Júniusban ünnepelünk: 1 éves a VOUS! Ebből az alkalomból meglepetés-interjúsorozattal készültünk, amelyben végre mi, VOUS-lányok is elárulunk magunkról ezt-azt. A karácsonyi ajándékozások mintájára mindannyiunk neve felkerült egy cetlire, és mindannyian húztunk valakit, akivel kicsit elbeszélgettünk.
Szerkesztőnk, Viola ugyan nincs a csapattal a kezdetek óta, de nekem mindig is úgy tűnt, hogy ő egyszerűen ide született. Nem egy szuper írás került már ki a kezei közül, éppen ezért ért meglepetésként, amikor őt húztam, hisz lehetőséget kaptam arra, hogy végre feltegyem minden olyan kérdésemet, amire a munka közben eddig nem került sor. Ha ti is kíváncsiak vagytok a Fenyvesi Zoltán-, Szirmai Gergely– vagy Prekopa Donát-interjú készítőjére, olvassatok tovább!
Kezdjük az elején, mit jelent számodra a VOUS-érzés?
Mielőtt idekerültem, tartottam tőle, hogy ez egy rózsaszín habos-babos világ lesz, amivel nehezen tudok majd azonosulni. Aztán eljöttem az állásinterjúra és láttam, hogy ez a rózsaszín felhő csak az arculat, ami mögött nagyon sok egyéniség, személyiségtípus képviselteti magát a szerkesztőségben. Én is megtalálhattam a saját hangomat, olyan témákat dolgozhatok fel, amikre máshol nem biztos, hogy lehetőségem lenne. Éppen ezért nagyon hálás vagyok a főszerkesztőnknek, Eszternek, aki a kezdetektől fogva bizalmat szavazott nekem, és kellő teret hagyott a kibontakozásra.
Úgyhogy a VOUS-életérzés a rózsaszínen túl számomra azt jelenti, hogy ha kellően odateszed magad, akkor megvalósíthatod önmagad.
Viola VOUS-élményei
Február óta a csapat tagja
Legjobb VOUS-élménye: „Hogy jó érzéssel tölt el reggel, amikor dolgozni megyek. Nem azt érzem, hogy 'jaj, ne, már megint', hanem hogy 'de jó, megyek dolgozni!'”
Eddigi legnehezebb feladata: A Prekopa Donáttal készített interjú során voltak félelmei, hogy felér-e a feladathoz.
Kedvenc cikke: Ilyen az élet mínusz tizenvalahány kilóval és egy mázsás teherrel könnyebben
Azt mondod, hogy a VOUS-nál mindenki más egyéniség, ami jól tudjuk, hogy az öltözködésünkben is feltűnik. A te stílusodat mi inspirálja, vagy csak érzésből öltözködsz?
Nyilván, amikor gyerek voltam, anyukámtól tanultam öltözködni, hiszen ő volt az első „komoly hatás”, ami ért. Az alapokat tőle tanultam meg, tehát ő volt rám a legnagyobb hatással.
Az öltözködés szeretete nálunk családi vonás: anyukám anyukája, tehát a nagymamám divatőrült volt. Egy kis faluban élt, ahol nyilván nem voltak ruhaüzletek, mégis a legutolsó, nyugati divat szerint öltözött. Németországból szerzett divatlapokat, és a bennük lévő szabásminták alapján varrt magának mindent.
Legendás sztori, hogy egyszer egy piros bőrruhát készített magának, és abban ment templomba. Én egy piros bőrruhát még ma sem mernék felvenni, ő viszont teljesen magabiztos volt benne a '60-as években…
Tehát nálunk az, hogy figyelünk arra, hogy nézünk ki, amolyan családi hagyomány. Az emberek hajlamosak felszínesnek tituálni az öltözködést, anyukám viszont azt tanította, hogy a megfelelő megjelenés az intelligencia jele. Ha figyelünk arra, hogy jelenünk meg, az a magunkkal és a másokkal szembeni tisztelet megadása is.
Egyébként rám is ugyanúgy hatással van az internet, mint bárki másra, például Alexa Chung stílusáért teljesen odavagyok, de most már úgy érzem, hogy ebből kinőttem: nem utánozhatom 180 centis, 40 kilós nők öltözködését, hiszen rajtam egész más áll jól, mint rajtuk.
