög, mindent kézben tart, emellett pedig divat- és kávémániás. Olyannyira, hogy egyszer egy évig nemet mondott a Starbucksra, és inkább felfedezte Budapest új hullámos kávézóit, most pedig megfogadta, hogy egy teljes évig kerüli a fast fashion ruhákat, mint például a Zara vagy a H&M, és inkább turkálókból, hazai tervezők ruháiból, dizájnerdarabokból öltözködik. Ami pedig ennél is durvább, az az, hogy ezt be is tartja.

Lehet, hogy sokan azt vártátok, hogy arról faggatom majd, hogyan jutott el idáig, vagy mit jelent számára a VOUS, de erre már biztosan ti is rájöttetek: ez élete legnagyobb kihívása, amiből rengeteget tanult, és tanul a mai napig. Így inkább arra gondoltam, ismerjétek meg Esztert úgy, mint egy hétköznapi VOUS-lányt, egy barátnőt.

Forrás:
Hámori Zsófia

Mit élvezel a legjobban abban, hogy VOUS-lány vagy?

Hogy sokszor közösen dolgozunk egy-egy cikken. Sokáig terveztük a csapatépítőt, ami mindig elmaradt, de szerintem egy-egy cikk kapcsán annyi mindent csináltunk együtt – sztepptáncoltunk, tojást fújtunk és festettünk, hagyma fölött próbáltuk lesírni a szemfestékünket, bogarat és csilit kóstoltunk, pózoltunk Marilyn Monroe-val, próbáltunk hullámcsattal kinyitni egy lakatot –, hogy ennél jobb eszköz nincs is, hogy összekovácsolódjon egy csapat.

Amikor ügyfelekhez megyünk, sokszor kérdezik, hogy barátnők vagyunk-e a szerkesztőségben. Valójában nagyon szigorú szabályok és sok kötelező teendő van egy szerkesztőség életében, de örülök, hogy kívülről ebből semmi nem látszik. Annak pedig még inkább, ha szerkesztőségen belül is azt érzi mindenki, hogy a muszáj-feladatok ellenére a VOUS-nál jobb helyen nem is dolgozhatna.

Mi lenne a három kívánságod egy jó tündértől?

Eszter VOUS-élményei <3

Eszter már akkor is a csapat tagja volt, amikor még nem is tudtuk, hogy VOUS lesz. Sztárszerzőnkkel, Takács Nórával és a cég kreatívigazgatójával, Kirády Attilával közösen találták ki a portált.

Kedvenc cikke az volt, mikor egy év után leírhatta, milyen volt egy évig nemet mondani a Starbucksra.

Legnehezebb feladata most az elengedés. A cégen belül ugyanis több portál tartalmi felelőse is, így már nem tud csak a VOUS-ra koncentrálni. Azonban abban biztos, hogy a VOUS jó kezekben van.

Mindennap éri olyan élmény, ami miatt hálás, hogy ennek a csapatnak a vezetője lehet.

Kivel ülnél le kávézni, ha bárkivel találkozhatnál?

Janikovszky Évával és Szabó Magdával, de mivel velük már nem lehet, beérem Beyoncéval is.

Forrás:
Hámori Zsófia

Melyik korba mennél vissza, ha tehetnéd? Miért?

Sokáig egyetlen korba se mennék vissza, nagyon szeretem a 21. századot. Azt, hogy van mosógép, autók, okostelefon, internet, kontaktlencse, nanorobotok. Viszont rajongok a régi korok divatjáért, régebben divattörténeti blogot is írtam, így szívesen elmennék egy buliba a '20-as évekbe, megnézném a régi Hollywoodot a '30-as években, érdekel Jane Austen kora, vagy a francia polgárháború utáni időszak a francia udvarban.

Hogy képzelsz el egy tökéletes napot?

Oh, sokféle tökéletes nap létezik. Tavaly nyáron volt egy hétvége, amikor sok-sok idő után kiszabadultunk pár napra a fővárosból, és egy családi barát Balaton-felvidéki nyaralójában pihentünk. A gyümölcsfák törzse között kifeszített függőágyban szundítottam egy jót, ha azt megtoldanánk néhány órával, aztán egyszer csak kerekedne egy tök jó buli színes lampionokkal, jó zenével és ételekkel, azt most nagyon bírnám.

Ajánlott cikkek