Lélek

„Közölték velünk, hogy ne szexeljünk soha” – Buzás Aliz hülyeségmentes felvilágosító könyvet készített

Játsszunk egy asszociációs játékot. Azt mondom, felvilágosító óra. Mi jut róla eszetekbe? Vicces? Kínos? Szórakoztató? Régimódi? Feszengős? Szavak, amik helyett másra is gondolhatnánk, de nem megy. Valahogy ez a dolog nincs rendben. Nem kéne, hogy így legyen – de így van. Ebből lett elege Buzás Aliz tervezőgrafikusnak, aki idén végez a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen és egy felvilágosító könyvet készített diplomamunkaként.

vous - 2016.06.21.
„Közölték velünk, hogy ne szexeljünk soha” – Buzás Aliz hülyeségmentes felvilágosító könyvet készített

Alizzal egy budai teázóban találkozunk, kicsit feszeng, nem szeret szerepelni – zavarban van az interjú miatt. Pedig ez a lány olyan kényes kérdésekre válaszol teljes magabiztossággal a könyvében, amihez képest az én kérdéseimben semmi zavarba ejtő nincsen.

Miért pont felvilágosító könyv? Nem egy népszerű téma…

Egy véletlen adta az ötletet: tavaly egy kávézóban ültem, és a mellettem lévő asztalnál két tizenéves srác azon röhögött, hogy milyen béna és kellemetlen volt az iskolájukban a felvilágosító óra. Eszembe jutott, hogy anno nekem is hasonló élményeim voltak ezzel kapcsolatban: nálunk kb. annyi történt, hogy megnézettek velünk egy abortuszról szóló filmet, és közölték velünk, hogy ne szexeljünk soha. Nyilván túlzok, de nagyjából így nézett ki az az óra.

Elkezdtem a témában kutatni, beszéltem szexedukátorokkal, iskolai védőnőkkel, és próbáltam utánajárni, hogyan lehetne a felvilágosításban lévő hiányosságokat kicsit helyretenni – mert ha azt vesszük, ez egy kiaknázatlan terület.

Forrás:
Molnár Viola

Az iskola mellett szerintem a szülőknek is fontos szerepe lenne a felvilágosításban, de azt látom, ennek nincs meg a kultúrája nálunk. Te hogy látod?

Sajnos ezzel egyetértek. A szüleim általános iskolai tanárok voltak, de egy szót sem váltottak velem otthon a szexről. Gondolom, azt hitték, majd az iskolában úgyis mindent megtud a gyerek a többiektől… Nyilván ez minden egyes család esetében más, nem szabad általánosítani.

A szülők neveltetésétől is függ, hogy ők maguk mennyire tudnak nyíltan beszélni a szexről a saját gyerekeikkel. Szerintem sok szülő-gyerek kapcsolatban egy alapvető bizalmi probléma van, ami többek között abban is testet ölt, hogy kényes kérdésekről nem tudnak beszélni egymással.

A könyvben a szülőket például arc nélkül ábrázoltam – pont azért, mert a történet szerint ugyanúgy kivonják magukat a kényes beszélgetésekből, mint ahogy azt az életben is teszik néhányan. Tisztában vagyok vele, hogy ezt a problémát a könyvem önmagában nem fogja megoldani, hiszen annál mélyebben van a dolog gyökere. Arra viszont alkalmas, hogy diskurzust kezdeményezzen, hiszen arra biztatja a fiatalokat, hogy merjenek kérdezni. Azért is Minden egy kérdéssel kezdődik a címe, mert a kérdezés már önmagában egyfajta kapcsolatfelvétel a szülő felé: jó alkalom arra, hogy elkezdődjön egy bizalmas beszélgetés.

"Közölték velünk, hogy ne szexeljünk soha" - Buzás Aliz hülyeségmentes felvilágosító könyvet készített

Minden egy kérdéssel kezdődik

„A mestermunka egy 10-11 éves kislányoknak szóló felvilágosító nyomtatott könyv és annak elektronikus verziója. A kiadvány fókuszpontjában a fiatal lányok problémái állnak: az életük, a kapcsolataik, az érzelmeik és a testük változásai. A könyv az ezekhez kapcsolódó legfontosabb kérdések megválaszolásában kíván segítséget nyújtani. Célja a kommunikáció fontosságára rámutatni a kiskamaszok életében” – írja Aliz a Behance-oldalán, ahol még többet megtudhattok a diplomamunkájáról. 

A könyv szövegéért Heinrich Renáta, Karsai Veronika és Veres Tamás, a szerkesztéséért pedig Fábián Noémi és Kóbor Ádám felelt.

Mit gondolsz, mi a probléma az iskolai felvilágosító órákkal? Mit próbáltál másként csinálni?

