Egyéb kategória

Az utcai kémnőnek nem kell hallgatóznia – így is tud mindenről!

Hallgatózás. Erről a szóról annyi minden jut eszembe, hogy hirtelen összetódulnak bennem az emlékek. Ha ezt a szót forgatom a számban, mindig egy fül jut eszembe, és egy oda hajló száj. Persze, mindig éhes maradok a kíváncsiságtól, én az elsuttogott dolgokról mindig lemaradok.

vous - 2016.07.25.
Az utcai kémnőnek nem kell hallgatóznia – így is tud mindenről!

Osztálykirándulásokkor, amikor a lányok lefeküdtek este az ágyukba, leoltották a villanyt. Nem voltam álmos, nyugtalan voltam, éreztem, hogy történik valami, de sokáig nem tudtam megfejteni azt a titkot siketként – hogy mi változott meg a sötétség leple alatt. Évekkel később jöttem rá, amikor egy fiú akart a fülembe suttogni a sötétben, hogy a gimnazista lányok akkor is sustorognak, kuncognak, viháncolnak, és én ebből kimaradtam.

Igaz, ők meg másból maradtak ki.

Amikor nagyon unatkoztam tinédzserkoromban, míg a barátnőim a fiúkkal szórakoztak és buliztak, én távolabb tébláboló csoportokat, párokat figyeltem. Néztem a szájukat, és furcsálltam, hogy milyen dolgokról beszélgetnek az emberek. Izgalmas mondattöredékeket kaptam el, melyeket aztán képzeletben továbbszőttem, néha meg csak elcsodálkoztam, hogy mik vannak. Részese voltam már szakításnak, szerelmi vallomásnak, bizalmas titkoknak, értelmetlen locsogásoknak. Részese voltam úgy, hogy nem is voltam ott. Bár ezekről nem beszéltem senkinek.

Zsigerből belém ivódott, hogy mások titkait nem beszéljük ki. Kicsit lelkiismeret-furdalásom volt, hogy belehallgatok ezekbe a beszélgetésekbe, de rettenetesen untam magam néha ott, ahol voltam, és inkább máshol múlattam az időt gondolatban. De megfogadtam, hogy amit megtudok, azt nem adom tovább senkinek. Kivételek, persze, azért akadtak.

A barátnőim ugyanis imádták ezt a képességem, mert így le tudták tesztelni, hogy milyen a kiszemelt pasi. Mit mond, kérdezték, én pedig gyorsan rájuk pislantottam, és elég hamar kiderült, ha nem volt kóser a srác, bár tudtam pofákat vágni, amikor a különféle válogatott pasipárbeszédekbe belehallgattam. Annyira tipikus volt, hogy mindig fogadtak valamiben. Hogy meglesz a szőke csaj, hogy biztos belemegy majd ebbe vagy abba. Aztán csodálkoztak, mikor még be se vetették magukat, és mondták a lányok, hogy nem, és hogy spuri vissza. Nem bírták megérteni, hogy hogyan tudtunk előre dolgokat, mi meg nem kötöttük az orrukra.

Forrás:
iStock

Meg akarsz csókolni?

A sok szájbámulásból persze voltak félreértéseim, főleg, ha éppen pasikat hallgattam ki. Egyszer az egyikük odajött, hogy ennyire tetszem neki? Csak mert fél órája bámulom. Egy másik alkalommal szimpla párbeszédkor azt kérdezte tőlem egy srác, hogy meg akarom-e csókolni, mert annyira nézem a száját.

Antony Shugaar: KémSztorik

Antony Shugaar: KémSztorik
Forrás:
Alexandra

Élet a fővárosban

Amikor Pestre kerültem, elállt a lélegzetem, hogy az autók milyen közel vannak egymáshoz a Rákóczi úton. Át tudtam nézni a másik autóba, és hirtelen úgy éreztem, mintha átültem volna hozzájuk. Hátul a gyerekek visongtak, biztos, hogy nem jófejségből, mert az ordítozták teli torokból, hogy hülye. Kidagadt a gégéjük az erőlködéstől, és az apa meg éppen felvette a telefont a kormánynál. Apukám mérgelődött, hogy nem kéne telefonálnia, inkább az utat figyelhetné, én meg mondtam, hogy jó, hát ha az anyja hívja, akkor csak felveszi.

Az emberek meglepődnek, ha néha hirtelen elmagyarázok nekik valamit, ami számukra nem egyértelmű, és amikor megkérdezik, honnan tudom, akkor elmondom, hogy hallgatóztam. Néha nem szántszándékkal teszem, csak éppen odaesik a szemem, és pont elkapok egy mondatot. Meglepődnétek, mennyi szó jön ki a szátokból három másodperc alatt. Ezért van az, hogy ti mérgelődtök, mert a gyorsétteremben mogorva a kasszás, én meg elmagyarázom, hogy pont az előbb szidta le a felettese. Még jó, hogy bunkó, az más kérdés, hogy ez fair vagy sem.

De hol a határ?

Ez egy olyan kérdés, amire máig nem találtam meg a tökéletes választ. Mert igaz, hogy nem üzletelek mások titkaival, és szigorúan betartom a saját szabályaimat, de kellemetlen, hogy nem hallgatózhatok.

Rossz, amikor üvölt valaki a busz közepén, és szeretném tudni, mi történik, de nem nézhetek rájuk, mert annyira nyilvánvaló, hogy rájuk figyelek, hogy az már ciki. Nem illik. Ugyanakkor igazságtalan, hogy mások különösebb erőfeszítés nélkül tudják, hogy mi történik.

Persze, azért gyakran kockáztatok. Odanézek, majd ha rám néznek, elkapom a fejem. A BKV járatain még nehezebb, ott az emberek rögtön kiszúrják, hogy rájuk figyelek. Mégis, a kíváncsiságnak nem tudok ellenállni, odanézek, csak azért is, és ha rám néznek, akkor elpirulok, és elkapom a fejem. A srácok azt hiszik, talán flörtölni akarok, pedig nem, csak jó lett volna tudni, mi a sztori vége. Hogy akkor a kutyája lába meggyógyul, vagy úgy marad.

Nehéz megtalálni az arany középutat, de talán nincs is olyan, hogy arany középút. Talán így van ez jól, hogy vannak a világon sokan, akik mindent hallanak, ami körülöttük zajlik, és van pár, aki olyan, mint én, az utcai kémnő. Aki csak itt-ott kap el egy szeletet az emberek hétköznapjaiból. Azokból, melyeket talán kevesebben látnak.

Ajánlott cikkek