gyereknevelés

Tuti receptek nincsenek, de fontos infók vannak – Igenis van, hogy egy könyv segít a gyereknevelésben!

A gyereknevelésben az ösztönök a legfontosabbak, de jó, ha háttértudással, tudományos tényekkel is kiegészítjük fegyvertárunkat. Saját példákon keresztül elárulom, miért!

A gyereknevelés az egyik legnagyobb kihívás az életben, ami az idő előrehaladtával nemhogy könnyebb lenne, hanem exponenciálisan nehezedik. Mire az ember rutint vagy tapasztalatot szerez egy bizonyos kor egy bizonyos problémájában, egyből új korszak jön, vadonatúj, sosem látott gondokkal. Jó, ha felvértezzük magunkat tudással és egy tudós kísérletezőkedvével.

Én például az első gyerekem születése előtt nem bújtam gyereknevelési szakkönyveket, úgy voltam vele, majd csinálom az ösztöneim szerint. És valóban, az ösztönök a legtöbbször megsúgják az embernek, mit is kell tennie, de sokszor jól jött volna egy bizonyos tudományosan megalapozott háttértudás.

Nem tuti receptekre vágytam, hiszen azok nincsenek, mivel minden gyerek és minden szülő más, hanem olyan megalapozott és hiteles információkra, amelyek megkönnyítik a döntésemet, hogy abban a bizonyos szituációban hogyan is cselekedjek.

Hogy mire gondolok? Vegyük például a gyereknevelés első és leggyakrabban jelentkező kihívását, a szoptatási nehézségeket. Például nagyon hasznos lett volna, ha tudom, hogy csakúgy, mint a lépegetőreflex, a szopóreflex is a csecsemőkkel született reflex. A lépegetőreflex körülbelül három hónapos korban eltűnik, ahogyan arról Amber és Andy Ankowski Így jár a kisgyerek agya című könyvében is olvastam.

A lépegetőreflex ahogyan eltűnik – ennek is van tudományos magyarázata –, úgy jön vissza egyéves kor körül, amikor a babák járni kezdenek. Na ugyanilyen a szopóreflex is, ami pedig olyan 4 hónapos kor körül múlik el, ekkor már nem a baba szájpadlásához érő dolgok váltják ki automatikusan a szopizómozgásokat, hanem tudatosan esznek a babák. De a szopóreflexet könnyű elrontani is például cumival vagy cumisüveges táplálással. De jó lett volna, ha ezt már az első gyerekemnél tudom, így nem esem ebbe a hibába, viszont a második babámnál már tudatosan kerültem ezt a buktatót.

Forrás:
iStock
Amber Ankowski, Andy Ankowski: Így jár a kisgyerek agya
Így jár a kisgyerek agya
Forrás:
Alexandra

A második korán jelentkező kihívások közé tartozik az alvás és az altatás. Fontos tudni, hogy a babák hullámokban fejlődnek, és az egyes növekedési ugrásoknál megnő az alvásigényük, így akár nappal és éjjel is többet aludhatnak. Az alváshiány hatalmas problémákat okozhat, így fontos, hogy ha a gyerek igényli, el tudjuk altatni. Tapasztalatból mondom, a gyerekek ebben sem egyformák. A fiam irtó rossz alvó volt, és még mindig az, kicsiként hosszas altatási rituálét kellett alkalmaznom, míg a lányom sokszor nem is igényli az altatást, sőt jobban kedveli, ha az esti etetés után egyedül csendesedhet el a kiságyban.

Kezdődhet az esti rituálé!

Ha az alvással gondjaink vannak, próbáljunk meg bevezetni egy következetes rituálét az esti lefekvésre és a napközbeni alvásra is, ahogyan a már előbb említett szakkönyvben is olvastam. Rituálénak megfelelő lehet a hordozás, a lányomnál is, amikor 6 hetes kora körül fellépett esténként az erre a korra oly jellemző pszichés fáradtság, ezt alkalmaztam.

