Egyéb kategória

„Az a legjobb, amikor az ember egy kicsit büszke lehet magára” – Interjú Takács Nórával

Takács Nóra tavaly szokatlan feladatra vállalkozott: elhatározta, hogy a Jónők lelkes csapatával együtt felkészül az IRONGIRL távjának teljesítésére. A vállalkozás teljes sikerrel zárult, így szinte természetes, hogy idén is Nóra az IRONGIRL arca és a legeltökéltebb VOUS-lányokkal együtt újból rajthoz áll a női futáson. A felkészülési időszakban az Ironmanbudapest.hu készített interjút a VOUS sztárszerzőjével, aki elmesélte, hogyan szerette meg a futást és milyen elképesztő élmény volt számára élete első futóversenye, az IRONGIRL. Ezt a beszélgetést olvashatjátok most.

vous - 2016.06.19.
„Az a legjobb, amikor az ember egy kicsit büszke lehet magára” – Interjú Takács Nórával

Ennyire megtetszett a futás? Tavaly azért még egy kicsit bizonytalannak tűntél.

Tavaly a felkészülési időszak elején beszélgettünk, amikor még egyáltalán nem tudtam se kitartóan, se sokat, se jó stílusban futni. Akkor nagy izgalommal álltam a feladat előtt, mert a futás és én nem voltunk a legjobb barátok. Azonban a helyzet azóta megváltozott! Tavaly Kropkó Péter vezetésével hétről hétre edzettünk azokkal a lányokkal, akik figyelemmel kísérték a műsoromat. A tavalyi heti edzések, amelyeket Jónő IRONGIRL-futásnak neveztünk, elegendőnek bizonyultak ahhoz, hogy minden résztvevőt, köztük engem is felkészítsenek a 10 kilométeres távra. Egyébként ez számomra nagyon meglepő volt, mert, mint mondtam, előtte nem nagyon tudtam futni, meg nem is szerettem.

Viszont Kropkó Péter legendásan jó edző.

Ezt már tapasztalatból is tudom! Péter annyira jó edzéstervet állított össze, hogy a márciustól augusztusig tartó időszakban nem edzettem többet, csak a közös futásokon vettem részt, de az is sikeresen felkészített a versenyre. Péter szakmailag és emberileg is annyit beletett az edzésekbe, hogy azok élvezetesek és hasznosak is lettek egyszerre.

Péternek van egy olyan csodálatos tulajdonsága, hogy nem az a lényeg számára, hogy márpedig ma muszáj ennyit és ennyit lefutni, hanem képes igazodni az edzés résztvevőinek teherbírásához, pillanatnyi lelki és fizikai állapotához. Tudta, hogy mi nem vagyunk élsportolók, csak „civil” lányok, akik jól érzik magukat, és éppen azt adta nekünk, amit szerettünk volna. Ha azt mondtuk neki, hogy jaj, Péter, most álljunk meg egy kicsit frissíteni, akkor azt válaszolta, na, jó, rendben. Szóval nagyon jó fej edző volt, mindamellett azért megkövetelte a munkát, és ennek meg is lett az eredménye, a végén sikerült elérnünk a célunkat. Nagyon kedvesen vezetett rá, hogy hogyan is kell ezt csinálni.

Forrás:
Kerepeczki Anna
Kopkó Péter IRONMAN

Hogyan lesz valakiből futó, ha eddig sohasem sportolt?

„Amikor Nórival elkezdtük az edzést, 1 kilométert sem volt képes lefutni. Éppen ez volt a célja a felkészülésnek, most már ő is elhiszi, hogy képes rá. Persze ezt nem csak akarni kell, testben és fejben egyszerre kell elérni ezt a szintet. Ennek nem kell fájnia, nem kell senkinek sem legyőznie magát, csak ki kell terjeszteni a képességeit” – mesélte a 2015-ös IRONGIRL előtt Kropkó Péter. A teljes interjút ide kattintva olvashatjátok.

Hogy látod, a Jónők szorgalmasak voltak az edzéseken?

Abszolút, és azt kell hogy mondjam, ők talán még szorgalmasabbak is voltak, mint én. Ezt a kezdeményezést, a Jónő IRONGIRL-futást én hívtam életre az IRONMAN 70.3 Budapest szervezőivel és Kropkó Péterrel közösen, így nekem kutyakötelességem volt ott lenni, ha akartam, ha nem, viszont a lányoknak egyáltalán nem volt kötelező eljönniük a futásra. Az edzések egy közepesen jó vagy egy jó futónak kellemes keddi programot jelentettek, de a kezdőknek, mint amilyen én is voltam akkor, biztos, hogy okozott némi fejfájást néha… Nem fogok hazudni, az első időkben nálam is előfordult, hogy azt mondtam, a legszívesebben otthon ülnék és tévéznék. De nem mondhattam ezt, mert mennem kellett, hiszen vártak a lányok. Nekik nem volt kötelező jönni, mégis ott voltak, ez inspirált engem.

Gondolom, a társaság is vonzott mindenkit.

Szerintem hihetetlen motivációs erő rejlik ebben a fajta közösségi futásban, abban, hogy ott vagyunk, támogatjuk egymást. Az egész nemcsak arról szól, hogy felveszem a futócipőt, lemegyek és futok egyet, amennyit éppen kedvem van. Egy csapattá értünk futás közben, amíg el nem fáradtunk, tudtunk csacsogni, megtárgyaltuk, mi történt az előző héten. Az edzés igazi csajos programmá vált.

