Egyéb kategória

Szerelem kaméleonokkal, világjárás és csokihegyek – Térkép egy VOUS-lány szívéhez

Idén júniusban jegyzi első születésnapját a VOUS, és reméljük, hogy ti is velünk ünnepeltek. Hiszen nektek köszönhető, hogy folyamatosan ilyen kitartóak és lelkesek vagyunk. Nemcsak egymást szerettük meg nagyon, de titeket is igencsak a szívünkbe zártunk.

vous - 2016.06.16.
Szerelem kaméleonokkal, világjárás és csokihegyek – Térkép egy VOUS-lány szívéhez

A szerkesztőségben készítettem egy kis közvélemény-kutatást, hogy átfogó képet kaphassak arról, milyen is egy VOUS-lány szíve, milyenek vagyunk mi, és mi minden van bennünk, amit szeretnénk veletek megosztani nap mint nap. Összegyűjtöttem hát, mi minden inspirál bennünket.

Talán már kitaláltátok, hogy előkelő helyre került a listán a VOUS. Ahol sok különböző ember egyforma elszántsággal dolgozik. Ahol állandóan tanulunk egymástól, és ahol van lehetőségünk, hogy megmutassuk nektek a tehetségünket.

A VOUS számunkra szerelem.

Csakúgy, ahogyan a párkapcsolatot, a szerelmet és a romantikát is szinte mindenki egyformán előkelő helyre sorolta. Szeretünk a családunkkal lenni, és boldogok vagyunk, ha azt látjuk, büszkék ránk.

Imádjuk az állatokat, ha egy helyre gyűjtenénk a házi kedvenceinket, talán be sem férnénk a szerkesztőségbe. Kutyák, macskák, nyulak, madarak, de még egy kaméleon is akad az állatseregletben.

Forrás:
Cséfalvay Fanny

A szívünk tele van kalandvággyal, utazni vágyással. Sokan azt tervezzük, hogy egy nap felkerekedünk, és bejárjuk a világot. Mert mesélni úgy tudunk nektek, ha tapasztalatot szerzünk, és bátran kilépünk az ismeretlenbe. Erre biztatunk titeket is, hogy legyen az a kiindulás számotokra, hogy nincs lehetetlen, a korlátaink csak azok, amelyeket magunknak állítunk. Ha utaztok, többszörösen éltek és tapasztaltok.

A VOUS-lányok szenvedélyesen szeretik a divatot. Ha van a szívünknek ruhás és cipős része, igen méretes terület lehet. Ráadásul ezen része kielégíthetetlen, folyamatosan újabb és újabb vágyakkal telítődik.

És hogy mi minden van még a szívünkben?

  • Végtelen, csillagos, nyári esték a barátainkkal, amikor órákat beszélgetünk a vízparton ülve.
  • A tábortűz, amit mindannyian körülülhetünk, hogy aztán történeteket meséljünk egymásnak.
  • A zene, aminek hatására alkotunk, festünk, rajzolunk, táncolunk. Ami végigkíséri az életünket, amikor szerelmesek vagyunk, amikor szomorúak, ha boldogok vagyunk, vagy útmutatásra vágyunk.
  • Benne van a városunk, minden egyes rezdülésével, fényével és lendületével. A szívünk oly sok szeletét gazdagította már.
  • Szeretünk főzni és jókat enni. Vacsorapartikat rendezni a barátainknak.
  • Szeretjük az éttermeket, legszívesebben mindennap másikat próbálnánk ki.
  • Közülünk szinte mindenki imádja az édességet, legyen az torta, cukor, sütemény vagy csokoládé.
  • Imádjuk a hobbinkat. A sportokat, a jógát, ami a lelkünket is karbantartja, szeretünk labdázni, tollasozni, gyerekes játékokat űzni.
  • Könyveket olvasni és új hobbikat találni.
  • Piknikezni, fűben ülni, borozni és gyümölcsöket enni.

A mi szívünk tehát csordultig tele van az élet szeretetével. No meg hálával és örömmel, hogy velünk vagytok már egy éve. Köszönjük nektek!

Ilyen egy mai magyar nő szíve

Nem egyszerű feladat elé állítottuk a VOUS három szupertehetséges grafikusát. Fannyt, Pankát és Olgit arra kértük, rajzolják le, milyen 2015-ben egy magyar nő szíve. Leginkább arra voltunk kíváncsiak, mit találunk a mai nők szíve csücskében. Nem lepődtünk meg. 🙂

A cikket a grafikákkal ide kattintva olvashatjátok.

Ajánlott cikkek