Igen, tudom, most biztosan megrökönyödtetek, de ez van. Pedig vannak emlékeim a fagyiimádó korszakomból is, mikor a citromos, aztán a csokis, majd a vaníliás volt a kedvencem, és arra is emlékszem, milyen az, mikor az autóban lecsöpögteted magad, mert átolvad a tölcsér alja, és egy használt zsepi sincs a környezetetekben. De aztán elmúlt a szerelem, és közönnyé változott. Azóta pedig sorra kapom a jobbnál jobb mondatokat, amit az elkerekedő szemű emberek mondanak nekem, mikor rezignáltan közlöm, hogy nem szeretem a fagyit. Ha mégis fagyinyalásra vetemedem, az az egyik fagyizó étcsokis gombóca miatt teszem, de csak azért, mert olyan erősen beszínezi a nyelvem és a fogaim, hogy utána nem lehet nem ellőni egy zombiszelfit. Apropó, ugye tudjátok, hogyan kell jó szelfit csinálni?

Forrás:

pexels

Össze is szedtem nektek pár dolgot, ami miatt a fagylalt nem tartozik a kedvenceim közé, hátha így nagyobb megértést kapok a külvilágtól, bár ha nem, az se lesz a világvége, én megértem, hogy vannak emberek, akiknek a fagyi olyan, mint borsónak a héja.

Mintha levegőt nyalnék levegővel, némi hópehellyel. Ezerszer is inkább a csoki, ami testes, és szétolvad a szájban. Tudjátok, kattintottak rólam is egy fotót, ahol már készakarva se tudnám letagadni, milyen édesszájú vagyok. Minden elismerésem Sophie-nak, aki kibírta, hogy ne egyen cukrot kettő, mondom K-E-T-T-Ő teljes hétig. 

A csoki maximum kicsit folyik, ha túl nagy a kánikula, de a fagyi az valami rémálom. Az megvan, mikor valakinek a fagyiját tartjátok, mert elugrik mosdóba, és vagy belenyaltok, vagy a kezetekre folyik?  

Egyfelől azt az illúziót kelti az ember lányában, hogy hűt, pedig ez nem igaz, másfelől pedig annyira érzéketlenre fagyasztja a nyelvet, hogy egy idő után olybá tűnik, egy jégtömböt szopogattok. Ízek? Ugyan már…

Milyen fagyit eszel?

(ránézek)

Vaníliásat.