Egyéb kategória

„Amíg egy szuperhős megküzd a gonosszal, addig egy hercegnő várja, hogy más megküzdjön érte” – interjú Kerepeczki Annával, a VOUS fotósával

Júniusban végig ünnepeltünk: 1 éves lett a VOUS! Ebből az alkalomból meglepetés-interjúsorozattal készültünk, amelyben végre mi, VOUS-lányok is elárulunk magunkról ezt-azt. A karácsonyi ajándékozások mintájára mindannyiunk neve felkerült egy cetlire, és mindannyian húztunk valakit, akivel kicsit elbeszélgettünk. Rájöttünk, olyan sokan vagyunk, hogy a sorozatot folytatjuk a szülinapi hónap után is.

vous - 2016.07.06.
„Amíg egy szuperhős megküzd a gonosszal, addig egy hercegnő várja, hogy más megküzdjön érte” – interjú Kerepeczki Annával, a VOUS fotósával

Én Kerepeczki Annával, a VOUS legfiatalabb fotósával és egyben képszerkesztőjével beszélgettem, így megismerhettem egy nagyon vagány, képregényimádó csajt. 

Képszerkesztő vagy a VOUS csapatában, így adja magát az első kérdés, hogyan is kezdtél el fotózni?

Általános iskolás korom óta érdekel a művészet. Divattervező szerettem volna lenni. Végül rájöttem, hogy nem tudok olyan szépen rajzolni, ami a továbbtanuláshoz elvárt, ezért sima gimibe mentem. Ott pedig nagyon szerettem a médiaórákat, teljesen lekötöttek a fotótöris dolgok, így döntöttem végül a fotózás mellett. 

Mindig nálad van a fényképezőgéped? Vagy inkább az a fajta fotós vagy, aki munkához használja?

Szeretnék olyan lenni, akinél mindig ott van, de sajnos néha a lustaság legyőzi a szorgalmat. Illetve nem mindig esik jól a minimum kétkilós fényképezőgépet cipelni.

Forrás:
Hámori Zsófia

Elég extrém csajnak tűnsz. Volt esetleg őrült divathóbort, amit kipróbáltál kamaszkorodban? Brutál hajszín, ilyesmi?

Nagyon sokféle hajam volt már, a fodrászom tudna mesélni. Szőke frufru, színes tincsek, vörös nagyon sok árnyalata. Én így lázadtam. Most már maradok a majdnem eredetinél, bár néha elkap az „őrület”, és színes hajat szeretnék megint.

kerepeczki anna húzos interjú

Anna VOUS-élményei:

2015 szeptembere óta a csapat tagja

A kedvenc saját cikkét a barátnőjéről készítette, amiben egy magyar cosplayer mindennapjait mutatta be

Az eddigi legnehezebb feladat Anna számára az volt, hogy szakmailag felérjen a többi képszerkesztőhöz: „Ők sokkal tapasztaltabbak nálam. Sajnos még a közelükben sem vagyok, de igyekszem, sokat tanulok tőlük. A fotózások során egyébként a modellek instruálása a legnehezebb számomra, de úgy érzem, hogy az itt töltött kilenc hónapom alatt rengeteget tanultam. Mostanában elég jól ráérzek az illusztrációkra – lehet azért is, mert rohanás az egész nap és rá vagyok kényszerülve a jó megoldásokra.”

Eddigi legjobb VOUS-élménye az volt, amikor Senát az Irie Maffiából fotózhatta, valamint találkozhatott a GameDay Irodás Szirmai Gergővel és Kiss Imivel is.

Olvastam egy cikkedet, amiből megtudtam, képregényrajongó vagy. Hogyan lettél az? Miért inkább a szuperhősök, mint a hercegnők?

Mindig is fiús lány voltam, sosem éreztem azt, hogy én most habos-babos ruhában szeretnék táncikálni. Inkább a fiús mesék kötöttek le, és ez mostanáig meg is maradt.  
Szerintem a szuperhősök sokkal motiváltabbak, mint a hercegnők. Amíg egy szuperhős megküzd a gonosszal, addig egy hercegnő várja, hogy más megküzdjön érte. Oké, elismerem: manapság már vannak vagány hercegnők! Amikor gimis voltam, inkább neten olvastam képregényeket, ma már ez persze változott. Nincs jobb a frissen nyomott képregény illatánál!

Forrás:
Kerepeczki Anna

Mennyire néznek itthon furán egy képregényimádó lányra? Mennyire vágják, hogy mi is az, amit viselsz? Zavar egyébként, ha a rajongásod miatt megnéznek?

Szerencsére a képregényfilmek miatt már valamennyire képben vannak az emberek a szuperhősökkel vagy néhány szimbólummal kapcsolatban. Ha meg is néz valaki, akkor azért, mert ismeri, vagy ő is rajongó. Tök jó ilyenkor összenézni a metrón. Volt például, hogy én dicsértem meg valakit a király pólója miatt.

Ajánlott cikkek