Halász Margit írónő már a telefonban üde színfoltnak tűnt: a szokásos kávé melletti beszélgetés helyett azt kérte, a szabadban találkozzunk. Mint mondta, ő a természetben érzi jól magát, ott tud önfeledten mesélni nekünk. Így történt, hogy neki köszönhetően mi is kiszakadtunk a hétköznapok szürkeségéből – még ha csak rövid időre is.
Kevés interjúalanynak van olyan határozott elképzelése a helyszínnel kapcsolatban, mint neked volt. Miért pont a természet áll hozzád ilyen közel?
Kisiskolás koromig egy tanyán éltünk, és a mai napig gyakran járok falura, tanyára az anyaggyűjtéseim kapcsán. Az eltelt évtizedek során azonban teljes mértékig városi lettem, már itt érzem otthon magam, a természet iránti rajongásom viszont megmaradt. Ha csak tehetem, a szabadban és a természetben vagyok, mert olyan harmóniát találok ott, amit sehol máshol, és ez nagyon fontos számomra.
Legújabb regényed hátlapján azt írod: „Ebben a regényemben, a hajdúsági patanyomok mélyére néztem. (…) Patanyomokat vizsgálgatni nem annyira divatos manapság.” Hogyhogy nem azok a témák vonzanak, amik „divatosak”?
Ha valaki már több évtizede dolgozik, akkor kialakul az írói személyisége. Vannak kecsegtetőbb, jóval népszerűbb témák – de ha az ember azonos önmagával, nem tud mást csinálni, csak azt, ami a lényegéből következik, amit Isten ráosztott. Én egyfajta belenyugvással fogadtam el, hogy engem egy kevésbé divatos téma foglalkoztat – és jól érzem magam ebben.
Halász Margit
A legnagyobb luxus számára: saját termesztésű málnából krémlevest főzni
Ahol szívesen élne: Finnország
Kedvenc szava: köszönöm
Legnagyobb vágya: egy hímzett retró irhabunda (ha lehet, kalocsai)
Ami megkönnyítené az életét: egy jó sofőr, mert nem tud vezetni
Ha még többet szeretnétek megtudni az írónőről, látogassatok el honlapjára vagy Facebook-oldalára:
Pedagógus vagy, irodalmat tanítasz egy általános iskolában felső tagozatosoknak. Hogy látod, tényleg egyre kisebb népszerűségnek örvend az olvasás?
Látom, ahogy a világot beszippantja az internet, és ezzel a folyamattal együtt az emberek gondolkodása is változóban van. Amikor először beléptem a Facebookra, elhatároztam, hogy nagyjából 10 percet fogok ott tölteni – de mire az órámra néztem, eltelt két és fél óra. A fiam ijedten mondta: „Anya, ne viccelj, te függő lettél.” Nos, ha én, felnőtt így járok – akkor el lehet képzelni, hogyan járhat egy kiskamasz…
Az internet és a könyv más típusú szórakozást ad az embernek. Előbbi készen és azonnal ad mindent – utóbbi esetében a fantáziánk révén nekünk is meg kell dolgoznunk azért, hogy valamit kapjunk. Viszont úgy hiszem, ezáltal sokkal több és más kapható.
Olvasás közben egy belső utat járunk be – aki ráérez az ebben rejlő határtalan lehetőségekre, az könnyen megtalálja a könyvekben rejlő örömet is. Aki egyszer megfertőződik az irodalommal, az olvasni fog – legyen az bármilyen időigényes tevékenység. Az olvasás iránti érdeklődés továbbra is létezik. Könyvek mindig lesznek.
Ennek ellenére nem vagyok rossz véleménnyel az internetről, hiszen rengeteg pozitív dolgot is köszönhetünk neki. Talán csak az egyensúlyok vannak eltolódva…
Nekem például íróként lényegesen könnyebb ma anyagot gyűjtenem, mint 20 évvel ezelőtt. Egyetlen kattintásnyira van az, amiért korábban könyvtárakba, levéltárakba kellett mennem.