És miért segít a hordozás? Nemcsak azért, mert a baba így hallja anya szívverését, ami már a magzati korból oly ismerős neki, hanem mert az anyai ide-oda ringó mozgás ingerli az úgynevezett vesztibuláris rendszert, amiről a tudósok megállapították, megnyugtatja a babát. Szóval jó, ha szakkönyvekben utánaolvasunk ennek és ehhez hasonló dolgoknak, mert a háttérinformáció segíthet megoldani az olyan lehetetlen szituációkat is, mint az este, elaltatáskor már órák óta üvöltő csecsemő problémája.

Debreczeni Zita

Illusztrációk egy modellből lett fotós szemszögéből

Sokszor gyerekeket fotózol, hogyan látsz neki egy ilyen feladatnak?

A gyerekek fotózásánál az egyik legfontosabb, hogy jól érezzék magukat közben. A nagyon piciket jobban szeretem a saját otthonukban fotózni, mert ilyenkor nyugodtabbak. Ilyenkor nekünk kell alkalmazkodni az ő napirendjükhöz, mert egy nyűgös babával nagyon nehéz dolgozni.

Mielőtt belevágtál a gyerekfotózásba, mennyire ástad bele magad szakkönyveken keresztül a gyerekek világába?

Szerencsére elég sok gyerek van a környezetemben. Jó néhány szakkönyv a kezembe került már ismerős anyukáknál, de az Így jár a kisgyerek agya volt az, amiben igazán elmélyedtem.

Az Így jár a kisgyerek agya című könyv magyar kiadásához te készítetted a képeket. Mi volt a legnagyobb kihívás?

Az egész, mert ezelőtt még nem illusztráltam könyvet. Szinte meg kellett tanulni a könyvet, hogy az illusztrációk megfeleljenek a feladatleírásoknak. Sokféle korú gyermekre volt szükség a könyvhöz, és sok mindenre kellett rávenni a kicsiket, ami nem mindig megy könnyen.

Mennyire viselkednek másképpen a gyerekek a kamerád előtt, mint egyébként?

Erre a kérdésre, azt hiszem, leginkább a szülők tudnának válaszolni. Plusz nagyon sokféle gyerek van. Van, aki teljesen felpörög s produkálja magát, de van olyan is, aki nagyon odafigyel, s szeretné megoldani a feladatot.

Mit gondolsz, ha lesz saját gyereked, akkor a gyerekfotózásokon szerzett tapasztalatokat valamilyen módon majd kamatoztatni tudod a gyereknevelésben?

Hát ez jó kérdés. De biztosan lesz olyasmi, amit hasznosíthatok, mert nagyon sokféle szülőt és nevelési módszert látok.

A már sokszor említett könyv egyébként a hordozással kapcsolatban azt is kiemeli, hogy a kommunikációs fejlődésben is előnyt jelent, hiszen az anyjukra kötözött bébik közelebbről látják a felnőttarcokat beszéd közben. A csecsemők nagyon kommunikatívak, nem árt, ha ezzel is tisztában vagyunk, és bár válaszaik sokáig nem szavak formájában érkeznek, mégis az anya és a baba között egyből létezik kommunikáció. Éppen ezért például jó, ha kerüljük a gügyögést, és sokat beszélünk a picihez, a napi rutint szavakkal kísérjük.

A nem az nem!

Mondok egy saját példát: a kislányom most kezdett kúszni, és bizony már mászik mindenfele, arra is, amerre nem kellene, például rendszeresen bemászik a tévéállvány alá, hogy aztán az ott található kábeleket ízlelgesse. Ilyenkor mindig egy határozott „NEM!” kíséretében veszem fel a földről és viszem arrébb, miközben azt is elmagyarázom neki, miért nem szabad ezt csinálnia. Persze most még csak a határozott hangsúlyú nemre kapja fel a fejét, és bár a sokadik alkalommal már hátra is hőköl utána, hiszen tudja, mi következik, a magyarázatot egyelőre még nem érti.