Egyéb kategória

„Az asztrológia olyan nekem, mint egy szerelem: 15 éve nem múlik” – Interjú Németvölgyi-Nagy Renivel, a VOUS asztrológusával

Júniusban ünnepelünk: 1 éves a VOUS! Ebből az alkalomból meglepetés-interjúsorozattal készültünk, amelyben végre mi, VOUS- lányok is elárulunk magunkról ezt-azt. A karácsonyi ajándékozások mintájára mindannyiunk neve felkerült egy cetlire, és mindannyian húztunk valakit, akivel kicsit elbeszélgettünk.

vous - 2016.06.17.
„Az asztrológia olyan nekem, mint egy szerelem: 15 éve nem múlik” – Interjú Németvölgyi-Nagy Renivel, a VOUS asztrológusával

Az interjúzás mindig nagy kihívás volt számomra, de az évek alatt volt lehetőségem begyakorolni. Megtanulni mesélni, magyarázni, úgy, hogy az mások számára is érdekes legyen. Ám amikor megtudtam, hogy ezúttal fordul a kocka, és az interjút én fogom készíteni, kicsit megijedtem. El se tudtam képzelni, mit fogok kérdezni valakitől, akivel még sosem találkoztam. Németvölgyi-Nagy Renátát húztam, akit a VOUS első születésnapi összejövetelén ismertem meg. Mindketten a kezdetektől dolgozunk a magazinnál, de egyikünknek sem állandó munkabázisa a szerkesztőség, így valamilyen furcsa oknál fogva folyamatosan elkerültük egymást, aztán a bulin egész véletlenül egy asztalhoz keveredtünk. Mivel az asztrológiában egyáltalán nem vagyok jártas, elkezdtem kérdezősködni. Később, az interjúkérdések összeírásánál azon kaptam magam, hogy csak úgy dőlnek a kérdések a fejemből, és még mindig azt érzem, hogy annyi, de annyi mindenre lennék kíváncsi vele kapcsolatban. 

Ismerjétek meg Renit, azt az igazán kedves, elhivatott és érzékeny lányt, a VOUS asztrológusát, aki számára a szakmája az igazi, véget nem érő szerelem.

A bemutatkozásodban azt írod, asztrológusként, tanácsadóként dolgozol, és tanítasz is. Hogyan került az életed középpontjába az asztrológia, mi ösztönzött abban, hogy ezt a pályát válaszd?

A barátaim sokszor megjegyezték, hogy teljesen megváltozom, átszellemülök, amikor asztrológiával foglalkozom. Ezt én sokáig nem vettem észre, pedig tényleg így van.

Az asztrológia olyan nekem, mint egy szerelem. 15 éve nem múlik.

Tizenévesen már érdekelt, huszonévesen tanultam, harmincévesen praktizáltam, negyvenévesen a mindennapi életem része lett. Nem akartam asztrológus lenni, mert azt gondoltam, egy multis karrier jövőt és biztonságot adhat. Aztán idővel rá kellett jöjjek, hogy egy asztrológiai képletet előbb megjegyzek, mint hogy emlékezzek arra, mi hangzott el egy meetingen. Így aztán tudatosan készültem a váltásra, 3-4 éven át párhuzamosan jelen voltam, mint ügyfélszolgálati vezető, este pedig mint asztrológus. Annyi előnyöm pedig mindenképpen volt, hogy láttam, mikor jön a váltás. 

Forrás:
Németvölgyi-Nagy Renáta

Azok, akik nem járatosak az asztrológiában azt gondolhatják, hogy egy asztrológus az élet minden kérdésére megtalálja a választ, ezért ritkán bizonytalan vagy tanácstalan. Mennyire igaz ez, és te hogyan alkalmazod a saját privát életedben az asztrológiát? 

Bár így lenne, hogy tudjuk a választ. De az asztrológus is ember. A személyes érintettség miatt én is bele tudok ragadni a saját dolgaimba. Nézegethetném a saját képletemet, de az nem fog visszabeszélni, hogy „Reni, ezt most nem jól látod, ezt hagyd abba!”. Szerencsére van kivel konzultálnom nekem is, és a barátok ott vannak mellettem, akik segítenek tisztán látni és tudnak bátorítani, amikor kell.

undefined

Reni VOUS-élményei

A kezdetek óta a csapat tagja

Egyetlen kedvenc cikket nem tudott megnevezni, ugyanis mindet szerette

Az eddigi legnehezebb feladatának a Nagy Melindával készített interjúját tartja

A legjobb VOUS-élménye a bemutatkozó kép fotózása volt

Hogy telik egy átlagos napod?

Nem vagyok koránkelő típus, mire teljesen összeszedem magam 10 óra, viszont ekkor már teljesen beszámítható vagyok. Túl vagyok a reggeli kávén és a kutyasétán. Aztán munka, munka, munka. Este igyekszem eljutni jógázni, amikor csak tudok, megyek. 

Forrás:
Molnár Anikó

Ha választhatnál bárkit, legyen akár egy ismert ember, vagy egy civil, akár élő, akár már nem élő ember, akivel egy vacsora keretein belül bármiről beszélgethetnél, ki lenne az, és mire keresnéd a választ?

 Azt hiszem, még nem ismerem az illetőt, de biztosan megszületett már, talán előbb is, mint én, férfi, sármos, intelligens, ellenállhatatlan és természetesen rám vár. Mire keresném a választ? Hogy hol volt eddig?

Fontos számodra az ismerkedésben/párkapcsolatban az asztrológia? Felül tudja írni az érzelmeket?

Szerintem olyan nincs, hogy nem passzolunk, mert valamiért igenis találkoznunk kellett. Ha csak egy órára vagy egy hónapra, mindegy, dolgunk van egymással. Bármennyire is racionális beállítottságú vagyok, azt, amit érzek, maximum megerősíteni tudja a képlet, felülírni nem.

Ajánlott cikkek