Csak online gyűjtesz anyagot?
Az internet és a könyvtárak hosszadalmas bújása után, ha már úgy érzem, javarészt összeállt egy adott anyag a fejemben, személyesen is elmegyek a helyszínekre benyomásokat, tapasztalatokat szerezni.
A legutóbbi könyvemhez, A vörös nyelvű párduchoz például a Hortobágyon gyűjtöttem anyagot. Egy rezervátumba vittek minket pusztaszafarin. Mindenki szabadon nézelődhetett, én viszont egyedül indultam el felfedezni a helyet. Mindössze egy jegyzetfüzet és egy hátizsák volt nálam – ám egyszer csak észrevettem, hogy nincs meg a telefonom. Valahol kicsúszhatott a zsebemből, így hát elkezdtem keresni…
Ahogy kerestem, valahogy betévedtem egy helyre, ahol egy őstulokkal találtam magam szembe. Ez a gigantikus, egytonnás állat egyszerűen csak ott termett a semmiből. Érdekes, hogy a veszélytől nem fogtam menekülőre, épp ellenkezőleg: földbe gyökerezett a lábam.
Néztük egymást az állattal, amikor váratlanul megcsörrent valahol a mobilom. Az őstulok elindult a hang felé, én pedig lélegzet-visszafojtva figyeltem. Amikor odaért a mobilhoz, megszagolta – majd undorodva fújt egyet, és otthagyta. Nem kellett neki. Számomra ez szimbolikus jelenet volt: a rezervátum világa, a természet ki nem állhatja a modern világ és a technika „szagát”.
Meddig mész el az anyaggyűjtéseid során?
Van, aki úgy hiszi, hogy egy írónak fejest kell ugrania bizonyos helyzetekbe ahhoz, hogy hiteles legyen. Amikor például a Tiszánál gyűjtöttem anyagot az Éneklő folyó című könyvemhez, egy férfi mindenáron arra akart rávenni, hogy menjek vele horgászni hajnalok hajnalán – majd üssem le a kifogott halat, és dolgozzam is fel, mert csak így tudok majd hitelesen írni erről a világról. Azt mondtam neki: kedves horgász úr, a suszter maradjon a kaptafánál, maga fogja leütni és feldolgozni, és meg nézem. Az író fő feladata a sasolás, érti?
Szerintem nem kell mindent ismernem ahhoz, hogy jó írás kerülhessen ki a kezeim közül – számomra a fél tudás a legjobb. Ha félig ismerek valamit, akkor a másik felét el kell képzelnem, ki kell találnom. És ez nagyon inspiráló.
Azt, ami megtörténik egy az egyben, nem vetném papírra – hiszen az maga az élet. Nekem az ad motivációt a munkához, ha a szavaim által ott a papíron áll össze a történet.
Írói kurzusokat is tartasz, gyerekeket és felnőtteket egyaránt tanítasz, oktatsz. Szerinted erre miért van sokakban igény?
Az ember egyik alapvető vágya a kommunikáció, és az, hogy kifejezze magát. Kíváncsiak vagyunk egymásra, kíváncsiak vagyunk magunkra. Az én íróműhelyem csak egy hobbiszakkör, senkinek sem ígérem, hogy író lesz belőle, ha hozzám jár. Mégis azt látom a tanítványaimon, hogy mindenki eljut valahova a kurzus során: valamilyen új felismerésre tesznek szert, és ez örömmel tölti el őket és engem is. Írás közben az ember sok mindent megtanul – ez segíti az önismeretet és a világ megértését, és reményeim szerint boldogabb is lehet általa.
A felnőttkurzus neve Zöld Tea Íróműhely. Miért pont ezen a néven fut?
Szerintem a zöld teának, éppúgy, mint az írásnak, pozitív egészségügyi hatása van.
Az írás által történik valami, ami jót tesz az ember lelkének, szellemének, testének. Kell ennél több?