Futottunk esőben, viharban, hihetetlen melegben. A féléves felkészülés alatt minden megtörténhetett, aminek meg kellett történnie, az egyik edzésen még leánykérés is volt!

Forrás:
Molnár Anikó

Milyen élmény volt számodra a tavalyi IRONGIRL, életed első futóversenye?

Hihetetlenül jó érzés volt befutni a végén, mert akkor tényleg elhittem azt, amiről az IRONMAN 70.3 Budapest zenéje, a Mindenki hős című szám szól, hogy igen, én is hős vagyok. Nem zavart, hogy a kétezer indulóból legalább ezerötszázan gyorsabbak voltak nálam, nem érdekelt volna az sem, ha a kétezredik vagyok, mert nekem csak az volt a célom, hogy teljesítsem a távot. És ez sikerült!

Ott volt a testvérem és a legjobb barátnőm is a befutásomnál, és nekik is óriási öröm volt ezt velem együtt megélni. A barátaim tényleg büszkék voltak rám, de a legfontosabb, hogy én is büszke voltam magamra. Van otthon egy kis dicsőségfalam, ahova az eddig elért eredményeimet, díjaimat szoktam tenni, ott van a két megjelent könyvem, és most már helyet kapott mellettük az IRONGIRL-érem is. Az első érmem!

A Jónő csapat tagjainak is ilyen siker volt az IRONGIRL?

Nemcsak nekik, hanem minden indulónak! Ez az adrenalinnal telt közeg, a hangos zene, a rengeteg ember a nézőkre is rendkívül inspirálóan hat, futóként pedig úgy érzi az ember, hogy mindenki rá figyel, mindenki neki szurkol. Amikor olyan részhez értünk, ahol szólt a zene és hömpölygött a tömeg, az szuperül vitt előre. És még egy nagyon érdekes dolog volt a futáson.

A rakparton mindig a menetirány szerinti jobb oldali sávban futottunk, oda is és vissza is, így volt lehetséges az, hogy én még viszonylag az elején jártam a távnak, de volt, aki velem szemben már visszafelé jött. Először furcsállottam is, és arra gondoltam, hogy ó, már biztosan itt lesz a fordító, azután persze kiderült, hogy dehogy, a fordító még nagyon messze van, csak voltak, akik ennyire gyorsan futottak. Azután a második körnél, amikor én már fordultam, és szembe futottam azokkal, akiknek még jó sok volt hátra, akkor elkezdtem mindenkit ismeretlenül is biztatni, összepacsiztunk, és mondtam, hogy hajrá, IRONGIRL, csináld, és annyira felspannoltam másokat meg magamat is, hogy egészen megtáltosodtam. Egyébként a verseny után nagyon sok olyan kommentet is olvastam, hogy

köszönöm szépen annak a lánynak, aki ismeretlenül is adott egy pacsit, mert olyan jólesett, amikor el voltam fáradva. Ez én voltam…

futás futócipő IRONGIRL Mengyán Eszter

Hogyan készülnek a VOUS-lányok az IRONGIRL-re?

A futáshoz nem elég a motiváció és a profi futószett, nélkülözhetetlen egy jól kidolgozott edzésterv is. Takács Nóra tavaly már bebizonyította, pár hét alatt fel lehet készülni egy futóversenyre, idén a VOUS-lányokon a sor. Itt elolvashatjátok, mi milyen edzéstervet követünk, hogy felkészülten állhassunk a rajthoz július 31-én.

Mit ajánlasz azoknak, akik kedvet kaptak, hogy induljanak az IRONGIRL-versenyen?

Az IRONGIRL-táv az idén 6 kilométer lesz, vagyis rövidebb a korábbinál. Ez remek lehetőséget ad azoknak a lányoknak, akik hozzám hasonlóan, illetve a tavalyi önmagamhoz hasonlóan hadilábon állnak az edzéssel, a mozgással, a futás szeretetével. 6 kilométerre tényleg bárki fel tud készülni! Biztos vagyok benne, hogy olyanok is bekapcsolódnak majd, akikben még fel sem vetődött, hogy ők idén nyáron egy futóversenyen vesznek részt. Az én példám tökéletes arra, hogy a semmiből tényleg lehet valami. Aki még nem próbálta, milyen egy ilyen versenyen, vagy nem is versenyen, sokkal inkább örömfutáson részt venni, annak mindenképpen azt ajánlom, jöjjön el!

Hajrá, lányok!

felkiáltójel VOUS

Nevezzetek a BEFiTRUN-ra!

Ugyan Takács Nóra az IRONGIRL arca, itt nem áll meg: nagyon szeretné lefutni a BEFiTRUN élményfutás 21,1 kilométeres távját is.

Időpont: 2016. július 30. 21 óra

Választható távok: 10 vagy 21,1 kilométer

Különlegesség: UV-aktív testfestések, látványos rajt és befutó, a pályán három tematikus fotópont, lüktető zene, és mindehhez Budapest pazar kulisszái. KATTINTSATOK IDE A NEVEZÉSHEZ!

Ajánlott cikkek