„Azt vajon szabad a lányomnak látnia, ha a színpadon megcsókolnak?” – Varga Gabriella színésznő mesélt nekünk

Anyának lenni nem lehet egyszerű. A gyereknevelés már önmagában is megannyi kérdést felvet – de ha az ember színésznő, csak bonyolódnak a dolgok… Egy színész hogyan magyarázza el a gyerekének, hogy anya mit is csinál? Hogy ami a színpadon történik, az valójában csak fikció? Hogyan éri el, hogy az esténként változó karakterek tengerében a gyerek fejében az maradjon, aki maradni akar: az édesanyja. Varga Gabriellával beszélgettünk.

Általában már gyerekkorban megmutatkozik, ha valaki a színészi pályára született. Nálad is így volt?

Érdekes, de nem. A legtöbb szakmabeli arról mesél, hogy már az óvodai anyák napi ünnepségen és az iskolai versmondó versenyen is igyekezett a figyelem középpontjába kerülni –nálam ez kimaradt. Nem tudnám megmondani, mi akartam lenni kislányként, mert nem volt határozott elképzelésem.

Tizenéves koromig meg sem fordult a fejemben, hogy a színészettel szeretnék foglalkozni. Dráma tagozatos gimnáziumba kerültem, ahol nagyon élveztem az önkifejezés játékos, improvizatív formáját, akár dalban vagy prózában. És mély nyomott hagytak bennem a közösségben való kitárulkozások, sok mindent értettünk meg egymásból. Mégis édesanyám és tanáraim unszolása kellett, hogy ezt a pályát válasszam. Akkor eldöntöttem, hogy jelentkezem a Színművészetire – és elsőre fel is vettek. Az egyetem után rögtön szerződést kaptam, így, azt hiszem, bukkanó nélkül indultam el a pályán.

Érdekes, hogy inkább az anyasággal jött el nálam az a fordulópont, amikor rájöttem, nem tudnék mást csinálni.

Amikor megszületett a kislányom, három évig otthon maradtam vele. Ahogy telt az idő, egyre jobban hiányzott a színpad, és rá kellett döbbennem, hogy sokkal nagyobb szenvedély van bennem a szakma iránt, mint gondoltam. Úgy tűnik, szükségem volt erre a leállásra, hogy ezt pontosan megérezzem.

Forrás:
Hámori Zsófia

Úgy képzelem, a kislányod számára azért szórakoztató lehet, hogy az édesanyja színésznő.

Az biztos, hogy rengeteg mesét olvastam neki – és ha egy színész mesét olvas, akkor önkéntelenül is belebújik a karakterek bőrébe a mesélés alatt. Valljuk be, ez egy gyerek számára elég szórakoztató tud lenni. Azt pedig a mai napig nagyon élvezi a lányom, hogy anya vissza tud menni „gyerekbe”, és tökéletes partner tud lenni mindenféle játékban.

Szinkronszínészként is dolgozom, és azt is nagyon élvezi, ha az én hangomon szólal meg egy meseszereplő.

Forrás:
Hámori Zsófia

Van hátulütője a dolognak?

7 éves, már iskolába jár, és mivel az iskolában mindenki tudja, mivel foglalkozik az anyukája, automatikusan azt feltételezik róla, hogy egyszer majd ő is színésznő szeretne lenni. Ha fel kell olvasni valamit vagy verset kell mondani, a tanárai és az osztálytársai fokozott elvárásokkal figyelik őt – ami, valljuk be, elég nagy nyomás egy gyerek vállán. Főleg azért, mert egyelőre úgy tűnik, ő inkább kerüli a szereplést.

Egy gyerek számára az anya a „biztos pont”. Esténként viszont mások bőrébe bújsz a színpadon, ami könnyen összezavarhat egy kisgyereket. Hogy magyaráztad el neki, hogy mivel foglalkozol?

Számomra is nagy kérdés volt, hogy mit és hogyan magyarázzak el a lányomnak.

Én azt az egyet döntöttem el nagyon határozottan, hogy az én lányom nem a színházban fog felnőni. Ha akar, akkor jöjjön – de nem fogom ráerőltetni, hogy ott töltse az idejét.

Amikor először megpróbáltam neki elmagyarázni, mi is a munkám, azt mondtam neki, hogy tulajdonképpen ugyanazt csinálom, mint amit ő, amikor babázik: eljátszom bizonyos dolgokat, helyzeteket – csak én ezt egy színpadon csinálom, hogy embereket szórakoztassak vele.

Forrás:
Hámori Zsófia

Rengetegféle szerepben láthatott már téged a közönség, nagyon változatos előadásokban szerepeltél – köztük több olyanban is, ami nem feltétlenül emészthető egy kisgyerek számára. Minden szerepedben megnézhet téged a lányod?

Megválogatjuk az apukájával, hogy milyen darabban nézheti meg az anyukáját! Csak hétéves, és valóban nem mindegyik szerepem emészthető egy gyerek számára. Ha eljön egy előadásomra, előtte beszélek vele arról, hogy mit is fog látni, és az miért történik.

Azt vajon szabad a lányomnak látnia, ha a színpadon megcsókolok valakit, aki nem az apukája? 

Arra nevelem a gyerekemet, hogy jó ember váljon belőle. Erre milyen hatással lenne, ha olyan szerepben látna, amiben másoknak ártok? Jelenleg a Szutyok című darabban játszom –ami a jelenkori társadalom problémáit veszi nagyító alá: előítéletek, rasszizmus, a társadalom perifériára szorultak problémái. Mit értene ebből egy gyerek? Értené-e egyáltalán? Ezek olyan kérdések, amik napi szinten eszembe jutnak...

Nincs tuti recept arra, hogy ezt hogyan kellene csinálnom, ezért bevallom, bennem is felmerül a kérdés, hogy én vajon jól kezeltem és kezelem-e a helyzetet.

Forrás:
Hámori Zsófia

Igyekszem a lehető legtöbbet foglalkozni a lányommal, és beszélni vele arról, amit csinálok, de előfordult például, hogy egy darab megnézése utána pár nappal, a semmiből kérdezte meg, hogy „anya, te akkor ott miért voltál olyan mérges a bácsira?”. Akkor döbbentem rá, sokkal később fogom megtudni, hogyan csapódnak le a fejében a látottak.

Szerencsére olyan darab is volt, amit kifejezetten élvezett. Az 56 csepp vérben én játszottam a női főszerepet, és a próbán, illetve az előadáson is ott maradt, pedig az apukája felajánlotta neki, hogy menjenek és csináljanak valami mást.

Csak bízni tudok benne, hogy jól csinálom a dolgot, és mint minden édesanya, én is hiszem, hogy odafigyeléssel, törődéssel a legnehezebb helyzetek is megoldhatóak.