designer selyemkendők a VYF csapatától Szőcs Lilla

„Szeretnénk, ha több férfi vásárlónk lenne” – Dizájner-selyemkendők a VYF csapatától

Sosem gondoltam volna, hogy egyszer arra vágyom, hogy az egész ebédmenümet magamon hordhassam – és mégis. A gyerekkorunk menzás élményeit idéző VYF selyemkendők esetében ugyanis kivételt tennék. Szécsi Tamással, a VYF márka egyik alapító tagjával beszélgettem a márka indulásáról és a jövőbeni céljaikról.

Mosatlan tányérok, mozaikköves padló, délutáni tea, konyhás néni, menza. Klasszikus, konzervatív selyemkendők humorral és nosztalgiával fűszerezve – ez jellemezte a VYF első kollekcióját, amivel Balázs Viola és Szécsi Tamás feltűnt a 2014-es Gombold újra! közép-európai pályázatán. A kezdeti lendület azóta sem hagyott alább, és a második – a '70-es évek amerikai nagyvárosait megelevenítő – kollekciójuk után hamarosan érkezik az újabb széria. A duó egyik alapító tagjával a jövőbeni célok és a klasszikus kiegészítők új hulláma mellett arról beszélgettünk, mi jellemzi a hazai nők stílusát, és vajon fognak-e valaha a férfiak is selyemkendőt hordani. Lehet, ez lesz az új divat?

Kívülről nézve a selyemsálak tervezése merész vállalkozásnak tűnik. Miért éppen a selyemkendőket választottátok?

A közös munka ötlete Violával már előbb megvolt, mint maga a pályázati nevezésünk a Gombold újra! versenyre. Valami olyat szerettünk volna csinálni, amiben nem a szabászaton van a hangsúly, hanem azon, hogy történeteket és élményeket mesélhessünk el.

Hosszú ötletelés során jutottunk odáig, hogy piaci rést találjunk a divatiparban. Ez lett a kendőtervezés, amely során az anyag úgy működik számunkra, mint egy festő számára a vászon.

Ezzel pont egy időben írták ki a Gombold újra! pályázatát, úgyhogy eldöntöttük, hogy ezt a koncepciót a gondolati szintről a megvalósításig visszük. Elhatároztuk, hogy belevágunk, és leteszteljük, hogy jó irányt választottunk-e.

Az első kollekciótok a lengyel tejbárokat jeleníti meg, honnan erednek ezek a történetek?

Elsősorban a versenykiírás része volt, hogy feldolgozzuk a szervező közép-európai országok kultúráját. A mi ötletünk azonban egy olyan közös pont volt, ami mindegyik országban valamelyest jelen volt, csak itthon nem tejbároknak hívták ezeket a helyeket, hanem menzának.

Forrás:
VYF

Nagyon sok anyag állt rendelkezésünkre, nekem is volt egy kedvenc tejivóm Szegeden, ahová nagyon sokat jártunk, és pontosan az a nosztalgikus hangulat köt a helyhez, amire szívesen visszaemlékszik az ember. A rengeteg saját élményből kiindulva épült fel ez a világ. Én alapvetően nagycsaládban nőttem fel, ezért a közösen eltöltött családi ebédek is meghatározóak voltak számomra.

Szerintem mindenkiben negatív élményként élnek a menzás-tejbáros emlékek, mi viszont vicces, humoros, szerethető módon szerettük volna ezt megjeleníteni. A márkának is ez a célja: azon túl, hogy a kendő egy kifinomult, konzervatív kiegészítő, próbálunk humoros elemeket belecsempészni a mintáinkba, hogy ez a komolyság megtörjön.

A második kollekciótoknál mi lett a darabjaitok története?

A '70-es évek amerikai nagyvárosait ábrázoltuk, és azt a kérdést vetettük fel, hogy mi lenne, ha nem lennének emberek, és a természet venné át az uralmat a városi környezet felett. Itt már teljesen szabadon alkothattunk, hiszen nem volt egy pályázati követelmény, aminek eleget kellett volna tennünk, úgyhogy elengedtük a fantáziánkat. Igyekeztünk úgy dolgozni, hogy ebből a komor ürességből egy élettel teli, színes, nyüzsgő helyet varázsoljunk. Személy szerint nagyon szeretem az építészetet és a fotográfiát, így ez is hatással volt a témaválasztásra.

