Egyéb kategória

„Úgy éreztem, nőként kétszer annyit kell letenni az asztalra” – Interjú Holánszki Réka asztalossal

Meglehetősen hosszú utat tett meg az asztalos szakmáig Holánszki Réka. Francia–kulturális antropológia szakon végzett, hat évet húzott le a multik világában, majd az irodai munkából kiábrándulva fordult az asztalos szakma felé. Ma már három hónapja erősíti a Technika #1 közösségi faműhely csapatát.

vous - 2016.06.21.
„Úgy éreztem, nőként kétszer annyit kell letenni az asztalra” – Interjú Holánszki Réka asztalossal

Noha a Vendel utcai Közgazdasági Politechnikumban is kitört a nyári szünet, az iskola udvarán mégsem az ilyenkor jellemző csend honol. Fúró és fűrész berreg, de nem felújítás zajlik – a hangok forrása a Poli árnyékában megbúvó Technika #1 épülete. Budapest első közösségi faműhelyét a Hello Wood designstúdió az iskolával közreműködve fél éve nyitotta meg, és bárkit szívesen látnak, aki hobbiból szeretne barkácsolni, konkrét projektet valósítana meg, vagy pályakezdőként nem engedheti meg a saját szerszámokat.

Forrás:
Molnár Ancsa

A közösségi faműhely fitneszterem mintájára működik: az érdeklődők különböző időtartamra szóló bérleteket válthatnak, amelyekkel nyitvatartási időben szabadon lehet használni az eszközöket. A stáb tagjai minden szakmai kérdésben segítenek, emellett pedig rendszeresen tartanak csapatépítő tréningeket és workshopokat. Legutóbbi projektjük egy négynapos hajóépítő workshop volt, amelynek során asztalos előképzettség nélkül is felépíthette bárki a saját kenuját. A helyszínen segédkezett Holánszki Réka, a Technika #1 műhelyvezetője is, akivel még a workshop előtt beszélgettem a közösségi barkácsműhelyben.

Műhelyvezetőként milyen feladataid vannak?

Workshopokat vezetek, felügyelem a helyet, anyagokat rendelek, de az én feladatom a szerszámok karbantartása is, illetve különböző projekteket is vállalunk. Most például egy installáción dolgozunk, nemrég pedig díszletet készítettünk a Csak Neked Kislány zenekarnak. Elképesztően sokféle ötlettel érkeznek hozzánk. Valaki polcot vagy ládát szeretne készíteni, de van egy srác, aki a méheinek akar kaptárt csinálni – az ilyen kihívásokból én is sokat tanulok.

Miért döntöttél amellett, hogy asztalos legyél?

Bölcsészkarra jártam, a szakdolgozatomat is nyelvészetből írtam. Az egyetem mellett nagyon korán elkezdtem multiknál dolgozni, egy idő után teljes munkaidőben. Már hat éve dolgoztam irodákban, amikor azt éreztem, hogy én ezt nem bírom még 40 évig csinálni, de nem akartam visszamenni az egyetemre sem doktorizni. Ideológiai okok is álltak a háttérben:

Nem éreztem helyesnek olyan cégnél dolgozni, ami másokat zsákmányol ki.

Arra gondoltam, kitanulok egy szakmát, amire mindig szükség lesz. Az asztalosságban vonzott, hogy fával kell dolgozni, ami megújul, ráadásul kreatív szakma, és kemény fizikai része is van a munkának.

Forrás:
Molnár Ancsa

Ilyen kezdetek mellett hogyan alakult a szakmai utad?

Elmentem Marokkóba egy hónapra fizetés nélküli szabadságra, visszajöttem és felmondtam a munkahelyemen. Ezután Franciaországban dolgoztam a mezőgazdaságban, és rájöttem, hogy szükségem van a fizikai munkával járó kézzelfogható eredményekre. Itthon elvégeztem egy bútortervező-bútorműves OKJ-képzést, aztán visszamentem Franciaországba, ezúttal egy évre. Nagyon jó tanoncrendszer működik náluk: egy hetet vagy iskolában, három hetet pedig a műhelyben dolgozol. Interior szakra jártam, de asztalosként dolgoztam. Később jártam az Egyesült Államokban is, de ekkor már ezzel foglalkoztam heti 40 órában, és el kellett döntenem, hol lesz műhelyem. Akartam adni egy esélyt Budapestnek, de egy saját műhely nagyon nagy anyagi vállalás. Janota Orsi, a Hello Wood projektmenedzsere ismerősöm volt régebbről, és Facebookon mindig láttam, milyen szuper dolgokat csinálnak. Amikor megnyitották a Technikát, nagyon tetszett a koncepció. Megpályáztam a műhelyvezetői pozíciót, elnyertem, és március közepe óta itt vagyok.

