Egyéb kategória

Magyarország szépe: prostiügybe keveredett a közönségdíjas lány

Prostiügybe keveredett a Magyarország szép közönségkedvence, Dézsányi Bianka. Az ügyről Sarka Kata mit sem tudott, ha a gyanú bebizonyosodik, akkor kizárják a versenyből.

vous - 2016.07.19.
Magyarország szépe: prostiügybe keveredett a közönségdíjas lány

Répás Lajos a vádhatóság szerint három éven keresztül közvetített lányokat gazdag férfiaknak, köztük politikusoknak és válogatott labdarúgóknak is. Dézsányi Biankát a periratok szerint tanúként hallgatták ki az ügyben, és vallomást is tett. A vádirat szerint mindössze 17 éves volt, amikor kiközvetítették az egyik budapesti luxushotelbe egy órára, hogy ott közösüljön egy eddig meg nem nevezett személlyel – írja a Bors.

Sarka Kata így nyilatkozott az esetről:

„Erről nem volt tudomásom. A felkészítőtáborban volt egy beszélgetés valamennyi részt vevő lánnyal, amikor megkérdeztem, van-e bárkinek bármi mondandója, amiről jobb, ha tudok, természetesen nem jelentkezett senki. Ugyan nem kértünk tőlük erkölcsi bizonyítványt, de ez ütközik a verseny szabályzatával. Amennyiben bebizonyosodnak az állítások, akkor Dézsányi Biankát kizárom a versenyből, és a nyereményeit is visszavesszük. Ez esetben a Nakama&Partners Kft. és a Magyarország Szépe Kft. is élesen elhatárolódik a hölgytől.

Objektum doboz

A szépségverseny győztesét ide kattintva nézhetitek meg!

Ajánlott cikkek