Trend

Mellformáló divattippek – megmutatjuk, hogyan lehet a kicsiből nagyobb, a nagyobból kisebb

Ruhatervezőként azt tapasztaltam, hogy a legtöbb nőnek, aki hozzám fordul, van egy kialakult képe és véleménye a saját testéről. Tudják, mi zavarja őket, mi az erősségük, mi az, amit hangsúlyozni vagy éppen elrejteni szeretnének. Csak éppen abban tanácstalanok, hogy mindezt hogyan tegyék.

vous - 2016.06.21.
Mellformáló divattippek – megmutatjuk, hogyan lehet a kicsiből nagyobb, a nagyobból kisebb

A cél, hogy a megfelelő ruhafazonok megtalálásával magabiztosak legyünk, a tudatos vásárlással pedig az adottságainkat az előnyünkre fordítsuk. Amikor megkérünk egy nőt, hogy írja le az alakját, a leírást általában a mellméretével kezdi: „a mellem kicsi”, „a mellem átlagos méretű” vagy „elég nagyok a melleim”. A mell a nőiesség szimbóluma, talán ezért foglalkozunk ennyit ezzel a kérdéssel. A VOUS trükkös öltözködési sorozatában már több témát is körüljártam – többek között azt, hogyan csalhattok magatoknak álomalakot az öltözködés segítségével. Most arra adok válaszokat, hogy a mellméretet hogyan tudjátok optikailag növelni vagy csökkenteni. Milyen ruhákat érdemes választani, ha kicsi, vagy ha nagy a melletek.

Mit viseljünk, ha kicsi a mellünk?

A kis mell miatt panaszkodnak a legtöbben, pedig több előnye van, mint gondolnátok. Egyrészt kevés az esélye, hogy az idő múlásával megereszkedik, nem okoz hátfájást, és az öltözködésben is nagyobb teret enged. A kis mellűeknek ugyanis a legtöbb ruhafazon jól áll, és sok ruhát akár melltartó nélkül is viselhetnek. Amennyiben mégis az a cél, hogy a mell nagyobbnak látszódjon, akkor jó hírem van: az idei nyári divat ruhaszabásaival erre sok lehetőséget ad.

A mellek hangsúlyozásának nem az extra szivacsos push-up melltartó az egyetlen módja, de nem is a mélyen dekoltált felsők.

Sokszor pont az láttatja nagyobbnak, ha eltakarjuk. Szóval akkor most hogyan? Íme, néhány tipp!

Húzások, fodrok és díszítések

Idén nagyon sok fodros felsőt találhattok az üzletek kínálatában. Ha a mellnél fodros vagy húzott fazont választotok, könnyen elérhetitek a kívánt hatást. Ugyanez a helyzet a zsabóval vagy a masnikkal. Tereljétek a figyelmet a melletekre érdekes szabásokkal, anyaghalmozásokkal. A gazdag díszítések, például kövek, hímzések, gyöngyök szintén vonzzák a tekintetet.

Magasan záródó fazonok, garbók, nyakban megkötős felsők és ruhák

Ezek a fazonok nemcsak a melleket nagyítják, de karcsúsítják a derekat is. Az ujjatlan, garbós fazonok a leghatásosabbak. Ha ilyet viseltek, fontos a királynői tartás is.

Beépített melltartós fazonok

Ezek a formák azért ajánlottak, mert nem kell alájuk melltartót venni, és szép dekoltázst eredményeznek. A fűzős fazonok által pedig elérhető a push-up hatás is.

Minták és csíkok

A minták a mellrészre terelik a figyelmet. Válasszatok minél mintásabb darabot. A csíkok közül leginkább a függőleges csíkozás ajánlott. Válasszatok a mellnél feliratos fazonokat is, a hatás fokozása érdekében.

Kivágások

A csónak nyakkivágás szélesíti a felső részt, így a derék karcsúbbnak, a váll szélesebbnek, a mell pedig nagyobbnak tűnik. A derekat karcsúsíthatjátok övekkel vagy pedig magas derekú szoknyákkal, nadrágokkal.

Bő fazonú felsőrészek

Könnyen azt gondolhatjuk, hogy a bő fazonok nem előnyösek, mert túl sokat takarnak. Azonban pont az teszi sejtelmessé a külsőt, hogy nem tudjuk, mit is takar a bő felsőrész. Arról nem is beszélve, hogy optikailag nagyobbnak látszik benne az egész felsőtest.

Mi a helyzet a nagy mellekkel?

Titkon a legtöbb nő nagyobb mellekre vágyik. Ám akadnak olyanok is, akik pont az ellenkezőjét szeretnék, vagy legalább azt, hogy a melleik ne tűnjenek még méretesebbnek. Ennek érdekében először is az összes előző tippet, amelyet a mell nagyobbítására felsoroltam, felejtsétek el. Kerüljétek el a nagy fodrokat, a mintákat és a túl szűk ruhákat és felsőrészeket. De akkor mit viseljetek? Íme, néhány VOUS-tipp:

Sötét színek

Már több cikkben is szó esett róla, hogy a fekete karcsúsít és keskenyíti az alakot. Válasszatok sötét színeket felülre!

Kardigánok, blézerek

Viseljétek ezeket a felsőrészeket, lehetőleg nyitott, nem begombolt állapotban. Ez esetben a felső záródása nagyjából a mell középső részén fut végig egy függőleges vonalban. Ennek hatására is kisebbnek látszódnak a mellek.

Ékszerek, kiegészítők

Kerüljétek el a hosszú ékszereket, ezzel ugyanis pont, hogy a mellre terelitek a hangsúlyt. Viseljetek inkább rövid változatokat, amelyek nem a mellrésznél végződnek. Idén nagy divat a szűk nyakék, amely szinte körülöleli a nyakat. Bátran viseljetek sálakat, vidám, színes kendőket a mell felett.

Kivágások

A nagy mellűek számára a V kivágás a legelőnyösebb. Ez ugyanis hosszítja és keskenyíti a felsőtestet. A garbó nem ajánlott, de a magasabban záródó fazonok, mint például a csónak nyak előnyös lehet. Ne viseljetek olyasmit, ami túl szűk vagy túl mélyen dekoltált.

Íme, néhány illusztráció, ami segít eligazodni a vásárlásban:

Forrás:
Cséfalvay Fanny

Forrás:
Cséfalvay Fanny

Bármilyen méretű mellekkel rendelkeztek, mindnek megvan a maga előnye. Az öltözködésben véleményem szerint az az egyik legnagyszerűbb dolog, hogy a megfelelő szabásokkal nagyon sok minden korrigálható. Ha a megfelelő fazont választjuk, mindenki az előnyeinkre fog koncentrálni. Ha végigolvassátok a korábbi cikkeimet a testalkatokról és a különböző trükkökről, átfogó képet kaphattok arról, hogy mit érdemes viselnetek az alkati sajátosságaitok alapján.

Legyetek kísérletezőek és optimisták. Sokszor, amit hibának látunk, az a legnagyobb előnyünk, csak még nem tudjuk, hogyan éljünk vele.

Ajánlott cikkek