Egyéb kategória

„Az első napok elég izomlázasak voltak, úgy mozogtam, mint egy terminátor” – interjú Beával, a 21 nap első résztvevőjével

Van még egy kicsi idő arra, hogy átgondoljátok, készen álltok-e az életmódotok megreformálására. Azonban van, aki már megtette az első lépést a változás felé. Aztán a másodikat és harmadikat is, ami már kicsit nehezebb volt. 

vous - 2016.07.10.
„Az első napok elég izomlázasak voltak, úgy mozogtam, mint egy terminátor” – interjú Beával, a 21 nap első résztvevőjével

A 21 nap program első résztvevőjét, Mezei Beát már a múlt héten megismerhettétek. Most, hogy Bea már a 7. lépésen is túl van, alaposan kifaggattuk, hogy érzi magát az első hét megpróbáltatásai után. Ráadásul néhány tanácsot is hozott nektek, aminek az első héten nagy hasznát veszitek majd! Erre a szavát adta. 

„Egyre energikusabb vagyok – kezdi Bea. – Az első napok elég izomlázasak voltak, úgy mozogtam, mint egy terminátor. De úgy érzem, minden perc megéri, mert ez a bizonyíték, hogy teszek valamit magamért – meséli a kitartó coach. 

Forrás:
Kerepeczki Anna

– Mindenkit biztatnék a kezdésre, akár azonnal is bele lehet vágni. Éhségrohamok nincsenek. Egyáltalán nem kell attól tartani, hogy átmenetre lenne szükség, vagy hozzá kell szoktatni a szervezetet az új étrendhez, egyszerűen nem sokkoló a változás. A tornával már nehezebb a helyzet. Nagy változás lesz azoknak – hozzám hasonlóan –, akik eddig nem mozogtak rendszeresen. Nem kell félni, szerintem teljesíthető a feladatsor, viszont meg kell barátkozni azzal a gondolattal, hogy ez bizony fájni fog. Mert olyan mély izmokat is dolgoztatunk, amelyeket előtte lehet, hogy semmilyen körülmények között nem sikerült.”

felkiáltójel VOUS

5 túlélőtipp Beától a 21 nap első hetére

1. Gondoljátok végig, mi a célotok. Konkrét dologért könnyebb harcolni. 

2. Legyen a táskátokban egy kis zöldség vagy magvak, éhségroham esetére. 

3. Vigyetek inni magatokkal. Nehéz cipelni, így legalább gyorsabban fogy. 

4. Feküdjetek le időben, hogy ki tudjátok aludni magatokat.

5. A pihenőnap legyen csak a tiétek! Keressetek olyan elfoglaltságot, ami örömet okoz. Legyen ez ajándék saját magatoknak.

Nehéz volt időt szakítani a tornára? Hiszen pont egy óra pluszelfoglaltságról van szó, amely eddig nem volt a hétköznapjaid része. 

Nem jelentett kihívást megszeretni a mozgást, de a rendszerességet kell inkább bevezetni és megszokni. Ez az, amire tudatosan oda kell figyelni. Ez a neheze. Igaz a mondás, hogy arra van időnk, amire szeretnénk. El kell dönteni, mi a fontos, és ha ez az, akkor talál rá az ember 60 percet, vagy ha 50-et, akkor 50-et. Ennyi idő alatt is teljesíthető a feladatsor. Én például este 6 és 8 óra között szoktam tornázni. De ha javasolhatok valamit, figyeljétek meg a saját bioritmusotokat. Derítsétek ki, hogy a teljesítőképességetek mikor van a legmagasabb ponton, és ha lehet, akkorra tegyétek szabaddá magatokat.

Szabó Magda: Mézescsók Cerberusnak

Szabó Magda: Mézescsók Cerberusnak
Forrás:
Alexandra Kiadó

Képzeld, megkaparintottam a tornasort, végignéztem a gyakorlatokat, és kiszúrtam egy pihenőnapot. Mivel töltötted ezt az időt? 

A lelki dolgaimmal foglalkoztam, és újabb kihívásokat találtam ki magamnak. Voltam futni, nagyon szeretek futni. Nekem ez egyfajta regenerálás, meditálás, befelé fordulás. A Margitsziget a kedvenc helyem. Nyáron, naplementében, annyira gyönyörű.

Aztán az aktív regenerációs napon (bizony, ilyen is lesz) olyan túlbuzgó voltam, hogy estére Szabó Andris köredzését választottam. (András professzionális erőnléti edző, akit már ismerhettek a Torna(N)óra adásaiból – a szerk.) Nagyon élveztem, szenvedtem és küzdöttem rendesen. Ez az edzés arra is rámutatott, van hova tovább fejlődni.

Olyan brutális volt, mint egy katonai kiképzés.

Forrás:
Kerepeczki Anna

Igyekszem pozitív megerősítéseket adni magamnak. Például aprócska jelzéseket csempésztem a naptáramba. Szívecskét kaptak azok a napok, ahol a kedvenc tornagyakorlataim vannak, súlyzó került azokra a napokra, ahol kicsit izzasztóbbnak tűnik a helyzet. Ha rájuk nézek, mindig eszembe jut ez az egész, és boldogsággal, büszkeséggel tölt el. Eszembe juttatják, miért csinálom ezt az egészet.

21nap-pont neked-logo-2

Pont neked találtuk ki a 21 napot!

Eldöntötted, hogy életmódot váltasz, de szükséged van étrendtanácsadóra, edzőtársakra, mentorra? A VOUS nagy nyári életmódprogramja mindezt megadja neked – és még sokkal többet. Hamarosan minden részlet kiderül.

Addig is kövesd a 21 nap – Pont neked Facebook-oldalát, és kövesd az Instagramon is!

Ajánlott cikkek