Egyéb kategória

Strandkisokos aggódó szülőknek: így legyen biztonságban a gyerek – és anya idegei is

A nyári strandolások alkalmával fontos, hogy a vízben a gyerek biztonságban legyen, és anya se kapjon szívromahot – de mégis hogyan? Hogyan lehet egy édesanya teljesen nyugodt, míg legféltettebb kincsei pancsolnak? Segítek!

vous - 2016.07.20.
Strandkisokos aggódó szülőknek: így legyen biztonságban a gyerek – és anya idegei is

Azt hiszem, a víz és a gyerek kapcsolatát jobb minél előbb megalapozni – akár 3 hónapos korban elkezdeni a babaúszást. Ettől függetlenül persze vannak jellembeli dolgok, amikkel nem nagyon lehet mit kezdeni: vannak, akik kevésbé kedvelik a vizet, nem halacska típusok, ők lehet, már a babaúszást is végigüvöltik. Ahogy mondani szokás, nincs két egyforma gyerek, így nekem kijutott egy „víziszonyos” és egy sellőlány is.

strand gyerek

„A kicsiktől kapott ölelésnél nincs jobb érzés!” – Varga Viven, a baba-mama úszás úttörője mesélt

A 16. kerület egyik csendes kis utcájának pincéjében nyílt meg 2007-ben az első Stilianos babauszoda, azzal a céllal, hogy olyan helyet létesítsenek, ahol a babák a lehető legjobb környezetben, a legmegfelelőbb oktatásban részesülhetnek. Akkor még sem Vivien, sem pedig a férje, Gábor nem gondolták, hogy egy nap ennyien járnak majd hozzájuk – hogy pontosan mennyien, arról Varga Vivien, a baba-mama úszás egyik úttörője mesélt, akivel a kezdetekről, nehézségekről ebben az interjúnkban beszélgettünk.

Bálintnál a „víziszony” veleszületett dolog, sosem érte trauma, sosem kényszerítettük a vízbe, sosem csúszott bele vagy ilyesmi. A vízparti mókánál azért nem árt vigyázni, véletlenül se érje kellemetlen élmény a gyereket, mert az egy életre meghatározhatja a vízzel való viszonyát. Én pár éves voltam, amikor egy őszi séta alkalmával a már totyogó öcsém belecsúszott a Körösbe, és századmásodpercek alatt eltűnt az iszapos, fekete vízben. Apukám bőrdzsekistől ugrott utána, és persze kutya baja nem lett, benne semmilyen nyomot nem hagyott. Ellenben velem, aki az egészet pár évesen végignézte a partról – még következő nyáron sem tudtak a bokáig érő Balatonba se bekönyörögni.

Ilyen esetek után fontos, hogy a gyerek feldolgozza, hogy a szülőkkel sokszor megbeszéljék, a vízbiztonságot pedig apránként kell újra felépíteni. Őket sokszor rengeteg könyörgéssel, trükkel és jutalommal lehet újra a vízbe csábítani, hiszen fontos, ne féljenek tőle, és megtanuljanak a vízben létezni. A víziszonyos típusok mellett a sellők is macerásak, hiszen ők a félelem adta korlátok hiányában a legtöbbször mint az őrült mennek a vízbe, mert annyira szeretik.

Vízbeugrás helyett úszógumi!

Jelenleg olyan szerencsénk van, hogy a társasházi lakáshoz, amit bérelünk, tartozik egy közös medence. A medence nem kicsi, egy felnőtt is kényelmesen úszhat benne. Éppen ezért veszélyes is. Rettegek, hogy a gumicsónak partról húzogatása közben belecsúszik a kisfiam.

A régebb óta ott lakó szomszédok azzal nyugtatnak, minden gyerek beleesik egyszer, ez kivédhetetlen, de eddig mindenkiért gyorsan utána ugrottak és kiszedték…

Pár hete pont egy vendégségben lévő, várandós, nagypocakú kismama ugrott a nagyobbik gyereke után – én ezt szeretném elkerülni!

Biztosra megyek, így minden alkalommal van Bálinton vagy mellény vagy karúszó a medence partján is. Szerencsére ma már széles skáláról választhatunk a gyerek korának és méretének megfelelő felfújható cuccot a beülős úszógumitól a mellényen át a karúszókig.

Forrás:
iStock

Vízbiztonság = úszótanfolyam

A babaúszás ugyan jó kezdet a víz megszerettetése és megismerése felé, de érdemes óvodás korban úszótanfolyammal folytatni. Ma már több óvodának van saját tanmedencéje vagy átjárnak a közeli iskolába. Ahol ezekre nincs lehetőség, ott úszótanfolyamokat szervező cégek hozzák és viszik hetente egyszer úszni a gyerekeket. Úszásoktatásra a legtöbb helyen középső csoporttól van lehetőség, a nyári úszótárborokat pedig ötéves kortól ajánlják. Fontos, hogy minél előbb megtanuljon a gyerek úszni, hiszen így lesz vízbiztonsága, és mi is nyugodtabban megyünk el velük strandolni.

strand gyerek borababa

Babák között is hódít az egyrészes fürdőruha 

Kalap, sapka, napszemüveg és naptej – ezek azok, amik tutira nem hiányozhatnak a legkisebbek strandfelszereléséből! De mi kell még?

Ide kattintva Bora baba gardróbjának 15. részéből kiderül! 

Óvatos csúszdázások

A strandokon plusz figyelmet kell fordítani a csúszdákra is, amik számos veszélyt rejtenek. Ügyelni kell, hogy a gyerekek ne gyors egymásutánban csússzanak, így esetleg a hátsó rácsúszik az előtte haladóra. Emellett a biztonságos vízbeérkezésre is figyelni kell. Ha a gyerek már csúszhat egyedül, akkor is valaki várja a csúszda alján.

Jeremy Horner: Mediterrán szigetálmok

Jeremy Horner: Mediterrán szigetálmok
Forrás:
Alexandra Kiadó

Ne feledkezzünk meg a természetes veszélyekről!

A strandok és medencék mellett sokan fürdenek természetes vizekben. Jó, ha a tavak és a folyók esetében is olyan partszakaszt választunk, ami kiépített, a legjobb, ha van gyerekeknek szánt rész is. A folyók esetében nem szabad megfeledkezni a sodrásról, a gyerekek sose menjenek nagyon messzire!

Felnőttek többségben

A különböző korú gyerekeknek különbözőek az igényeik, míg például a tengerparton a kicsi elhomokozik a hullám miatt nedves homokban, addig a nagyobb lehet, vízicsatázna. Sose menjünk két gyerekkel egyedül strandra: anyaként tudom, két gyerek egyébként is több anyányi figyelmet igényelne, egy parton pedig még inkább! A felnőttek száma mindig legyen azonos a gyerekekével, de még jobb, ha több a felnőtt, mint a gyerek.

Ajánlott cikkek