Forrás:
VYF

Nem bánjátok, hogy viselés közben nem érvényesül a minta? Tervezitek esetleg, hogy kiterjesszétek a kollekciót más ruhadarabokra is?

Azért érdekes ez a kérdés, mert a vásárlóink közül is vannak, akik dizájntárgyként, és vannak, akik kiegészítőként kezelik a selyemkendőinket.  

Rendszeresen akadnak olyan vevőink, akik otthonra veszik a kendőinket, és kiteszik a falra, egyfajta lakberendezési tárgyként.

A legtöbben viszont a hátukra terítve hordják, a nyakukba kötik vagy turbánt csinálnak belőle.

Egyre több hazai tervezésű, klasszikus kiegészítő kerül reflektorfénybe, mint például a kesztyű, a csokornyakkendő vagy éppen a selyemkendő – mit gondolsz, miért?

Egyre elérhetőbb lett a divat a fast fashion révén, emiatt pedig az emberek elkezdtek odafigyelni az öltözködésükre. Az utóbbi 2-3 évben viszont a fast fashion láz kezd lecsengeni, és egy réteg felfedezte magának, hogy itthon vannak nagyon jó dizájnerek is.

Az emberek rájöttek, hogy hozzáadott értéke is van egy-egy tervezői darabnak.

Illetve a mennyiség helyett a minőség kerül előtérbe, és a magára adni akaró és tudó embereknek egyre inkább megéri hazai tervezésű darabokat választaniuk, hiszen hosszú távon időtállóbb terméket kapnak. Nagyon széles ízlésvilágot képvisel a hazai dizájn: az összképet nézve szerintem nagyon jó irányba haladunk, ezt kellene folytatni.

Forrás:
VYF

Szerinted hogyan öltöznek a magyar nők?                                                            

Nem szeretnék általánosítani, mert a magyar lányok között is vannak jól és rosszul öltözöttek. Azt gondolom, nálunk is vannak ilyen trendbakik, mint például, hogy egy már korábban kifutott trend újra szárnyra kap, és nevetséges áron újra kezdik árusítani a boltok.

Ettől a jelenségtől függetlenül azt gondolom, hogy a magyar nők nem öltöznek rosszul. Budapest jelentős hely lett Közép-Európában, rengeteg külföldi jön ide, és ezek a változások egymásra is hatnak: tőlünk is vesznek át dolgokat mások, és mi is veszünk át dolgokat másoktól. Én például az északi emberek öltözködését nagyon szeretem, most épp ez az a vonal, amit a budapesti lányok is képviselnek az öltözködésüket illetően.

Azt gondolom, ez azzal is összefügg, amit már említettem, azaz hogy a csajok is egyre nyitottabbak, és vásárolnak olyat is, amit egyedi, ami itthon készült, ami tervezői darab. Ezzel pedig nekünk, tervezőknek is lehetőséget adnak arra, hogy még több új dolgot tudjunk csinálni.

Forrás:
VYF

Milyen szakmai célokat tűztetek ki?                                                     

A sálak esetében ami kihívás számomra és nagyon foglalkoztat, hogy vajon hogyan tudnánk a férfi közönséget bevonzani. Hogyan tudnánk őket megszólítani? Esetleg más anyaghasználattal? Más mérettel?

Bár vannak férfi vásárlóink is, Magyarországon annyira még nem mer nyitni az erősebbik nem a kiegészítők felé. Azokban az országokban, ahol a divatnak nagy múltja van – gondolok itt Franciaországra, Olaszországra vagy a Benelux államokra – a pasik is hordanak selyemkendőt.

Külföldön az eladott kendőmennyiség 70%-át nők, 30%-át pedig férfiak vásárolják meg. Ez nagyon jó arány – eleinte meg is lepett.

Remélem, egyszer Magyarországon is annyira bátrak leszünk az öltözködésünket illetően, mint a külföldiek.