Ha elmegyek vásárolni, akkor egyszerűen megveszem, ami tetszik – ezt ösztönösen érzem. Egyébként sokan nem tudják, de imádok turikban és bolhapiacokon nézelődni – ez a másik dolog, amit anyukámnak köszönhetek. Megtanított rá, hogyan lehet kevés pénzből is stílusosan felöltözni, és mind a mai napig ezeken a helyeken vásárolok, pedig ma már saját keresetem van. A turi egyrészről olcsó, másrészről nincsenek felöltöztetett próbababák, reklámok, kirakatok, amik befolyásolnának a választásban, így jobban megtalálod önmagad is.
Említetted, hogy a kedvenc cikked az volt, ami arról szólt, hogyan élted meg, hogy duci voltál középiskolában. Milyen érzés volt ezt végre kiadni magadból?
Ez az anyag tényleg a szívügyem volt. Tudni kell, hogy gimiben nagyon kövér voltam és sokat bántottak emiatt, ezért akartam megírni elsőkézből, hogy a bullying milyen rossz. A cikk kapcsán például rengeteg visszajelzést kaptam, olyan ismerősöktől is, akikkel egyébként nem igazán kerestük egymás társaságát korábban. Kiderült, hogy a csúfolás, a kiközösítés olyan emberek életében is egy fájó emlék, akikről nem is gondolnánk.
A gimis éveid ezek szerint elég nehezen teltek, ezt a szakaszt, gondolom, szívesen kiradíroznád az életedből.
Igen, ezt a gimiben eltöltött pár évet nagyon szívesen kitörölném, bár felmerül a kérdés, hogy ha ezeket a szívatásokat nem kaptam volna meg, akkor lennék-e olyan stabil és kiegyensúlyozott ember, mint amilyen ma vagyok. Nagyon sokszor érzem azt, hogy ha nem csúfoltak volna, akkor könnyebb lett volna az életem a gimiben, és az utána következő pár évben is.
Az egyetem első évében nagyon lefogytam – nem szándékosan –, de akkor meg ez volt a problémája az embereknek. Most a legtöbbször azzal az előítélettel találom magam szembe, hogy biztos felszínes, buta nő vagyok…
Egyszerűen nem tudsz mindenkinek megfelelni, éppen ezért ezt a megfelelési kényszert el is kell engedni. Pont ezért nagyon figyelek rá, hogy én ne a külső alapján ítéljek meg másokat – hiszen tudom, mennyire hamis dolog a külcsín, és mennyire fájó, amikor beskatulyáznak.
Tényleg nagyon kemény munkája van annak, aki komplexusokat akar legyűrni, úgyhogy ezt a negatív élményt nemcsak az enyémből, de más életéből is kiradíroznám.
Más vizekre evezve, élénken él bennem a kép, ahogy ünnepeljük a VOUS szülinapját és mindenki kortyolgatja a saját kis koktélját. Ha koktél lennél, mi lenne a neved és mit tartalmaznál?
Ez azért nehéz kérdés, mert nem igazán iszom. Amit nagyon szeretek az a vodka, tabasco csípős szósz és málnaszörp egyvelege – elméletileg Alattomos néven fut. Ez a koktél csípős és édes is, talán ez lennék.
Én már ismerem az egyik különleges hobbidat, elmeséled az olvasóknak is?
Van egy albumom a Facebookon, ahova boltok elé kikötött kutyák képeit töltöm fel. Eleinte ez egy privát dolog volt, az egyik barátnőmmel küldözgettünk egymásnak ilyen kutyás képeket, aztán amikor több száz lett belőle, gondoltam, feltöltöm őket egy albumba.
Imádják az ismerőseim – bár biztos van, aki bolondnak tart –, és meglepően jó kapcsolatteremtő ereje is van a dolognak: napi rendszerességgel írnak rám az album miatt olyanok, akikkel évek óta nem beszéltem. Sokan küldenek fotót, és boldogok, ha a képük bekerül az albumba.
Ha már kutyusokról van szó, ismét egy kis fantáziajáték. Ha állat lehetnél, mi lennél és miért?
Ezen mindenki ki szokott borulni, de én mindig is nagy fehér cápa szerettem volna lenni.
Tudom, hogy a nők általában valami „szexi” állatot választanak maguknak, de engem teljesen lenyűgöznek a cápák. Erősek, különlegesek, és miközben veszélyesek, árad belőlük a nyugalom. Szerintem csodálatra méltóak. Nálam több cápás dokumentumfilmet még senki sem látott. Nagyon szeretek úgy elaludni, hogy a háttérben fut valamilyen narrált cápás ismeretterjesztő film.