A legnagyobb probléma szerintem, hogy a felvilágosítást tartó védőnő sok esetben jobban zavarban van, mint a gyerekek. Nagyon fontos lenne, hogy ebben a szerepkörben hiteles legyen az, aki az órát tartja – így viszont nem tud hiteles maradni.

A könyvet a barátaimmal közösen készítettük, és el akartuk kerülni azt a távolságtartó hangnemet, ami a témára jellemző. Az volt a célom, hogy ne egy magas lóról ülve beszéljek a fiatalokhoz, hanem partnerként tekintsek rájuk. Ezért úgy dolgoztunk, hogy elképzeltük, mi hogyan válaszolnánk egy gyerek kérdéseire.

Ez nekem sem volt könnyű, a munka során én is automatikusan zavarba jöttem néha, de muszáj volt levetkőznöm a saját gátlásaimat ahhoz, hogy hiteles végeredményt tudjak az asztalra (illetve a könyvespolcra) tenni.

Forrás:
Buzás Aliz

A mai oktatóanyagok jelentős része nagyjából a nyolcvanas évekből maradt ránk. Fontos időről időre „újracsomagolni” ezeket az anyagokat, vagy a tartalom a lényeg?

A fiatalokat foglalkoztató kérdések és problémák örök érvényűek, ez igaz – de egy felvilágosító anyag csak korszerű szövegezéssel és illusztrációkkal lesz fogyasztható. Egy mai fiatal nem tud azonosulni a láthatóan húsz-harminc évvel ezelőtti történetekkel. Ezért arra törekedtünk, hogy a könyv mind szövegében, mind megjelenésében modern legyen.

A kész munkát egyébként elvittem egy rajziskolába, hogy megmutassam 10-11 éves tiniknek, akik azt mondták, nagyon tetszik nekik, hogy végre valaki nem nézi őket hülyének. Ez sokat elárul arról, hogy mit gondolnak az idejétmúlt oktatóanyagokról…

Ma egy gyerek már kiskorában találkozik a szexualitással. Mit gondolsz, 2016-ban lehet még létjogosultsága egy felvilágosító könyvnek?

Az alapokkal valóban nagyon hamar képbe kerülnek a gyerekek. Internet, tévé, óvoda – elég korán elkezdenek terjedni a „hírek”. Egy tízéves gyerek ma már látott pornót. Ezzel nincs mit tenni, el kell fogadnunk, hogy ez így van és a jövőben is így lesz.

Megváltozott a világ – de ez nem jelenti azt, hogy többé nincs szükség felvilágosításra. Sőt, talán minden eddiginél nagyobb szükség van rá – pont azért, mert a gyerekek túl korán találkoznak bizonyos információkkal, és zavar keletkezik a fejükben. 

A fiatalok csak a szex fizikális részét látják viszont a médiában – a dolgok érzelmi részéről viszont semmit nem tudnak, és sokszor senki nem is beszél velük erről.

Épp ezért azt gondolom, néhány dolgot igenis helyre kell tenni a fejekben, mert magától ez nem történik meg. Információközlés helyett érzékenyítésre lenne szükség – ez viszont az iskolai órákról még mindig hiányzik. Mutatnak egy betétet a lányoknak, és a menstruációról beszélnek fél órán keresztül. Ennek tíz-húsz évvel ezelőtt még volt értelme, ma viszont már nincs. Ma a lélekkel és az érzelmekkel kéne foglalkozni.

Forrás:
Buzás Aliz

Belelapoztam a könyvedbe, az érzékenyítés, amit említettél, valóban nagyon erőteljesen érezhető a történeteken. Személyes tapasztalatból született az érzékenyítés igénye is?

Igen. Nagyon sok olyan barátom van, akit piszkáltak gyerekként, mert szőrösebb, kövérebb, „másabb” volt, mint amit a többiek elvártak volna tőle. Azzal a céllal készítettem a könyvet, hogy ha egy kiközösített kislány a kezébe veszi, egy kis reményt adjak neki. Azt szeretném, ha azt éreznék a lányok, amikor olvassák, hogy ha most csúfolják is őket, ez nem lesz mindig így! A serdülés egy átmeneti állapot – egyszer véget ér. Amíg viszont tart, addig megpróbálok így nyújtani egy kis vigaszt.

A másik, hogy itthon még mindig furán néznek az utcán egy meleg párra. Szerintem ezt le kell, hogy küzdjük!

Kialakult személyiségeken, azaz a felnőtteken már nem fogok tudni változtatni – de a tinikre talán tudok hatást gyakorolni. Jó lenne, ha a most felnövő generáció már egy befogadóbb, toleránsabb közeg lenne.

Ajánlott cikkek