Mennyire kemény fizikai munkát követel meg a szakmád?

Elég keményet. Franciaországban a régi bútorokat viasszal felületkezelik, és az emberek megengedhetik maguknak, hogy behozzanak például egy hatalmas ebédlőasztalt, amiről aztán le kell kapargatni a viaszréteget és feltenni rá az újat – a folyamatot úgy kell elképzelni, mintha egész nap egy nagyon koszos kádat sikálnál. Volt egy hónap kihagyásom egy baleset miatt.

Amikor visszaálltam a műhelybe, az első hét után azt hittem, meghalok.

Ugyanakkor ha az ember elkezdi csinálni, idővel beáll rá a teste és kialakul az izommemória. Erre számítottam is, ezért vállaltam mezőgazdasági munkákat és kezdtem falat mászni, mielőtt belevágtam az asztaloskodásba. Munka közben tudnod kell, hogy fizikai erőt fejtesz ki, és emiatt át kell gondolnod a mozdulataidat is, különben megsérülhetsz vagy elcsúszol egy tizedmilliméterrel, ami azért nem mindegy mondjuk egy ezer darabból álló szekrénynél.

Melyik munkád volt a legemlékezetesebb?

Franciaországban a cégeknél a tanonc csinál mindent, és a második hónapban elküldtek lecipelni a harmadik emeletről a bútorokat egy költöztetésnél. Elég dühös lettem, hogy nem ezért vagyok itt 4 euró/óráért harmincévesen, én tanulni akarok! Nagyon berágott rám a vezető, de a kezembe nyomott egy összevissza töredezett mahagóni Voltaire széket. Szinte minden csapolás ki volt törve és egy derékszög sem volt benne, és otthagyott azzal, hogy ezt ragaszd össze. Iszonyú sokat szenvedtem vele, folyamatosan kiabáltak velem, hogy kész van-e már, de végül megcsináltam, és óriási sikerélményt adott.

Forrás:
Holánszki Réka

Magyarországon sokak szemében maszkulin szakma a tiéd. Mit tapasztalsz, hogyan állnak a női asztalosokhoz?

Szerintem Magyarországon abban a tudatban szocializálódunk, hogy a nőknek semmit nem kell egyedül megcsinálniuk, és alapdolgokban is segítségre szorulnak. Volt rá példa, hogy amikor egy férfi asztalossal mentem egy furnérüzembe, kivették a furnérlemezeket a kezemből, hogy ne cipeljem vagy megkérdezték a társamat, hogy „elhozta a feleségét is?”.

Sokkal határozottabbnak kell lenni minden helyzetben. Úgy éreztem, nőként a műhelyekben inkább kell bizonyítani, hogy jó vagy, az emberek szkepticizmusa miatt kétszer annyit kell letenned az asztalra. Sokszor éreztem azt, hogy nem hibázhatok, mert azt nem esetlegesként kezelik, hanem a hozzáértésemet kérdőjelezik meg, ezért minden feladatot tökéletesre kellett megcsinálni. Ennek persze utólag örülök, de sokszor volt stresszes. De azért érzek pozitív változást: még ha kételkednek is, egyre kevésbé mondják ezt ki. Már nem nagyon kérdeznek vissza döbbenten, hogy „tényleg asztalos vagy nő létedre?”.

Milyen terveid vannak?

Szeretnék csinálni egy portfóliót és ráfeküdni a bútortervekre. Ahogy telnek az évek és egyre több mindent csinálsz, könnyebbé válik a tervezés is. Egy látványtervből nagyon sok idő eljutni a bútorig, de most úgy érzem, szívesen készítenék prototípusokat például egy formatervezővel együtt dolgozva. Amikor elkezdtem az asztaloskodást, sosem volt cél, hogy majd gazdag embereknek árulom a sajátmárkás luxusbútoraimat. Inkább azzal tudok azonosulni, amit kint is mondott a műhelyvezetőm: nemcsak a jó marketing és a menő Facebook-oldal miatt leszel híres és keresett, hanem azért, mert a te telefonszámod kerül elő, ha valami komplikált dolgot kell csinálni. Ide szeretnék én is eljutni.

Ajánlott cikkek